neoliberalizmus” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 3

Mit keresett Szili Katalin az MSZP-ben?

2018. március 17.

B. Varga Judit

történész-muzeológus

„… legalább nekem példát kell mutatnom” – vallja politikusként, emberként hazánk első női házelnöke és egyben indokolja MSZP-s országos listáról való lemondását, majd távozását a pártból.

 

„…életed a haza életének egy pillanata.”

Márai Sándor

 

A lelkiismeretnek elszámolni, hívőnek lenni, nemzeti egységben, határon túli nemzettársakban gondolkodni, a terjedő szegénységre valódi szociáldemokrata megoldásokért kiállni, a szolidaritást a saját párttársaktól folyamatosan követelni nem lehetett könnyű feladat a fokozatosan, majd szédítő tempóban elliberalizálódó utódpártban.

És Szili Katalin döntött: megelégelte a realitással való szembenézés teljes elutasítását, a neoliberalizmus iránt táplált illúziókat, az ijesztő konformitást. Saját jogán került be a politika sodrába és sosem maradt érzéketlen a közösség sorsa iránt. A pragmatikus átmentő pártelnök, Horn Gyula ritkaságszámba menőnek tartotta emberközeli stílusát. Pedig a legbátrabb bozótharcos is tudott lenni a párton belül egyre gyakoribb titkos hatalmi ambíciók dzsungelében – többnyire szemben a főárammal, a „legapolitikusabb politikusként” (Wéber Attila). Mindezek ellenére Szili Katalin pályaíve a demokratikus magyar baloldal egyik sikertörténete.

Nem véletlenül választotta Galló Béla példásan tárgyilagos új könyvének témájául a szocialisták legnépszerűbb politikusát. Akinek mindig a haza volt az első, azaz azon a területen volt erős, ahol a pártja a legkevésbé.

Teljes cikk

Vége a történelem végének

2019. június 06.

Békés Márton

történész

A 21. század elején mélyül az ellentét a globalista és a lokalista erők között. A fő frontvonal a nemzeti, demokratikus erők és a nemzetközi, antidemokratikus erők között húzódik. Napjainkban összekapcsolódik egymással a népszuverenitás és a nemzeti szuverenitás. Ennél erősebb gát nem építhető a globalizáció ellen. Fordul a szél, érik a változás: közeleg a népek tavasza.



Világ globalistái, meneküljetek!



„Század kialszik s új század lobban” – írta Ady 1907-ben. A 21. század elején is ilyen, nietzschei pillanatban vagyunk: a régi értéktáblák széttörtek és újakat írnak. Ha jól cselekszünk, akkor mi írjuk tele őket, ha nem, akkor helyettünk és nélkülünk fogalmazzák meg azt, ami rájuk kerül. Új normák születnek, új kánont kell felállítani és új nyelven beszélni.

A hidegháború végén a nyugati civilizáció számára úgy tűnt, hogy teljes győzelmet aratott a „szabad világ” modellje, s a piac korlátlan érvényesülését és a liberális demokrácia terjedését többé nem fenyegeti semmi. Francis Fukuyama híres, azóta közhellyé vált A történelem vége és az utolsó ember című 1992-es könyvében regisztrálta ezt a folyamatot, ünnepelve a liberális demokrácia előretörését és a vele kéz a kézben járó világkapitalizmus győzelmét. A kötet, bár csupán a mindenkori progresszió legújabb hullámának bornírtan egyszerű, triumfalista terméke volt, egyszerre találta telibe és dagasztotta is tovább a századvég szekuláris-liberális haladáshitét. Mint írta: „liberális világforradalom” tanúi vagyunk, hiszen „egyetlen egyetemes ideológia maradt a porondon”. Az elbizakodott optimizmust elsősorban az táplálta, hogy míg 1975-ben harminc, 1990-ben már kétszer ennyi államot soroltak a liberális demokráciák közé – és ez elegendő is volt. Az „utolsó ember”, akinek eljövetelét Nietzsche Zarathustrájában félelemmel vegyes haraggal várta, a soft-neokonzervatív szerzőnél a racionálisan elképzelhető világok legjobbikának egyedüli lakója volt.

Teljes cikk

Ellenszer

2019. augusztus 23.

Békés Márton

történész

A harminc éve hegemón helyzetben lévő neoliberális „washingtoni konszenzus” lebomlása lehetőséget ad arra, hogy a jobboldal megerősítse pozícióját, mint a globalizáció veszteseinek képviselője. Ehhez természetes eszmei partnerének, a konzervativizmusnak fel kell fedeznie gazdag szociálkonzervatív hagyományát.

 

„Kibontakozott az a két nagy áramlat, mely

már évek óta küzd a Magyarország felett való

uralomért. Ezen áramlatok egyike a

nemzetközi pénzuralom etablírozására való

törekvés. A másik áramlat pedig a nemzetközi

pénzuralmi törekvésekkel szembeni egészséges

és hazafias ellenáramlat.”

Asbóth János (1897)

 

A „washingtoni konszenzus” ára

 

A ’80-as évek hidegháborúban győztes nyugati neokonzervatív hulláma  a ’90-es években eltérítve folytatódott, és neoliberális konszenzussá vált. Míg a hidegháború végi neokonzervativizmus az elnehezedő jóléti állam korrekcióját, antikommunista meggyőződést, a nemzeti kohézió megerősítését és az 1945-öt követően hosszan érvényesülő baloldali kurzus után a jobboldal visszatérését jelentette, addig a neoliberalizmus a „történelem végi” individualista fogyasztó materializmust és a piaci fundamentalizmus korlátlan érvényesítését. Előbbi azért deregulált és privatizált, hogy a hidegháborús nyugati győzelem társadalmi és gazdasági feltételeit szélesítse, utóbbi viszont azért, hogy a globalizáció monetáris alapjait lerakja, a szabadkereskedelmet elősegítse és a nemzetállamok ezzel szembeni ellenállását korlátozza.

Teljes cikk