emlékezet” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 7

Búcsú Csoóri Sándortól

2016. szeptember 22.

Balog Zoltán

az emberi erőforrások minisztere

Olyan tájékozódási pont Csoóri Sándor sokaknak, mint a templomtornyok, melyek dacolnak az idővel, hóval, faggyal, viharokkal – s közben harangok zúgnak bennük. Az kevés, ha azt mondjuk: őt kihagyva nem lehet hitelesen megírni az elmúlt 60-70 év magyar történelmét. Inkább mondjuk azt: benne – az ő életében, az ő életművében van benne mindaz, amiben – az elmúlt inkább 100, mint 70 évben – a Kárpát-medence magyarjai reménykedtek; amitől szenvedtek, amiért harcoltak, amit feladtak, s amit megszereztek és létrehoztak. Ő mindezt, a mi életünket akarta, tudta szívébe zárni s szóba hozni, papírra vetni.

Teljes cikk

Panni nem akar halálpálcát eladni, Panni hazamegy és átgondolja az életet¹

2016. november 23.

Tallai Gábor

író, a Terror Háza Múzeum programigazgatója

„erre vártak ezek a köcsög fideszesek.”
Puskás Panni, facebook-poszt

„Hasztalan bárkinek is kifejteni egy gondolatot,
ha a puszta célzás rá nem elegendő.”
Nicolás Gómez Dávila


Dózsa László 1942-ben született Budapesten, élettörténetének az 1956-os forradalomra és szabadságharcra vonatkozó fejezeteit ő maga mesélte el, írta meg. Színész körökben a durva részek már az átkosban ismertek voltak, színészember imád mesélni, igazán abban jó, szakma ez is, pontosabban szerelem. 1967-től, a Színiakadémia elvégzése után Dózsa végre színészként dolgozhatott, művészeti teljesítményét ugyanakkor sem a rendszerváltozatás előtt sem után nem ismerték el díjakkal. Nem névtelen társulatoknál játszott (Csokonai Nemzeti Színház, Madách Színház, Nemzeti Színház stb.), közben közel harminc magyar filmben kapott szerepet, öt híján kétszázhoz adta hangját. Mindenkor olyan rendezők választották (Sára, Fábri, Böszörményi, Karinthy, Horváth stb.), kiknek kvalitásérzékét nemigen szokás megkérdőjelezni. Amikor élete hatvanas éveiben végre elismeréseket kapott, azokat az 1956-os forradalomban és szabadságharcban tanúsított helytállása, passiója okán kapta, amit 2016-ig (!) senki nem vont kétségbe, nem kérdőjelezett meg, nem kicsinyített stb., sem az '56-os bajtársak, sem a mindenkor „objektív és apolitikus” történészszakma (élén a virtigli Gyurcsány-fan Rainer M. Jánossal és az utolsó autodidakta eszdéeszes historiográfussal, Eörsi Lászlóval).

Teljes cikk

A múltat eltörölni, avagy Európa Ipatyev háza

2017. augusztus 11.

Szabó Ákos

történész

A világtörténelem során számos alkalommal, számos hatalom, nép, hadsereg igyekezett különféle világnézetek, eszmék nevében eltörölni vagy csak megváltoztatni koruk berendezkedését. Sokak szerint a jelenben is zajlik hasonló folyamat.

1918. július 16-án éjjel Jekatyerinburg egyik előkelő részén álló házban – amelyet egy, a bányaiparban érdekeltségekkel rendelkező gazdag kereskedő építtetett – a 20.század egyik legdrámaibb fejezete játszódott le. Az 1613 óta uralkodó Romanov-ház utolsó óráit élte. A hatalmat az előző év őszén megkaparintó bolsevikok ugyanis mindenkit ki akartak végezni a cár családjában és környezetében, írmagját sem hagyva az egykoron szebb napokat megélt dinasztiának. Az alagsori szoba golyó lyuggatta fala évtizedekig tanúskodott a bestiális cselekményről, megmutatta, milyen alávaló eszme nevében végeztek a cári családdal. Ám 1977-ben Moszkvában hoztak egy sok mindent megváltoztató döntést…

Teljes cikk

A Kolbe-örökség

2017. augusztus 13.

