2019 Budapest, nyári délelőtt. A belvárosban, a Petőfi Sándor utca sarkán lévő fodrászüzletben várakozom. A ragyogóan tiszta portál üvegén kitekintve elszórakoztat a jövő-menő emberek és a turisták tarkasága. Ám amit most látok, több mint meglepő. Az üzlet előtti szép kis díszkútban egy középkorú nő – öltözékét tekintve nem tűnik hajléktalannak – a haját mossa. Megjegyzem a recepciós kisasszonynak, ezt talán mégsem kellene hagyni, mire azt válaszolja, rendszeresen jár ide, megszokták. – De ez közterület, vannak szabályok. – próbálom megértetni vele, hogy mi nem tetszik a dologban. Vállat von, nem érti, vagy nem akarja érteni. Én meg úgy döntök, nem hagyom elrontani a napom. Visszaülök a helyemre, az internetet böngészem és ráakadok egy filmre. A címe: Tündérszép Budapest 1938. A dátumról eszembe jut, hogy ez még a második világháború előtti békés esztendő, és hogy ekkor épült a ház, ahol negyven éve élek és amelyet – bár központi helyen áll – megkíméltek a nem is oly sokára bekövetkező bombázások.