2018-ban nyugaton tanúi voltunk annak, hogy éleződőben van egy újfajta konfliktus: a populistaellenes politikai elit és a vele szemben szerveződő spontán mozgalom szembenállása.

Számos kommentátor klasszikus gazdasági fogalmakkal igyekszik értelmezni a konfliktust. Lényegében a források elosztásáért folyik a harc – állítják. Még Fareed Zakaria, ez az éles szemű megfigyelő is – aki pedig a franciaországi sárgamellényesek tiltakozása mögött felismeri a mélyreható kulturális feszültségeket, nevezetesen a vidéki és a városi Franciaország között feszülőt – hajlik a szűk értelemben vett gazdasági magyarázatra. „Részben osztályjellegűek az okok, részben kulturálisak, de jelentősek a gazdasági tényezők is.” – fejtegeti.

A nyugati politika új frontvonala” című cikkében Zakaria azoknak a kortárs elemzőknek hosszú sorát gyarapítja, akik a vonakodnak szembenézni az új politikai és kulturális feszültségekkel, és azzal, hogy ma olyan okok indítják az embereket tiltakozásra, amelyek nem szoríthatók be a társadalmi ̶ gazdasági osztályharc 20. századi modelljébe. A legközelebb akkor járunk az igazsághoz, ha úgy értelmezzük napjaink populista mozgalmát, mint egyfajta késleltetett választ a hetvenes évek felülről végrehajtott kulturális forradalmára.