B. Varga Judit

történész-muzeológus

Egyetlen kép a sublóton. Felirata: Maximilian Kolbe ferences, aki életét adta felebarátjáért. A felebarát Franciszek Gajowniczek lengyel őrmester volt, két gyermek apja. Élete végéig őrizte megmentője fotóját az Odera melletti Brzegben lévő otthonában. Maximilian Kolbét az Egyház szentté avatta. Emléknapja augusztus 14-e, bátor önfeláldozásának, vértanúságának dátuma.

„Bárhol, bármikor, bárkivel megfordulhat a világ.”

                                                 Kertész Imre

 

Szent Maximiliánnak sorsa volt. Nem előre elrendelt, hanem szabadon választott. Nem sodródott, tűnt el a tömegben, nem túlélni akart, hanem élni  ̶  Krisztus tanítása szerint, minorita ferences áldozópapként. Tisztában volt vele, hogy vannak dolgok, melyek tőlünk függetlenül történnek, az ember csak kéretlen részese, uszadéka a történelemnek. Mégis vállalta – nem egyszer életében – az árral szemben haladást.

Már gyerekkorában sem törődött bele, hogy ne tanulhasson, hogy neki kevesebb jusson. A szegény lengyel családba született, Rajmund névre keresztelt ifjabb testvér bátyja iskolából hazahozott könyveiből tanult – önállóan, segítség nélkül. A Gondviselésnek köszönhette, hogy mestert kapott. Egyszer édesanyja gyógyszerért küldte, s a patikus ámulva tapasztalta, az ifjú milyen biztonsággal igazodik el a latin szavak között. Hosszasan elbeszélgetett vele, és tehetségét felismerve felajánlotta, hogy hetente órákat ad neki. A fiú majd kiugrott a bőréből: először tapasztalta meg egy felebarát szeretetét.

Teljes cikk

Elrabolva

2018. január 05.

B. Varga Judit

történész-muzeológus

Megalázva, megvetve, ütlegelve, éheztetve, nem kicsit dolgoztatva, akinek megadatott hazatérve, elhallgattatva és megbélyegezve. Ez volt a közös sorsa a több százezer rabszolgamunkára hurcolt magyarországi hadifogolynak, köztük annak az 587 német nemzetiségű nőnek, férfinak és gyereknek, akiket a varázslatos panorámájú kistelepülésekről hurcoltak el 1945. január 5-én, Vízkereszt előtt egy nappal. Kismaros, Nagymaros és Zebegény évek óta közösen emlékezik rájuk, velük; idén Zebegényen van a sor január második vasárnapján.

„Földi szenvedésünk keserű óráiban ellened elkövetett vétkeinket

bánatos szívvel ismerjük be,

és esedezve kérünk, töröld ki azokat a múlt könyvéből.

Bánatkönyvünk záloga pedig legyen a sok testi és lelki szenvedés,

melyet számkivetésünk egész tartalma alatt kellett átélnünk.”

(Mester József egykori Gulag-rab)

 

Az emlékévek rivaldafénye után újra lokális az emlékezés: meghittebb, csendesebb, befelé fordulóbb. Olyan kovász, amely összetart és láthatatlan biztosítékokkal köti egybe a közösség tagjait, hogy vigyázzák egymást. Élni muszáj – tanítja a kismarosiak története. A történelem mi vagyunk – tartják a nagymarosiak. Két dokumentumfilm készült ezekkel a címekkel a tavalyi Gulág Emlékév során, mesélő tanúkkal, archív anyagokkal. Volt különleges történelemóra a három település 7. és 8. osztályosainak, volt személyes tárgyakból berendezett kiállítás, és saját dédszüleik húsz évvel ezelőtti hangfelvétele, vallomása is. A zebegényi Német Nemzetiségi Önkormányzat huszonkét évvel a magyar kiadás után megjelentette német nyelven is Krebsz György 8x12 cm-es papírdarabokra írt naplóját. Ő éppen a 25. életévét töltötte be január 5-én.

