v4” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 3

Fordul a szél

2017. december 08.

Békés Márton

történész

A világgazdasági válság óta megfordult a szél: az elszámoltathatatlan és cselekvésképtelen elit ellen fordult a többség. Világrendjük számára nem sok jót ígér, ha az értékek konzervativizmusa és az igazságosság elvárása összekapcsolódik egymással.

 

Ez a könyv otthont teremt a nyelvben. A politikai szabadságot a nyelvi szabadság függvényeként kezeli és visszaadja a szavak eredeti jelentését. Fogalmaink elveszni látszó értelmének visszaállítását konzervatív forradalomként hajtja végre, amikor restaurálja az eredetet. Kijelenti, hogy a politikailag korrekt kánon arra való, hogy a politika konfliktusos oldalát gyengítse, hiszen általa mind az értékek, mind az érdekek kontúros képviselete képtelenséggé válik. A konkrét megfogalmazások lehetetlenné tételével ugyanakkor a világos meghatározások is elvesznek, miközben rögtön helyükre lépnek a különböző betűszavakkal jelzett törtidentitások, a hősök születését akadályozó áldozatkultusz és a viták elől safe space-be menekülő mimózák zsarnoksága. A könyv szerzője Orwellel együtt hiszi, hogy „fel kell ismernünk, hogy a jelenlegi politikai káosz kapcsolatban áll a nyelv romlásával, és hogy valószínűleg elérhetnénk némi javulást, ha a nyelvi oldaláról fognánk meg a dolgot.” Ezért az elején kezdi, hogy biztosan a végére érhessen – vagyis a szavaknál. Mert minden, ami politika, a kultúra birodalmába tartozik, ahhoz pedig a kulcs a nyelv!

Ez a könyv visszatérést hirdet a józan észhez. Hitet tesz a hagyomány lázadása mellett és elutasítja azt az általános politikai elbátortalanodást, amely túlságosan hosszú ideje eredményez puha megalkuvást és elvtelen kompromisszumokat. Szerzője szerint ugyanakkor a kölcsönösen előnyös megegyezés és az érdekbeszámításon alapuló megállapodás nagyon is fontos, sőt a történelemből azt szűri le, hogy talán időszerűbb, mint valaha. De nem hiszi, hogy ez önfeladással, a diskurzusok diskurzusáról szóló – gumifogalmakkal és eufémizmusokkal zörejmentessé tett – diskurzusokkal lehetséges volna. Sőt, éppen ellenkezőleg gondolja! – Azt állítja, hogy ahhoz, hogy színről színre lássunk, elengedhetetlen a határozott öndefiníció, a nyílt beszéd és a pozíciók világos meghatározása. A bátorságot politikai kategóriaként kezeli. Hiszen „mi volna egy társadalom hősiesség nélkül?” (Jean Baudrillard)

Teljes cikk

Az új Európa itt születik

2018. január 25.

Békés Márton

történész

Magyarország 2010-től bontotta le a posztkommunista struktúrákat. Ettől kezdve járhatta a saját útját. Sokan furcsállták, mások szokatlannak tartották és nem kevesen voltak, akik ellene drukkoltak, de mára kiderült: a magyar modell működik.

A változás korában élünk. Amint a múlt században az 1929-es nagy gazdasági világválság – vagyis az első globális termelési krízis – alaposan átrendezte a gazdasággal kapcsolatos gondolkodást, úgy a 2008-as ingatlan- és hitelpiacokról kiinduló válság is messzemenő következményekkel járó változásokat hozott. A reakció egyik esetben sem maradt el: az előbbinél keynesiánus gazdaságpolitika lépett a korábban uralkodó laissez faire helyébe, utóbbinál pedig egyenesen a valóság csapta arcul a tőzsdespekulációra és adósságcirkulálásra felépített neoliberális pénzügyi rendszert. A gazdasági buborékok és derivátumok gyakorlata szó szerint hitelét vesztette. 2008 azonban jóval mélyebb tanulsággal szolgált, mint 1929, hiszen egyfelől megrendült a gazdaság mindenhatóságába vetett hit s felértékelődtek az olyan értékek, mint a szorgalom, a takarékosság, a kiszámíthatóság és a biztonság, másfelől a gazdaság belső szerkezete is megváltozott, ugyanis a hitel helyébe a munka, a gazdaság autonómiájának helyébe pedig a társadalom érdekeit védő állam lépett. Miután színről színre láttunk, kiderült: a munkából finanszírozott jólét biztosítása helyett évtizedeken keresztül könyörtelen magánosítás és a semmivel folytatott lánckereskedelem zajlott. A tanulságok leszűrése után a világ színpadjára visszatértek a konkrétumok, a meghatározott értékek és a biztonságot garantáló korlátok. Röviden: a közérdek vált elsődlegessé. 

