nemzetiszuverenitás” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

Új világ született: a Nyugat önbizalomvesztésének százada

2019. március 22.

Fekete Rajmund

történész

„Az átlagember számára minden probléma a II. világháborúval kezdődött.

A tájékozottabbak szerint az elsővel.”

Erik von Kuehnelt-Leddihn

 

Száz év távlatából nézve az első világháború, vagy ahogy az angolszász irodalom hívja, a „Nagy Háború” egy letűnt kor romantikus, távoli, furcsa háborújának tűnhet. Fekete-fehér, kezdetleges némafilmek peregnek le szemünk előtt, az emberek mosolyogva, szinte önfeledten indulnak a csatatérre, hogy „hősi helytállással, vitéz tettekkel gyors győzelmeket” arassanak. Ma már tudjuk, nem ez történt. „Beköszöntött a személytelen és gépesített öldöklés korszaka.”

Sajnálatos módon a magyar történelemtudomány nem kezelte megfelelő helyén az I. világháború jelentőségét és súlyát, hiszen mind a mai napig ugyanazt az idejétmúlt elbeszélésmódot tükrözi: győztesek és vesztesek, demokrácia és diktatúra, jók és rosszak, egy kis merénylet, egy kis gáztámadás, egy kis tömegmészárlás, egy kis béke és megvolnánk.

Schmidt Mária részéről bátor vállalkozás, hogy új könyvében más, magasabb értelmezési keretet ad a száz évvel ezelőtti történéseknek és kilép a „háborús logika” útvesztőiből. A kötet címe is világosan és egyértelműen fogalmaz: új világ született. Félelmetes és idegen világ, amely újrarajzolta Európa térképét, áthelyezte a világgazdaság súlypontjait, magában hordozta a második és a „harmadik” (hideg) világháborút, a diktatúrákat, a kommunistákat, a fasisztákat, a nácikat és a rövid, de annál véresebb XX. századot. Ahogy fogalmaz: „Az I. világháború a régi világot drámai erővel lökte át az újba. Egy olyan újba, amely a Nyugat önbizalomvesztésének századává vált.”

Teljes cikk

Vége a történelem végének

2019. június 06.

Békés Márton

történész

A 21. század elején mélyül az ellentét a globalista és a lokalista erők között. A fő frontvonal a nemzeti, demokratikus erők és a nemzetközi, antidemokratikus erők között húzódik. Napjainkban összekapcsolódik egymással a népszuverenitás és a nemzeti szuverenitás. Ennél erősebb gát nem építhető a globalizáció ellen. Fordul a szél, érik a változás: közeleg a népek tavasza.



Világ globalistái, meneküljetek!



„Század kialszik s új század lobban” – írta Ady 1907-ben. A 21. század elején is ilyen, nietzschei pillanatban vagyunk: a régi értéktáblák széttörtek és újakat írnak. Ha jól cselekszünk, akkor mi írjuk tele őket, ha nem, akkor helyettünk és nélkülünk fogalmazzák meg azt, ami rájuk kerül. Új normák születnek, új kánont kell felállítani és új nyelven beszélni.

A hidegháború végén a nyugati civilizáció számára úgy tűnt, hogy teljes győzelmet aratott a „szabad világ” modellje, s a piac korlátlan érvényesülését és a liberális demokrácia terjedését többé nem fenyegeti semmi. Francis Fukuyama híres, azóta közhellyé vált A történelem vége és az utolsó ember című 1992-es könyvében regisztrálta ezt a folyamatot, ünnepelve a liberális demokrácia előretörését és a vele kéz a kézben járó világkapitalizmus győzelmét. A kötet, bár csupán a mindenkori progresszió legújabb hullámának bornírtan egyszerű, triumfalista terméke volt, egyszerre találta telibe és dagasztotta is tovább a századvég szekuláris-liberális haladáshitét. Mint írta: „liberális világforradalom” tanúi vagyunk, hiszen „egyetlen egyetemes ideológia maradt a porondon”. Az elbizakodott optimizmust elsősorban az táplálta, hogy míg 1975-ben harminc, 1990-ben már kétszer ennyi államot soroltak a liberális demokráciák közé – és ez elegendő is volt. Az „utolsó ember”, akinek eljövetelét Nietzsche Zarathustrájában félelemmel vegyes haraggal várta, a soft-neokonzervatív szerzőnél a racionálisan elképzelhető világok legjobbikának egyedüli lakója volt.

Teljes cikk