németország” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 16

Nyelv és szabadság

2016. március 24.

Schmidt Mária

történész

A brüsszeli merényletsorozat egész kontinensünk ellen irányult. A támadásokat a belga hatóságok nem tudták megakadályozni, annak ellenére, hogy hónapokkal ezelőtt rendkívüli állapotot hirdettek. De ami még ennél is aggasztóbb: a belga főváros arab negyedének lakói majd fél éven keresztül rejtegették és bújtatták azt a körözött terroristát, aki a párizsi terrortámadások egyik fő gyanúsítottja.

Teljes cikk

Az elárvult hagyaték

2016. május 04.

Schmidt Mária

történész

Merkel 2011 óta dolgozik azon a paradigmaváltáson, melynek célja, hogy a kereszténydemokrata CDU-t kereszténytelenítse, vagyis a párt nevében szereplő „C” betű jelentését keresztényről központira, értsd: centrálisra változtassa. Az új, merkeli, kereszténytelenített Central Demokratische Union olyan párttá lett, mely nyitott az ateista és a más vallású, értsd: muszlim tömegek előtt.

Mesterterv-Merkelterv?

Teljes cikk

Migráns vagy menekült?

2018. március 06.

Schmidt Mária

történész

„Van, aki szerint Angela Merkel a jövő?

(Does anyone think Angela Merkel looks like the future?)

Patrick J. Buchanan

 

Kik a migránsok? Azokról beszélek, akiket a nyugati megmondóelit talán nem véletlenül, egységesen menekülteknek nevez. Tényleg háborús menekültek lennének vagy inkább olyan bevándorlók, honfoglalók, vagyis gazdasági migránsok, akik egy jobb élet reményében indulnak útnak? Vagy, akiket ennek kecsegtetésével indítanak el azok, akik ezt a bevándorlási hullámot ki és felhasználják? Háborús menekültek lennének mind, akiken degeszre keresik magukat azok az embercsempészek, akik mára jól menő iparággá szervezték magukat? Még arra a kérdésre sem ismerjük a választ, hogy vajon az új betelepülőknek van nagyobb szükségük a Nyugatra, vagy a posztliberális nyugati élcsapatnak rájuk, heveny, szűnni nem akaró lelkiismeretfurdalásuk csökkentéséhez? Ha ez utóbbi a helyzet, akkor rögtön meg is találtuk a választ arra, hogy miért nem inkább ott segítünk nekik, ahol élnek. Hiszen mindenki tudja, hogy egy dollár, egy euró, egy forint, a migránsokat kibocsájtó országokban sokkal többet ér, mint itt. A fenti kérdés azért sem kerülhető meg, mert ha menekültekről van szó, akiket háború űzött el a hazájukból, akkor őket nem kell integrálni. Számukra átmeneti oltalmat kell nyújtani és elő kell segíteni, hogy a harcok elültével visszatérhessenek a szülőföldjükre. Tudásukra, munkájukra ugyanis hazájuk újjáépítésében, az ottani élet újraindításában lesz szükség.

Ha azonban migránsokról, vagyis új betelepülőkről van szó, akkor nem ideiglenes megoldást kell találni a számukra, hanem véglegeset, ami azt jelenti,hogy integrálni kell őket a befogadó társadalmakba, ami hosszadalmas és nehéz feladat és mindkét fél cselekvő elköteleződését igényli.

Teljes cikk

Félreértések

2018. március 26.

Schmidt Mária

történész

Az elhúzódó migránsválság igencsak éles ellentéteket generált az Európai Unión belül. Törésig vitte a brit-uniós ellentéteket, ami a 2016-os Brexithez vezetett. Megmérgezte az Európa keleti és nyugati fele közötti viszonyt. Ennek oka persze nem csak, és nem is kizárólag a migránskérdésben elfoglalt eltérő álláspontokban keresendő, de ennek ürügyén kerültek a felszínre azok az egymás iránti bizalmat kikezdő ellentétek, amelyek mára az Unió megmaradását veszélyeztetik.

