Mindenekelőtt őszinte részvétem spanyol olvasóimnak. Amikor a világbajnokságon Spanyolország labdarúgó válogatottja kikapott az oroszoktól, újabb bizonyságot szerezhettünk róla, hogy nem mindig a jobb csapat győz. A futball egyébként nem is mindig a játékról szól. Olyan kommentátoroknak ad alkalmat a szereplésre – és ez különösképpen áll a világbajnokságra – akik máskülönben nemigen érdeklődnek a labdarúgás iránt, viszont annál erősebb indíttatást éreznek arra, hogy politikai jelentőséget tulajdonítsanak neki. Így aztán amikor az orosz csapat legyőzte a spanyol válogatottat, sok újságíró politikai elemzésbe bocsátkozott, és nem sok figyelmet fordítottak az eredmény taktikai okaira, vagy akár arra, hogy miben hibáztak a játékosok. Sokukat szemlátomást bosszantotta az oroszok sikere. Éspedig azért, mert állítólag növelte Putyin elnök népszerűségét. Sőt, magyarázták a kommentátorok, az orosz labdarúgás sikere az oroszok nemzeti érzéseit is tovább fűtötte.

A nyugati média egyes szerkesztőségeiben kifejezett provokációnak minősült, hogy az oroszok túláradó örömmel ünnepelték csapatuk győzelmét. A BBC Today című műsorának újságíró szereplőit hallgatva az volt a benyomásom, hogy egyáltalán nem érdekli őket a labdarúgás. Egyetlen gondjuk az volt csupán, hogy a szóban forgó mérkőzés használ-e vagy árt az orosz nacionalizmusnak.