A német történettudomány egyik óriása, Hans-Peter Schwarz Budapesten tartott egyszer előadást. 2003-ban történt, volt egy félmondata: „wir leben im Zeitalter des Deheroismus”  ̶  a „hőstelenítés” korában élünk. George Orwell volt a téma, az antikommunista író, akit 2003-ban – születésének centenáriumán – egyesek épp azzal igyekeztek sárba rántani, hogy besúgónak bélyegezték, mert a brit szolgálatok számára listát készített kommunista-szimpatizáns értelmiségiekről. Nem vitás, amennyiben náci-szimpatizánsok (vagy a félrevezető, ám töretlenül népszerű fasiszta-szimpatizáns elnevezéssel) szerepeltek volna az írástudók listáján, akkor Orwell ma is „King of the Bongo” lehetne, de így, hogy kommunista társutasokat nevezett meg, beindult a gépezet.

Ez a gépezet az ősi ad hominem (személy ellen) vagy a tu quoque (te is!, te sem vagy különb!) érvrendszerét használva támadja magát a személyt, a vita alapját jelentő gondolat ilyenkor érdektelen. Az érvelés ezen módja nem kommunista találmány (semmi sem az), tökélyre azonban ők fejlesztették. A hőstelenítés célja világos és valóban bibliai, „űzd el a pásztort és a nyáj is szétszéled” vagy másképpen: ahhoz, hogy elbizonytalaníts egy közösséget, hogy fellazíthasd a köteléket, mely összekapcsolja tagjait, el kell venned tőle példaképeit, akik mintát adnak. Sapienti sat. Hosszabb bevezetésre semmi szükség, jöjjön kritikám tárgya, az Index megemlékező írása Mindszenty József hercegprímás koncepciós perének 70. évfordulójáról (Kolozsi Ádám: Ha nem drogokkal, mivel tudta megtörni az ÁVH Mindszentyt?, 2019. február 2.), melynek blockbuster-gyanús címe a szöveg tanulsága szerint nem marad költői kérdés.