menekült” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 6

Menekültek világnapja

2015. június 25.

Pelle János

PhD, egyetemi oktató

2001-ben Kofi Annan, az ENSZ akkori főtitkára június huszadikát a „menekültek világnapjává” nyilvánította. Ebből az alkalomból leszögezte, hogy „senkit sem lehet visszaküldeni, vagy elűzni akkor, ha életét és szabadságát fenyegetik a származása, politikai véleménye vagy vallása miatt”. Tizennégy évvel később, 2015 júniusában az Európai Uniót tagországait, köztük Magyarországot is példátlan méretű menekültáradat öntötte el Afrikából, a Közel-Keletről és a Balkán félsziget egyes részeiről, amire sem az ENSZ, sem pedig az EU jogi szabályozása nem készült fel.

Teljes cikk

Menekültek vagy idegenek?

2015. augusztus 17.

Pelle János

PhD, egyetemi oktató

Magyarországra 1914. előtt rendszeresen érkeztek kisebb-nagyobb csoportok a szomszédos a Habsburg-birodalom tartományaiból, illetve olyan országokból, melyekkel egykor közös volt a történelmünk. A második világháború kitörése előtt a hozzánk érkezők számíthattak itt élő társaik támogatására – amit a közvélemény természetesnek tartott –, még a legmobilabb, ugyanakkor legsebezhetőbb kisebbség, a zsidóság esetében is, annak ellenére, hogy a hivatalos politikát áthatotta az antiszemitizmus. Az Anschsluss után a nácik által elűzött, főként a történelmi Magyarország részét alkotó Burgenlandból jövő zsidók fogadtatása azt példázza, hogy a Belügyminisztérium konzervatív vezetői, bár nem könnyen, de még Imrédy Béla miniszterelnöksége, és az első zsidótörvény elfogadása idején is érvényesíteni tudták akaratukat a radikális nácibarát politikai körökkel szemben.

Teljes cikk

Kopogtatás nélkül

2015. szeptember 07.

Schmidt Mária

történész

„A harmadik nemzedék már elfelejtette a kemény élet idejét, mintha az nem is lett volna… A gyönyörökben és a bőségben való tobzódás miatt a fényűzés végleges formákat ölt közöttük. Olyanok lesznek, mint a nők és a gyermekek, akiket másnak kell megvédelmeznie. A csoportszolidaritás elvész, s elfelejtik azt, hogyan kell megvédelmezni magukat, hogyan hárítsák el a támadást, vagy álljanak elő követelésekkel. Mindez addig megy, míg Allah nem ad engedélyt a pusztulására, s eltűnik mindazzal együtt, amit magával hozott.” Ibn Khaldún, 14. században élt arab történész

Teljes cikk

Európa behódol?

2015. szeptember 14.

Pelle János

PhD, egyetemi oktató

Schmidt Mária terjedelmes vitacikkét egy 14. századi arab történésztől vett idézettel indítja, írása pedig alapvetően „kultúrpesszimista” hangvételű. Summázata: „egy örök békére lefegyverzett, gyenge, passzív Európa áll szemben mozgó és növekvő belső és külső kihívásokkal.” A gyenge és dekadens kontinenst kárhoztató érvei közül többet is olvashatunk Oswald Spengler vagy Ortega y Gasset munkáiban, akik a két világháború között úgy vélték – és nem is alaptalanul – hogy a fogyasztás és a tömegkultúra ingoványába süllyedt, végletesen megosztott európai „tömegdemokráciák” nem lesznek képesek ellenállni a barbarizmus erőinek.

Teljes cikk


Nemzetközi állatfarm

2015. szeptember 22.

Megadja Gábor

eszmetörténész

Eleni Kounalakis írt egy kis dolgozatot a xenofób Magyarországról és annak xenofób miniszterelnökéről. Ez a cikk elképesztő gondolattalanságról árulkodik, de tudjuk be ezt annak, hogy kormányzati bürokratákat a gondolattalanság veszélye kiemelten fenyegeti. Tekintsük ezt egy közepesen gyenge évfolyamdolgozatnak.

Teljes cikk