kultúrharc” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 5

A lázadás évtizede

2019. április 24.

Békés Márton

történész

A „19. század uralkodó eszméi” közül nem mindegyik maradhat talpon a 21. században is. Minden, ami ma korszerű, a liberalizmus különböző mértékű és mélységű tagadásából fakad.

 

Világ globalistái, meneküljetek!

 

Lassan tíz éve, hogy megfordult a szél. A 2008-as gazdasági válság óta a neoliberális konszenzuson előbb repedések jelentek meg, majd közgazdasági és kulturális hegemóniája is fölbomlott. Ennek legfőbb oka, hogy egy évtizede két, ezzel szembeni ellenfolyamat erősíti egymást. 1) Az egyik a nemzetekfölötti struktúrák befolyása helyett a demokratikus döntéshozatal területhez és többséghez kötődése, 2) a másik a liberális elitek elleni, értékek mentén folyó lázadás. Mindkettő a liberalizmus paradigmájának alkonyát kísérő jelenség, amelyek természetszerűleg kapcsolódnak össze – ezt hívják ma, jobb híján, „populizmusnak”. A demokrácia természete változóban van, a létében és identitásában magát fenyegetve érző többség – amint Ivan Krastev mondja – „visszacsinálja az 1989 utáni liberális rendet”.

Teljes cikk

A globális kultúrharc, avagy miért van igaza Putyinnak, és miért nincs

2019. július 12.

Frank Füredi

szociológus, publicista

Vlagyimir Putyin alaposan megbotránkoztatta a fősodorhoz tartozó nyugati médiát a Financial Timesnak a G20-ak legutóbbi értekezletén adott interjújával. Oroszország elnöke a büszke kultúrharcos köpönyegét öltötte magára és „túlhaladottnak” minősítette a nyugati társadalmunkban uralkodó ideológiát. A nyugati liberalizmus – mondotta – kifáradt, elaggott, „idejétmúlt” ideológia, s „összeütközésbe került a lakosság túlnyomó többségének érdekeivel”. Külön is kitért „a továbbiakban már tarthatatlan” multikulturalizmusra, és nem kis élvezettel marasztalta el Angela Merkelt, amiért rászabadította a migránsokat Európa népeire.

Putyinnak az identitáspolitikáról is volt mondanivalója. Különösen rossz a véleménye a nemi semlegesség divatos dogmájáról, amelynek alapján – mint mondotta – a gyerekek „öt-hat nemi szerepet és eljátszhatnak”. Fontosnak tartotta hozzátenni, hogy felőle bárki nyugodtan kitűzheti a mellére nemi identitását, de „ennek nem szabad háttérbe szorítania a társadalom magvát alkotó embermilliók kultúráját, tradícióit és a család hagyományos értékeit”.

Hogy világos legyen, mennyire nem csupán a G20-ak csúcsértekezletén összegyűlt elithez intézte szavait, üdvözölte a populizmus európai és amerikai felemelkedését. Nem sok kétséget hagyott afelől, hogy a nyugati populistákat szövetségesének tekinti a globális kultúrharcban, amely a hagyományos konzervatív eszmények, illetve az Egyesült Államok kulturális elitjéhez szorosan kötődő társadalomtervező ethosz között dúl.

Teljes cikk

Árral szemben

2019. július 19.

Fekete Rajmund

történész

„Nyomás, gyerünk tovább
Elérjük célunk, csak gyerünk tovább
Új útra kelünk, csak megyünk tovább
Nem adjuk, fel csak megyünk tovább”

AMD: Gyerünk tovább

 

„A hazai új jobboldal által célként kitűzött szellemi fordulat [...] aligha kivitelezhető. Ehhez ugyanis eszmei viták megnyerésére, értékhierarchiák és reputációs rangsorok átformálására – ehhez pedig koherens, számottevő meggyőző erővel és belső integritással rendelkező intellektuális teljesítményre van szükség.”

Olvashattuk pár hónappal ezelőtt Körösényi András és Mándi Tibor „Miért nem vagyunk »új jobboldaliak«?” címmel írott esszéjükben. Erre (is) cáfolt rá a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatójaként, valamint a Kommentár folyóirat főszerkesztőjeként dolgozó Békés Márton legújabb, „Fordul a szél” címmel megjelent kötete (illetve Schmidt Mária, Szájer József, Karácsony András, Megadja Gábor vagy éppen Máthé Áron könyve).

