orbánviktor” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 8

Bátorságpróba

2015. február 09.

Schmidt Mária

történész

Orbán tusványosi beszéde, ahogy minden megszólalása, a valóságra reagál, belátom, hogy egy olyan nyelvet használva, amitől a nyugati politikai- és médiaelit fent említett része igencsak elszokott. Orbán ugyanis, ha megszólal, mond is valamit. Nem a nyugaton divatossá vált semmitmondó metanyelvet beszéli, amit nem lehet, de nem is érdemes követni, mert közhelyeken és általánosságon kívül semmi sincs benne.


Orbán gondolkodásra hívja hallgatóit, mert ő is gondolkodik. Kérdései vannak, amikre válaszokat keres. Felvetései a valóság ismeretéből fakadnak, és arra irányulnak, hogy megértsük, merre tart a világ. A mai Nyugat-Európa egyes vezetőiből azonban Orbán csak pánikreakciókat, vagyis ingerültséget és irritációt vált ki. Azokból, akik vele ellentétben, nem politikusok, csak politikai menedzserek. A politikából csak a hatalomtechnikai rész fontos a számukra: vagyis, hogy miként juthatnak irányítói helyzetbe, azt hogy tarthatják meg, hivatali idejüket hogyan hosszabbíthatják meg. De a mi végre, milyen politikai céllal, arról nincs mondanivalójuk. A helyes és helytelen, a jó és rossz közötti különbségtétel helyett csak a politikailag korrekt szabályrendszert képesek újra és újra felmondani. Nincs meg bennünk a politikusok számára is nélkülözhetetlen bátorság, és ha találkoznak valakivel, akiben van, az ellen azonnal támadásba lendülnek.

Teljes cikk

Szabad-e kérdezni?

2015. február 16.

Békés Márton

történész

„Mi nem vagyunk a mainstream, a fősodor kedves fickói. Nagyon szégyellném magam, ha ez így volna […] nem az a feladatom, hogy mainstream politikát csináljak. Nem erre kaptam felhatalmazást, hanem a legnehezebb kérdésekkel kell konfrontálnom az országot és megoldásokat kell kínálnom.” Orbán Viktor, 2013. április

Teljes cikk

Európa esete a kapukulccsal

2015. június 01.

Schmidt Mária

történész

Azután a nyolc év után, ami Orbán Viktor első és második kormánya között eltelt, hazánk teljesen új feltételek között találta magát. 2004-ben kilenc régiós társországgal együtt csatlakoztunk az Európai Unióhoz és ezzel sokunk álma vált valóra. Önként, sőt örömmel mondtunk le mi is frissen visszaszerzett szuverenitásunk egyik feléről, hogy részünk lehessen abban, amit az Unió akkor nekünk is ígért: a békében és a jólétben. Biztonság, kiszámíthatóság és jó élet. Erre vágytunk mindannyian.

(fotó: Facebook)

Teljes cikk

„35 éves voltam, és tanácsot kértem Kohltól”

2015. július 03.

Boris Kalnoky

író, újságíró

Egy Budapesten tartott nemzetközi konferencián politikusok értékelték Helmut Kohl érdemeit Kelet-Európa szempontjából. Magyarország miniszterelnöke, Orbán felidézte, hogyan zarándokolt el annak idején a németekhez.

Teljes cikk

Álmodj, királylány

2015. december 11.

Megadja Gábor

eszmetörténész

Jóízűen kacarásztam nemrég azon, hogy sokan fölháborodtak a miniszterelnök legutóbbi „összeesküvés-elméletén”. A fölháborodók többsége balliberális, akik persze tagadják, hogy balliberálisok lennének. Csak a véletlen műve, hogy úgy beszélnek, mint a balliberálisok, balliberális ügyeket védenek, balliberális retorikát használnak. Isten útjai kifürkészhetetlenek. Az összeesküvés-elmélet vádja arra vonatkozott, hogy Orbán „politikailag konstruált világtársadalomról” és hasonlókról beszélt, mondván, a nemzetállamok felszámolásában érdekelt európai utópisták – értelmiségiek és politikusok egyaránt – ilyesmiket forgatnak fejükben.

 

Teljes cikk

Az elárvult hagyaték

2016. május 04.

Schmidt Mária

történész

Merkel 2011 óta dolgozik azon a paradigmaváltáson, melynek célja, hogy a kereszténydemokrata CDU-t kereszténytelenítse, vagyis a párt nevében szereplő „C” betű jelentését keresztényről központira, értsd: centrálisra változtassa. Az új, merkeli, kereszténytelenített Central Demokratische Union olyan párttá lett, mely nyitott az ateista és a más vallású, értsd: muszlim tömegek előtt.

Mesterterv-Merkelterv?

Teljes cikk

Nagy királyság

2018. január 28.

Schmidt Mária

történész

2018. január 25-én a Financial Times online felületén Orbán Viktor felemelkedése és további felemelkedése címmel hosszú írást publikált a Neil Buckley és Andrew Byrne szerzőpáros. Nagy királyság. Ugyanaznap Davosban is szóba került Orbán, amikor egy Soros György nevű agg spekuláns arról vernyogott, hogy Trump pont olyan maffiaállamot akar kiépíteni, mint Orbán, csak nem annyira sikeres benne. A magyar választási küzdelembe is beletenyerelt persze, de erre már nem kapjuk fel a fejünket, ez már nem lep meg senkit.