Mint mindig, a változás ezúttal is a fejünkben kezdődött. Nyíltan kezdtek beszélni a pénzügyi tervezőközpontok hibáiról, a világgazdaságot működtető nemzetközi szervezetek vonakodó válságkezeléséről és a gazdaságon belüli olyan egyensúlytalanságokról, mint amik a tőke és a munka megtermelt jövedelemből való részesedése között vagy a hazai és külföldi tulajdon arányában alakultak ki. A nyílt beszéd lebontotta azokat a korlátokat, amelyeket az 1990-es évek óta a neoliberalizmussal szövetségben működő „történelem végi” politikai elit emelt a szabad véleménynyilvánítás elé. E húsz évig érvényesülő kérdéstilalom olyan orwelli újbeszélt alakított ki, amely bizonyos kifejezések „politikailag inkorrektté” nyilvánításával nyelvileg vette elejét annak, hogy a problémákat tudomásul vegyük – így amikor ezek minden korábbinál élesebben vetődtek fel, a megoldás keresése már a szavak szintjén ellehetetlenült. A status quo elleni lázadás a fogalmak ismételt birtokba vételével kezdődött, amikor is bátran nevén nevezték a bajokat. Jellemző módon a 2016-os év két nagy meglepetése Donald Trump megválasztása és a Brexit megszavazása volt. Előbbi kapcsán a közvéleménykutató cégek, a fősodratú véleményt diktáló médiagépezet és a „független” nyomásgyakorló csoportok kórusban hajtogatták, hogy ez nem lehetséges; utóbbi másnapján pedig egy vezető brit liberális lap jelent meg olyan címlappal, amelynek szalagcíme a „maradás” győzelmét hirdette. A régi keretek között mozgó véleményvezérek egyik esetben sem tudták elképzelni, hogy más világ is lehetséges, mint az övéké. Ám e régi világ kulturális hegemóniáján rések keletkeztek s a választók mindkét alkalommal másként döntöttek, mint ahogy azt odafentről sugallták nekik. Ezzel visszatért a demokrácia többségi modellje, amelyben a kiváltságait féltő elit helyett a nemzet dönt saját sorsáról. Ismét a nép lett a szuverén!

Teljes cikk

Kultúrharc 2018

2018. február 27.

A Terror Háza Múzeumban 2018. február 8-án Schmidt Mária, G. Fodor Gábor, Gerő András és Békés Márton részvételével lezajlott, Kultúrharc 2018 elnevezésű kerekasztal-beszélgetés szerkesztett változatát közöljük.

Tallai Gábor (T. G.): Kultúrharc 2018. A cím szándékoltan vitára ingerlő, miközben két dolgot feltételez: azt, hogy van kultúrharc és azt, hogy van időbeli vonatkozása, hiszen volt 2017-ben, tehát lehet idén és lehet jövőre is.

2018. január 26-án Budapesten találkoztak a V4-es miniszterelnökök és elfogadtak egy olyan záródokumentumot, amely kimondta: „Fent kell tartanunk és meg kell erősítenünk az Unió egységét, miközben tiszteletben tartjuk közös európai értékeinket, valamint a tagállamok identitását és sajátosságait.” A másik: „Meg kell fontolnunk, hogy hogyan lehet a vitális nemzeti érdekek védelmét a jelenlegi szavazási szabályok alapján biztosítani.”

Sor került a miniszterelnökök kerekasztal-beszélgetésére, ahol többek között szó volt a migrációs válságról, a nemzeti szuverenitás védelméről és a keresztény gyökerek fontosságáról. Ezekről a gyökerekről mondta Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a keresztény kultúra korántsem csak a keresztény vallással összefüggésben értelmezhető, hanem kulturálisan, vagyis, aki nem vallásgyakorló, az is része ennek a keresztény kultúrának, mert ez az európai civilizáció megalapozó értékek összességét jelenti. Lehet, hogy a közép-európai régió nemzetei nemcsak érdekeik érvényesítése érdekében vívnak politikai jellegű küzdelmet Brüsszellel és az Európai Unióval, hanem e mögött egy, az értékekről, azok megtartásáról, érvényességéről szóló politikai, illetve kulturális mérkőzés is folyik a tagországok között Franciaországgal, Németországgal, a nagyobb tagországokkal. Nevezhetjük-e ezt a küzdelmet kultúrharcnak? Ki hogyan látja ennek a küzdelemnek a történelmi előzményeit? Mi a tét ebben a küzdelemben? És valójában kik a szembenálló felek?

Békés Márton (B. M.): Láttunk egy nagyon szép filmet két fiatal szerelméről, egy férfi és egy nő szerelméről, amit házassággal pecsételnek meg. Idáig ez egy nagyon régimódi történet, olyannyira, hogy az már-már lázadásnak minősül! Majd mindketten megfognak egy keresztet. Azt is mondhatjuk, hogy ebben az aktusban vallásos tartalom fejeződik ki, de nem.

