emlékezet” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 4

Búcsú Csoóri Sándortól

2016. szeptember 22.

Balog Zoltán

az emberi erőforrások minisztere

Olyan tájékozódási pont Csoóri Sándor sokaknak, mint a templomtornyok, melyek dacolnak az idővel, hóval, faggyal, viharokkal – s közben harangok zúgnak bennük. Az kevés, ha azt mondjuk: őt kihagyva nem lehet hitelesen megírni az elmúlt 60-70 év magyar történelmét. Inkább mondjuk azt: benne – az ő életében, az ő életművében van benne mindaz, amiben – az elmúlt inkább 100, mint 70 évben – a Kárpát-medence magyarjai reménykedtek; amitől szenvedtek, amiért harcoltak, amit feladtak, s amit megszereztek és létrehoztak. Ő mindezt, a mi életünket akarta, tudta szívébe zárni s szóba hozni, papírra vetni.

Teljes cikk

Panni nem akar halálpálcát eladni, Panni hazamegy és átgondolja az életet¹

2016. november 23.

Tallai Gábor

író, a Terror Háza Múzeum programigazgatója

„erre vártak ezek a köcsög fideszesek.”
Puskás Panni, facebook-poszt

„Hasztalan bárkinek is kifejteni egy gondolatot,
ha a puszta célzás rá nem elegendő.”
Nicolás Gómez Dávila


Dózsa László 1942-ben született Budapesten, élettörténetének az 1956-os forradalomra és szabadságharcra vonatkozó fejezeteit ő maga mesélte el, írta meg. Színész körökben a durva részek már az átkosban ismertek voltak, színészember imád mesélni, igazán abban jó, szakma ez is, pontosabban szerelem. 1967-től, a Színiakadémia elvégzése után Dózsa végre színészként dolgozhatott, művészeti teljesítményét ugyanakkor sem a rendszerváltozatás előtt sem után nem ismerték el díjakkal. Nem névtelen társulatoknál játszott (Csokonai Nemzeti Színház, Madách Színház, Nemzeti Színház stb.), közben közel harminc magyar filmben kapott szerepet, öt híján kétszázhoz adta hangját. Mindenkor olyan rendezők választották (Sára, Fábri, Böszörményi, Karinthy, Horváth stb.), kiknek kvalitásérzékét nemigen szokás megkérdőjelezni. Amikor élete hatvanas éveiben végre elismeréseket kapott, azokat az 1956-os forradalomban és szabadságharcban tanúsított helytállása, passiója okán kapta, amit 2016-ig (!) senki nem vont kétségbe, nem kérdőjelezett meg, nem kicsinyített stb., sem az '56-os bajtársak, sem a mindenkor „objektív és apolitikus” történészszakma (élén a virtigli Gyurcsány-fan Rainer M. Jánossal és az utolsó autodidakta eszdéeszes historiográfussal, Eörsi Lászlóval).

Teljes cikk

A múltat eltörölni, avagy Európa Ipatyev háza

2017. augusztus 11.

Szabó Ákos

történész

A világtörténelem során számos alkalommal, számos hatalom, nép, hadsereg igyekezett különféle világnézetek, eszmék nevében eltörölni vagy csak megváltoztatni koruk berendezkedését. Sokak szerint a jelenben is zajlik hasonló folyamat.

1918. július 16-án éjjel Jekatyerinburg egyik előkelő részén álló házban – amelyet egy, a bányaiparban érdekeltségekkel rendelkező gazdag kereskedő építtetett – a 20.század egyik legdrámaibb fejezete játszódott le. Az 1613 óta uralkodó Romanov-ház utolsó óráit élte. A hatalmat az előző év őszén megkaparintó bolsevikok ugyanis mindenkit ki akartak végezni a cár családjában és környezetében, írmagját sem hagyva az egykoron szebb napokat megélt dinasztiának. Az alagsori szoba golyó lyuggatta fala évtizedekig tanúskodott a bestiális cselekményről, megmutatta, milyen alávaló eszme nevében végeztek a cári családdal. Ám 1977-ben Moszkvában hoztak egy sok mindent megváltoztató döntést…

Teljes cikk

A Kolbe-örökség

2017. augusztus 13.

B. Varga Judit

történész-muzeológus

Egyetlen kép a sublóton. Felirata: Maximilian Kolbe ferences, aki életét adta felebarátjáért. A felebarát Franciszek Gajowniczek lengyel őrmester volt, két gyermek apja. Élete végéig őrizte megmentője fotóját az Odera melletti Brzegben lévő otthonában. Maximilian Kolbét az Egyház szentté avatta. Emléknapja augusztus 14-e, bátor önfeláldozásának, vértanúságának dátuma.

„Bárhol, bármikor, bárkivel megfordulhat a világ.”

                                                 Kertész Imre

 

Szent Maximiliánnak sorsa volt. Nem előre elrendelt, hanem szabadon választott. Nem sodródott, tűnt el a tömegben, nem túlélni akart, hanem élni  ̶  Krisztus tanítása szerint, minorita ferences áldozópapként. Tisztában volt vele, hogy vannak dolgok, melyek tőlünk függetlenül történnek, az ember csak kéretlen részese, uszadéka a történelemnek. Mégis vállalta – nem egyszer életében – az árral szemben haladást.

Már gyerekkorában sem törődött bele, hogy ne tanulhasson, hogy neki kevesebb jusson. A szegény lengyel családba született, Rajmund névre keresztelt ifjabb testvér bátyja iskolából hazahozott könyveiből tanult – önállóan, segítség nélkül. A Gondviselésnek köszönhette, hogy mestert kapott. Egyszer édesanyja gyógyszerért küldte, s a patikus ámulva tapasztalta, az ifjú milyen biztonsággal igazodik el a latin szavak között. Hosszasan elbeszélgetett vele, és tehetségét felismerve felajánlotta, hogy hetente órákat ad neki. A fiú majd kiugrott a bőréből: először tapasztalta meg egy felebarát szeretetét.

Teljes cikk