Ami azonban ebből a hosszú írásból kitűnik az az, hogy egyre nyilvánvalóbb, hogy Orbán nemcsak hogy megragadta a „fejlettek” képzeletét, de valami olyat tud, csinál, mond, gondol, ami megakadt a torkukon. Nem tudják se lenyelni, se kiköpni.

Az üzleti körök mértékadónak számító lapjának szerzői azzal a céllal láttak hozzá az Orbán-titok megfejtéséhez, hogy az olvasók elé tárják Orbán Viktor valódi természetét. Hogy lerántsák a leplet az Orbán által kitalált és működtetett „illiberális demokráciáról”. Törekvésük azért fulladt kudarcba, mert nem voltak igazi kérdéseik, mert azokra a válaszokra, amik nem illettek bele az előítéleteikbe, nem voltak kíváncsiak, mert csupa olyan beszélgetőpartnert választottak, akik a nekik megfelelő paneleket ismételgették. A cikk ezért nem adott többet az unalomig ismételt Orbán-ellenes mantrák felmondásánál. Ezekből néhányat mindjárt sorra is veszek, de előtte még a cikk fő Orbán-ellenes vádjával szeretnék foglalkozni, mert az annyira abszurd, mondhatnám: vicces, hogy nem állom meg. A szerzők szerint ugyanis a legfőbb baj Orbánnal az, hogy hataloméhes. Nemcsak akarja a hatalmat, de azt meg is akarja tartani! Hallatlan! Sorost is beidézik, aki szerint „Orbán legfőbb motivációja a hatalom és az azzal járó jó dolgok.” Nyilván az indokolja Soros megszólaltatását ebben a kérdésben, hogy köztudott: ő aztán egyáltalán nem akar hatalmat, sőt irtózik tőle, csakis emberbarátságból szól bele a világ számos pontján a politikába, a választásokba, például nálunk. Bezzeg Orbán! Ő aztán nagyon akarja a hatalmat! Mintha lehetne valaki úgy pártelnök vagy miniszterelnök egy demokráciában, hogy nem akarja ezerrel a hatalmat. A hatalom megszerzéséért ugyanis iszonyú áldozatokat kell hozni. A hatalom megtartása, ami önmagában érték, csak kiváló teljesítménnyel, fáradhatatlan munkával, önkorlátozó lemondással, önfeláldozással érhető el. Aki nem akarja a hatalmat mindennél jobban, soha nem szerezheti meg, ha mégis az ölébe pottyanna, nem tud élni vele, nem érzi át annak felelősségét, nem tud megfelelni az iránta támasztott elvárásoknak. Vajon Merkel, Macron, May, Juncker, Tusk, Trudeau és a Nobel-békedíjas Obama, nem akarta a hatalmat? Merkel 12 év kormányzás után nem kapaszkodik bele ezerrel? Vagy, hogy az FT szerzői jobban értsék: a nagyvállalatok CEO-i nem akarják a hatalmat? A nagybankok elnökei? Mi ez az álságos, sőt álszent felfogás, amit képviselnek? Vagy csak itt, az Elbától keletre ciki az, ami arrafelé, ahol ők szocializálódtak, megbecsülésre és elismerésre érdemes?

Teljes cikk

Így írtok ti, ott Nyugaton, ja, és a baloldalon

2018. április 20.

Schmidt Mária

történész

Példátlan volt az a médiafelhajtás, amit a fősodrú nyugati sajtó a magyar választással kapcsolatban rendezett. Jól esik, de azért vicces is. Jól esik, mert én magam régóta meg vagyok győződve arról, hogy Magyarország a világ közepe, a bokréta Isten kalapján, de hogy ezt az „egész” Nyugat is ugyanígy gondolja, ez váratlanul, kedves meglepetésként ért.

Orbán Viktor címlapképe több újságról virított a nyugaton élő emberekre az elmúlt hetekben, mint akármelyik „fejlettnek” kikiáltott demokrácia vezetője. A minapi olasz választások kapcsán fele ennyi jólinformált osztotta meg az észt a nagyérdeművel, közölte megfellebbezhetetlen ítéletét a helyi viszonyokról, az ottani demokrácia és közélet állapotáról, mint esetünkben. Mondanom sem kell, hogy akik oly határozott véleményeket fogalmaztak meg, sőt, nyilvánítottak ki hazánkról, azok általában egy árva szót sem értenek magyarul. Nem jártak itt mostanában, ha valamikor meg is fordultak nálunk, akkor sem álltak szóba másokkal, mint elvbarátaikkal, akiktől azóta is informálódnak. Ez utóbbi lehet, hogy csak jóindulatú feltételezés a részemről, mert sokkal valószínűbb, hogy a sok mértékadó médium tekintélyes és nagytudású szerzőinek nincs is szükségük információkra ahhoz, hogy pontosan tudják, mit is gondoljanak. Itt van mindjárt a Princetonon tanító Jan-Werner Müller, aki az elfogulatlan és persze mértékadó New York Times-ban fejtette ki álláspontját rólunk 2018. április 5-én,  A demokrácia még mindig fontoscímű írásában. 

Teljes cikk