Európa, a zsidó–keresztény és a görög–római hagyományoknak rendkívül szerencsésen eltalált kereszteződésével jött létre. Ez a kézfogó az egész európai örökséget kifejezi, hiszen Európa, hogyha nem is hívő keresztény, sőt ha Európa egyenesen ateista, akkor is keresztény módra istentagadó. Itt szerencsére még nem tartunk. Mert annyira erős ez a keresztény hagyomány, hogyha minden leomlik róla, még csontvázában is megtartó erőt jelent! Ez a gesztus, ez a különleges kézfogó, amiben úgy van benne Isten, hogy akár azt is gondolhatjuk, hogy nincs benne, lehet, hogy Nyugaton szájhúzogatással fogadják. Idehaza: Magyarországon vagy éppen abban a Csehországban, amely a V4-es országok közül a legkevésbé vallásos, itt még természetesnek hat. Ennyiben ez a kultúrharc, válaszolva a kérdésre: létezik. Van. Ez természetesen nem vallásháború, ez a harc az emberiség eddig összegyűjtött közösségi tudásának, ami a vallásokon keresztül közvetítődött sokáig, ezeknek az erkölcsi értékeknek a megőrzéséről, továbbfejlesztéséről szól.

Az én tézisem az, hogy ezeket az értékeket a V4-es csoport országai képviselik, természetesen nem biztos, hogy azonos módon, de ezeket fontos tartalommal bíró dimenziónak tekintik. Nyugat-Európa vezető elitje ellen, ahogy én látom, lázadás van a saját országaikban, mivel ők ezeket az értékeket nem tartják ennyire fontosnak és megvédendőnek.

T. G. : Beszéljünk a szembenálló felekről! Melyik fél mit képvisel? Hol vannak ezek a frontvonalak? És főleg, hogy mi a tétje ennek a küzdelemnek?

Schmidt Mária (S. M.): Az biztos, hogy nagyon sok szinten és síkon folyik ez a kultúrharcnak nevezett szembenállás. Arról a széles értelemben vett kultúráról érdemes beszélnünk, ami azt jelenti, ahogy élünk, azt az értékrendet, ami fontos a számunkra, azokat az értékeket, amiket mi megvédendőnek, áthagyományozandónak tartunk. Ezekről az értékekről van most tulajdonképpen szó. Ezeknek az értékeknek a megkérdőjeleződése folyik az egyik oldalon és a mi ragaszkodásunk hozzájuk a másik oldalon.

Amikor a Szovjet Birodalom összeomlott és szabaddá és függetlenné váltunk, akkor ezek, a függetlenség is és a szabadság is nagyon jelentős és fontos értéket jelentettek a számunkra. Erről mindannyian így gondolkodtunk és azt hittük, hogy az Európai Uniónak, vagy a nyugati világnak is ugyanolyan fontos a szabadság és a függetlenség, mint nekünk. Ma azonban azzal szembesülünk, és szerintem ez az egyik legfontosabb ellentétpont, hogy ők egy birodalomépítés közben vannak, amiben a mi, a szabadsághoz és a függetlenséghez ragaszkodó felfogásunkat kerékkötőnek vagy hátráltató erőnek tartják.

Azt gondolják, hogy ahhoz, hogy egyneműsíteni lehessen az Európai Uniót, amiből egy technokrata, bürokrata, globális birodalmat szeretnének létrehozni, ahhoz nem kell többé eltűrniük a mi szabadságunkat és főleg nem a nemzeti függetlenséghez való ragaszkodásunkat.

A harcnak a tétje tehát az, hogy ki szabja meg azokat az értékeket, amelyeket közösnek tekintünk, ki fogja Európának a 21. századi arculatát kialakítani. Kinek lesz ereje ahhoz, hogy ezeket az értékeket olyan erővel jelenítse meg, hogy végül ezek legyenek Európa értékei? Az értékek közötti küzdelem tétje persze nem csak a szabadság és a függetlenség, ehhez egy csomó más dolog is hozzájön például a vallás, vagyis a hit, a kereszténység kérdése, a nő és a férfi viszonyának a kérdése és persze az, ki szabja meg, hogy milyen társadalomban kell élnünk?

Emlékezzünk vissza, amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz, akkor nem volt feltételül szabva, hogy a demokráciának liberálisnak kell lennie, abban az értelemben, amit most értenek rajta. Hanem azt mondták, hogy demokráciának kell lennie, olyan demokráciának, ami a liberális szabadságjogokat biztosítja.

Menet közben megváltoztatták a feltételrendszert és számon kérnek rajtunk valami olyasmit, ami tőlünk felettébb idegen, és igazából még ők maguk sem tudják pontosan megmondani, hogy mi az, amihez ragaszkodnak, azon kívül, hogy a normaállítás joga az övék maradjon. Vagyis: a lényeg az, hogy ők mondják meg ki és mi van rendben, és mikor, mi az elvárás, jobban mondva a követelmény, értsd: a mi viselkedésünk megfelel-e az általuk diktált tempónak és az általuk diktált feltételrendszernek. Ezért ez a kultúrharc a mi számunkra egyben szabadságküzdelem is. Aminek a tétje az, hogy meg tudjuk-e tartani a széles értelemben vett kultúránkat vagy nem?

Teljes cikk