Az Unió keletkezésében döntő szerepet játszott, hogy a bipoláris világ két egymással szembenálló szuperhatalma, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió ideológiai, katonai és gazdasági területen is vetélkedett egymással. Kettejük párharca a fogyasztói piacgazdaság győzelmével ért véget, ami a szocialista modell teljes csődjével párosult. A hidegháborút megnyerte a Nyugat: újraegyesült Európa és legmeghatározóbb állama, Németország is. Az újraegyesülés tényét azonban úgy az Unió, mint Németország félreértelmezte, és ezért rossz következtetéseket vont le belőle. 

Európa nyugati fele és benne a Német Szövetségi Köztársaság egyértelmű haszonélvezője volt a hidegháborúnak. Győzelmének kivívásához azonban nem igazán járult hozzá. A nyugati polgárok a bipoláris világ megszűnéséig eltelt négy évtizedben példátlan gazdasági fellendülést éltek meg. Élvezték a fogyasztói társadalom minden előnyét, ami biztonsággal, szabadsággal és anyagi jóléttel párosult. Erre még annak az erkölcsi fölénynek a zászlaját is kitűzték, amit a totális kommunista diktatúrával szemben éreztek. A nyugatnémetek esetében mindez azzal a felettébb kellemes tudattal ment végbe, hogy nekik nem kell, de nem is szabad semmiért felelősséget vállalniuk, hiszen az a II. világháború győzteseinek a dolga. Boldogon beérték annyival, hogy drukkoltak az elnyomottaknak és üzleteltek a vasfüggöny mindkét oldalával. Ivan Krasztev bolgár szociológus szerint a BRD olyan volt, mintha mindig szabadságon lenne, miközben mindenki más dolgozni járt.  A nyugatnémetek Toscanában szürcsölték a vörös bort, miközben folyamatosan szurkoltak a szocializmusnak, amit keleti testvéreik, hozzánk hasonlóan, a vasfüggönyön túl építettek. Csalódottá és megrabolttá váltak, amikor ez az általuk oly lelkesen támogatott ügy végleg befuccsolt. A kelet-németek, és a többiek is mind, meglopták az álmaikat, visszaéltek azzal a sok erkölcsi támogatással, amit számukra nyújtottak, hiszen előzetes engedélyük nélkül, tulajdonképen önhatalmúlag felhagytak a szocialista jövő kikísérletezésével. A Nyugat értelmiségi élcsapata így azzal szembesült, hogy a vasfüggöny egyszerre csak eltűnt, és ők egy olyan új helyzetben találták magukat, amire egyáltalán nem vágytak. Ha kelletlenül is, de aztán mégiscsak hajlandóak voltak ellepni Németország keleti felét, hogy az addig a harmadik ̶ negyedik osztályban játszó nyugat-német kádereikre cseréljenek le minden ossit. Használhatatlan kolonccá minősítettek át egész nemzedékeket, ezzel is büntetve őket azért, hogy az engedélyük nélkül felhagytak a szocializmussal. Wessikre és ossikra osztották fel újra azt a Németországot, amit egyesíteniük kellett volna. Véssük jól az eszünkbe, hogy a német és így az európai egységet az NSZK politikai élétének baloldala, vagyis a szociáldemokraták és a zöldek, kiegészülve a balliberális 68-as megmondóelittel, kifejezetten ellenezték. Amikor a wessik rázúdultak az ossikra, hogy kiebrudalják őket az állásaikból, diplomáikat érvénytelennek nyilvánították, karrierjeiket, eredményeiket lenullázták, s ezt arra hivatkozva tették, hogy az NDK bűnös rendszer volt, amelynek tetteiért felelősséggel tartoznak. Mindezt sima zsákmányszerző kapzsisággá, vagyis nettó erkölcstelenséggé minősíti át Marx készülő rehabilitálása, amit az Unió hivatalosan is szentesíteni fog, ha trieri szobrát maga Juncker bizottsági elnök avatja majd fel.

Teljes cikk

Marx és a keresztények

2018. június 21.

