sorosgyörgy” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 4

A nyitott társadalom és a liberális forradalom

2017. február 03.

Schmidt Mária

történész

Ezt a címet a CEU (Central European University) rektorától kölcsönöztem. Mint ahogy az írás egy része is az ő előadásának ismertetésére vállalkozik, azzal a céllal, hogy a magyar nyilvánosság képet kapjon arról, milyen társadalom-átnevelő, átalakító szándék mentén tevékenykedik a Soros György által alapított és pénzelt Közép-Európai Egyetem, illetve a mögötte álló Open Society alapítvány, amelynek leágazásai behálózzák az egész világot és mindenhol beleszólást követelnek maguknak a politikai és gazdasági élet irányításába.

A baloldali körökre mindig jellemző

valamiféle szektariánus bálványimádás.
 
Kolnai Aurél
 

Soros György alapítványai számos helyen civil szervezetként azonosítják be magukat. Ez azonban félrevezető. Helyesebb rájuk a NGO kifejezést alkalmazni, ami annyit tesz: nem kormányzati szereplők, vagyis nem a működési területük kormányai pénzelik őket. Soros alapítványai ugyanakkor az elmúlt nyolc évben az USA külügyminisztériumának előretolt helyőrségeiként, fél-, ha nem teljesen hivatalos minőségben tevékenykedtek nálunk és máshol is. Valójában Soros György alapítványai olyan lobbiszervezetek, amelyek Soros György érdekei, elképzelései és szándékai mentén költik el azt a teméntelen pénzt, amit milliók ellen spekulálva, őket tönkretéve és kifosztva gyűjtögetett össze. A nyitottság apostolaként fellépő Sorostól és alkalmazottaitól elvárható lenne, hogy valódi céljait ne rejtse megtévesztő altruista jelszavak mögé, és ne állítsa be magát és az általa eltartottakat érdektelen civileknek, akik az átláthatóság, a korrupcióellenesség és az elnyomás megszűntetésének élharcosai. Tudnunk kell, hogy Soros a zsoldjában állókat a magyar fizetések sokszorosával tömi ki, a függetlenség bajnokaiként lépteti fel, miközben egyértelműen az alább részletezett politikai célok szolgálatába állítja őket. Azzal, hogy Soros és fizetett funkcionáriusai politikai és gazdasági célokat tűznek ki maguk elé, a világon semmi baj nincs. Ha csak az nem, hogy választásokon nem indulnak, és ezért semmilyen demokratikus legitimitással nem rendelkeznek, beszédhelyzetüket pedig az esetek döntő többségében rejtve hagyják.

Teljes cikk

A baloldal sírásója

2017. április 16.

Schmidt Mária

történész

 

„If you want to make the world a better place,
take a look at yourself, and make a change.”

 

Michael Jackson: „Man in the Mirror”

 

Esettanulmány

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas bányavidék a közeli Trepcában, ahol mintegy 40 bányából nyertek ki aranyat, ezüstöt, cinket, ólmot és kadmiumot. Ezek a bányák munkát adtak az ott élőknek. Egyikük, a koszovói Zvecan különösen gazdag lelőhellyel rendelkezett. Történt egyszer, hogy az 1995-ben alapított International Crisis Group (ICG), a nagytekintélyű, független, szakértőkből álló kutató és elemző intézet, amelyet azért hoztak létre és működtetnek, hogy elkerülhessük a háborúkat és egy békésebb világot építhessünk fel és amelynek igazgatótanácsában fiával együtt maga a nagy filantróp, a mellékállású emberbarát Soros György is helyet foglal, és persze bőkezű adományokkal biztosítja a működését, kiderítette, hogy Koszovó jövője szempontjából döntő fontosságú lenne a trepcai termelés felfuttatása. Az ottani természeti kincsek kiaknázása ugyanis nagy szerephez jut majd, ha Koszovó önállóvá válik. Az ICG független szakemberei szerint ugyanakkor, felettébb sajnálatos módon, az ottani kitermelés alulfinanszírozott, az üzemek rosszul vezetettek, a természetre és az egészségre károsak. Ja, és az ott élőket Belgrád kizsákmányolja. „Trepca Koszovo Berlini Fala. Hosszú idők óta a koszovói albánok ellenállásának és a szerb elnyomásnak a szimbóluma.”− érveltek szakmailag. Aztán kitört a koszovói háború.

Teljes cikk

Nagy királyság

2018. január 28.

Schmidt Mária

történész

2018. január 25-én a Financial Times online felületén Orbán Viktor felemelkedése és további felemelkedése címmel hosszú írást publikált a Neil Buckley és Andrew Byrne szerzőpáros. Nagy királyság. Ugyanaznap Davosban is szóba került Orbán, amikor egy Soros György nevű agg spekuláns arról vernyogott, hogy Trump pont olyan maffiaállamot akar kiépíteni, mint Orbán, csak nem annyira sikeres benne. A magyar választási küzdelembe is beletenyerelt persze, de erre már nem kapjuk fel a fejünket, ez már nem lep meg senkit.