Békés legújabb munkája a 2017-es „Gerillaháború – A fegyveres felkelés elmélete és gyakorlata” című tanulmányának a folytatása, melynek alapját a 2017 és 2019 között jobboldali fórumokon (Figyelő, Látószög blog, Kommentár, Mandiner) megjelent írások adják. A 90. Ünnepi Könyvhéten megjelent kötet ékes bizonyítéka annak, hogy a szerző nem fél hangot adni markáns véleményének és olyan témákat is előszeretettel – pontosabban fogalmazva: bátran – vesz elő, ami mások számára megingathatatlan totemoszlopként rögzültek. Legyen szó liberális demokráciáról, hatvannyolcasokról, „civil” szervezetekről, nyílt társadalomról, globalizációról, kultúrharcról, hadviselésről, háborúról és békéről vagy éppen a radikális iszlámról.

Teljes cikk

Munkában a nyelvrendészet

2019. november 04.

Frank Füredi

szociológus, publicista

Elkeseredett küzdelem dúl a közbeszéd és a politikai nyelv körül. A politikusokat gyakran nem is a nézeteikért és tetteikért éri támadás, hanem inkább azért, hogy milyen szavakkal juttatják kifejezésre, amit gondolnak, s amit tesznek. A nyelvrendészet nem csupán az önjelölt politikai cenzorok vadászterülete. A kibontakozóban lévő kultúrharcba, amelynek tárgya a nyelv, maga a rendőrség is bekapcsolódott.

Nem sok kétség férhet hozzá, hogy a közbeszéd alaposan leromlott. A politikai diskurzus sokszor hatásvadász, a lényeget viszont kerüli. Ritka eset, hogy gondolkodásra késztet, és tudatosan kerüli, hogy világosan és egyértelműen tükrözze a beszélő világképét. Így hát az Atlanti-óceán mindkét oldalán dívó politikai nyelv minősége iránt jogos lehet az aggodalom. Csakhogy a politika nyelve körüli ellentétek mögött korántsem a minőségféltés húzódik meg, sokkal inkább az a törekvés, hogy korlátozzák, mi mondható ki a nyilvános vitákban. Lássuk például Nagy-Britannia esetét. Újabban sok támadás éri a „mérgező” avagy „kíméletlen” politikai nyelvhasználatot, és ez gyakran azzal a követeléssel párosul, hogy bizonyos szavakat száműzni kell a használatból.

Teljes cikk

A hősök nem halhatnak meg

2019. november 19.

Nagy Ervin

filozófus

Meghalt az Öregisten, és mi öltük meg – állapítja meg Nietzsche a 19. század végén. Lassan meghalnak a hőseink is, és mi hagyjuk lemészárolni őket, ha engedünk a liberálfasizmus végtelen terjeszkedésének, ha tétlenül nézzük a szabadosság antikultúrájának hegemóniáját az ifjúság körében. Pesszimista kultúrdiagnózis a nyugati létforma jövőjéről.

A liberalizmusnak számtalan „halálos bűne” van. Először is gyakorlattá tette az idegtépő társadalmi és gazdasági versenyfutást. Így elbizonytalanította az egyént, aki ebben a felvilágosodás óta folyó, több dimenziós küzdelemben csupán önmagára számíthat. A civilizáció által előállított anyagi javakból megkínálta az embert, majd fokozatosan fogyasztóvá minősítette le. Ennek következményeként az ember elidegenedett a másiktól. Magányos és boldogtalan lett. Ráadásul az egyenlőtlen verseny miatt sérült a társadalmi igazságba vetett hite is. Másodszor: a hagyományos morális iránytűt eldugta előlünk, és helyette a haszonelvűséget húzta elő a cilinderből. Végül pedig rátámadt a hősökre is.

Az első bűnt vette észre Marx is, akinek a diagnózisa helyes volt ugyan, de amit e folyamat helyett ajánlott, csupán egy másik szélsőséges felfogás volt (erőltetett mesterséges kollektivizmus). Ráadásul telis-tele megvalósíthatatlan és veszélyes utópiával. Sajnálatos, de a történelem ki is próbálta Marx-elméletét, aminek aztán százmilliónyi áldozata lett, a sok-sok önjelölt pszichopata népvezér miatt.

Teljes cikk