B. Varga Judit

történész-muzeológus

Németország délnyugati borbirodalma, Rajna-vidék-Pfalz szövetségi tartomány Karl Marx-lázban ég. Az idei nyár egyértelmű nyerő húzása a 200 éve Trierben született forradalmi rögeszmés gondolkodó Marx értékesítése minden lehetséges XXI. századi formában. E sorok írásakor éppen a város régi textilgyárában, a ma TUFA néven népszerű kulturális centrum nagytermében Marx-revüt tekint meg a nagyérdemű, amelyben Marx a showsztár, „szeretett” proletariátusa pedig a tánckar.

„Nos hát, hogy nevelt-e ki Marx gyilkosokat, nem tudom,

de ahogy hallottam, a férfi, Blind,

akinek a lövései okozta sebeket most is magamon hordozom,

Marx neveltje volt.”

(Otto von Bismarck)

 

A vaskancellár három évvel „Trier legnagyobb fia” halála után, 1886 márciusában mondta ezeket a szavakat a Reichstagban. Nem nehéz kikövetkeztetni belőlük, hogy a kortársak, méghozzá az akkori fősodor mennyire tisztában voltak nézetei veszélyességével. Ezért is érthetetlen a mai európai fősodor rajongása Marxért, aki nemcsak a XIX. századot fertőzte meg erőszakos teóriájával, hanem a rákövetkezőnek is elég muníciót adott ahhoz, hogy deklarálja a maga osztálydiktatúráját minden „ellenség” kíméletlen elnyomásával. Az uralmukat proletárdiktatúrának nevező bolsevikok olyan kifejezést választották, amelyet Marx írt le először egy levelében (Konrad Löw: A kommunista ideológia vörös könyve. Marx és Engels – A terror atyjai. XX. Század Intézet. 22. o.). A nem kevésbé harcias Friedrich Engels Marx temetésén mindenekelőtt forradalmárként határozta meg elhunyt barátját. Két hónappal korábban, 1883. január 18-án Eduard Bernsteinhez írott levelében ez áll: „Ne kapálódzék kézzel-lábbal az ember az ellenfél ütései alatt, ne vonítson, ne szűköljön és ne mentegetőzzék dadogva: nem akart semmi rosszat, ahogyan oly sokan teszik. Vissza kell vágni, minden ellenséges csapásra kettőt, hármat. Mindig is ez volt a taktikánk, s mostanáig, azt hiszem, még jóformán minden ellenfelünket legyűrtük.” (idézi: Konrad Löw, 242. o.) Úgy emlékszem, Rákosi és Kádár is hasonló fordulatokat használt beszédeiben… (lásd: Központi Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei.) Kétségtelen, hogy a kétszáz éve, 1818. május 5-én Trier városában megszületett Karl Heinrich Marx új nyelvet adott a világnak: a szeretet nyelvezetét cserélte le gyűlöletbeszédre. Az életét és a munkáit bármelyik oldalról kutatók egyetértenek abban, hogy Marx és Engels írásaiban szavak tömkelege mutatja az utat a Gulag táborai felé. A kortársai, sőt elvbarátai szerint is uralkodó természetű, öntömjénező Marx egyik kedvenc szava a „megsemmisíteni” volt. Nála már csak Lenin használta gyakrabban, aztán Sztálin…

Teljes cikk

Beletörődés

2019. május 30.

Frank Füredi

szociológus, publicista

A német hivatalos politika nem száll szembe a muszlim antiszemitizmussal. Helyette azt tanácsolja, hogy a zsidók nyilvános helyen ne viseljenek kipát.

Akárhányszor halljuk Németországban, hogy „soha többé”, mégis nem kevesen vannak hatalmi pozícióban olyanok, akik hajlamosak szemet hunyni az antiszemitizmus megnyilvánulásai fölött, vagy belenyugvással reagálnak rájuk.  Ennek a gyáva magatartásnak meghökkentő példáját adta a múlt héten Felix Klein, a német kormány antiszemitizmus-ügyi biztosa. Újságírók előtt úgy nyilatkozott: az antiszemita bűncselekmények elszaporodása miatt „nem tanácsolhatja, hogy a zsidók mindig és mindenütt kipában mutatkozzanak”. Úgy is fogalmazhatott volna, hogy a zsidónak látszó emberek számára Németország ma már veszélyes no-go övezet.

Teljes cikk