Ami azonban ebből a hosszú írásból kitűnik az az, hogy egyre nyilvánvalóbb, hogy Orbán nemcsak hogy megragadta a „fejlettek” képzeletét, de valami olyat tud, csinál, mond, gondol, ami megakadt a torkukon. Nem tudják se lenyelni, se kiköpni.

Az üzleti körök mértékadónak számító lapjának szerzői azzal a céllal láttak hozzá az Orbán-titok megfejtéséhez, hogy az olvasók elé tárják Orbán Viktor valódi természetét. Hogy lerántsák a leplet az Orbán által kitalált és működtetett „illiberális demokráciáról”. Törekvésük azért fulladt kudarcba, mert nem voltak igazi kérdéseik, mert azokra a válaszokra, amik nem illettek bele az előítéleteikbe, nem voltak kíváncsiak, mert csupa olyan beszélgetőpartnert választottak, akik a nekik megfelelő paneleket ismételgették. A cikk ezért nem adott többet az unalomig ismételt Orbán-ellenes mantrák felmondásánál. Ezekből néhányat mindjárt sorra is veszek, de előtte még a cikk fő Orbán-ellenes vádjával szeretnék foglalkozni, mert az annyira abszurd, mondhatnám: vicces, hogy nem állom meg. A szerzők szerint ugyanis a legfőbb baj Orbánnal az, hogy hataloméhes. Nemcsak akarja a hatalmat, de azt meg is akarja tartani! Hallatlan! Sorost is beidézik, aki szerint „Orbán legfőbb motivációja a hatalom és az azzal járó jó dolgok.” Nyilván az indokolja Soros megszólaltatását ebben a kérdésben, hogy köztudott: ő aztán egyáltalán nem akar hatalmat, sőt irtózik tőle, csakis emberbarátságból szól bele a világ számos pontján a politikába, a választásokba, például nálunk. Bezzeg Orbán! Ő aztán nagyon akarja a hatalmat! Mintha lehetne valaki úgy pártelnök vagy miniszterelnök egy demokráciában, hogy nem akarja ezerrel a hatalmat. A hatalom megszerzéséért ugyanis iszonyú áldozatokat kell hozni. A hatalom megtartása, ami önmagában érték, csak kiváló teljesítménnyel, fáradhatatlan munkával, önkorlátozó lemondással, önfeláldozással érhető el. Aki nem akarja a hatalmat mindennél jobban, soha nem szerezheti meg, ha mégis az ölébe pottyanna, nem tud élni vele, nem érzi át annak felelősségét, nem tud megfelelni az iránta támasztott elvárásoknak. Vajon Merkel, Macron, May, Juncker, Tusk, Trudeau és a Nobel-békedíjas Obama, nem akarta a hatalmat? Merkel 12 év kormányzás után nem kapaszkodik bele ezerrel? Vagy, hogy az FT szerzői jobban értsék: a nagyvállalatok CEO-i nem akarják a hatalmat? A nagybankok elnökei? Mi ez az álságos, sőt álszent felfogás, amit képviselnek? Vagy csak itt, az Elbától keletre ciki az, ami arrafelé, ahol ők szocializálódtak, megbecsülésre és elismerésre érdemes?

Teljes cikk

Így írtok ti, ott Nyugaton, ja, és a baloldalon

2018. április 20.

Schmidt Mária

történész

Példátlan volt az a médiafelhajtás, amit a fősodrú nyugati sajtó a magyar választással kapcsolatban rendezett. Jól esik, de azért vicces is. Jól esik, mert én magam régóta meg vagyok győződve arról, hogy Magyarország a világ közepe, a bokréta Isten kalapján, de hogy ezt az „egész” Nyugat is ugyanígy gondolja, ez váratlanul, kedves meglepetésként ért.

Orbán Viktor címlapképe több újságról virított a nyugaton élő emberekre az elmúlt hetekben, mint akármelyik „fejlettnek” kikiáltott demokrácia vezetője. A minapi olasz választások kapcsán fele ennyi jólinformált osztotta meg az észt a nagyérdeművel, közölte megfellebbezhetetlen ítéletét a helyi viszonyokról, az ottani demokrácia és közélet állapotáról, mint esetünkben. Mondanom sem kell, hogy akik oly határozott véleményeket fogalmaztak meg, sőt, nyilvánítottak ki hazánkról, azok általában egy árva szót sem értenek magyarul. Nem jártak itt mostanában, ha valamikor meg is fordultak nálunk, akkor sem álltak szóba másokkal, mint elvbarátaikkal, akiktől azóta is informálódnak. Ez utóbbi lehet, hogy csak jóindulatú feltételezés a részemről, mert sokkal valószínűbb, hogy a sok mértékadó médium tekintélyes és nagytudású szerzőinek nincs is szükségük információkra ahhoz, hogy pontosan tudják, mit is gondoljanak. Itt van mindjárt a Princetonon tanító Jan-Werner Müller, aki az elfogulatlan és persze mértékadó New York Times-ban fejtette ki álláspontját rólunk 2018. április 5-én,  A demokrácia még mindig fontoscímű írásában. 

Teljes cikk