Volt és van emléktúra, központi támogatástól függetlenül, pár éve már hagyományosan, az egyik nagymarosi történelemtanár jóvoltából. Január első hetében kelnek útra. Gyalog. Nagymarostól Kál-Kápolnáig, az első bevagonírozás helyszínéig. Hogy leróják tiszteletüket és akikért kell, kegyeletüket az 1945. január 5-én útnak indított őseikért. Hogy köszönetet mondjanak a túlélőknek, mert élni akartak és utódokat akartak, mert tudtak hinni az emberben és a jövőben, mert megmaradt a hitük, reményük és szeretetük. Mert az igazságtalan és brutális fogságban is meglelték az értelmet, a legnagyobbak az örömöt is. Mert a Dnyeperen túl ötvenedmagukkal szűk huszonöt négyzetméteren is találtak élményértékeket és megalázottságukban is tudtak teremtőek lenni gyengébb fogolytársaik számára. Bár Viktor E. Frankl logoterápiája csak később vált ismertté, miután a pszichiáter kiszabadult a Harmadik Birodalom koncentrációs táborából, mégis igent mondtak az életre „valami erőteljes szellemi dachatalomtól” vezérelve. A Duna-kanyar elhurcoltjai ezt Jóistennek nevezték. A szentmise elmaradhatatlan náluk is, ahogy Bodrogközben ilyenkor januárban  ̶  a megfacsart életekért.

Teljes cikk

Búcsú Balás-Piri Lászlótól

2018. március 23.

Schmidt Mária

történész

A szeretet hozott bennünket ide. És persze a tisztelet. De legfőképp a szeretet, annak is megannyi fajtája, a hitvesi, a fiúi, a családi, a baráti, a bajtársi, hogy csak néhányat mondjak. És a hazaszeretet. A Pilisben, a Kőhegy tetején emléktábla áll, rajta felirat: „Ahogy egymással bánunk, az a hazánk”.

Ma Balás-Piri Lászlótól, ’56-os szabadságharcos hőstől veszünk búcsút, aki legjobbjaink hagyományát követve egész lényével adott értelmet ennek az egyszerű mondatnak. Az, hogy most itt vagyunk, hogy a veszteségben, a gyászban képesek vagyunk összekapaszkodni, neki köszönhetjük. Az, hogy a XXI. század magyarjai is nemes és kipróbált értékek őrzői maradtak, neki is köszönhetjük. Az, hogy józan szenvedéllyel ma is közös célokat követünk, neki is köszönhetjük. Amíg a Jóisten Balás-Piri Lászlókat küld közénk, nincs mitől tartanunk.

Már az elején szeretném lelkünkbe vésni: akitől búcsúzunk, üres kézzel távozott, mindenét odaadta és ránk bízta, ezért ő maga könnyű szívvel távozhatott. Dicsőség a hősöknek!

Teljes cikk

Az ördög jobb és bal keze

2018. május 10.

Tallai Gábor

író, a Terror Háza Múzeum programigazgatója

Marx Károllyal baj van. Mondhatnánk azt is, csak a baj van vele. Mivel szülővárosa több mint ötméteres kínai szocreál ajándékszoborral, (Wu Weishan alkotása a Kínai Népköztársaság ajándéka Trier városának) a világ és Nyugat-Európa marxistái forró szerelmi vallomásokkal emlékeznek meg a kommunizmus (értsd: diktatúra) kétszáz éve született atyjáról, érdemes néhány (minél több) kelet-európai tisztázó gesztust tennünk.

„Ismerem, ismerem, ismerem, ismerem,

és ki is merem már mondani, azt hogy

rég kiismertem már ezt, ismerem, ismerem ezt.”

Cseh Tamás ̶ Bereményi Géza: A legjobb viccek

 

A Richter-skála szerinti legnagyobb rengéseket (és károkat) két szereplőhöz köthetjük, az egyik az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, aki a megalomán trieri szobrot felavatta, a másik a katolikus egyház német bíborosa, Reinhard Marx (névrokon), aki egyháza, azaz Krisztus szociális tanítását kapcsolta össze Marx szellemi hagyatékával. Mindeközben a trieri Szent Péter-dóm tövében Marx-kiállítást nyílt („LebensWert Arbeit” címen). Szürreális hegycsúcsok ezek, melyekre csak az kapaszkodhat fel (Armani-öltönyben of course), aki vagy bornírt és tudatlan, vagy mérhetetlenül cinikus, de leginkább így együtt mindegyik. Szürke ténymegállapítássá szelídült, hogy az érzéketlenség, a múlt tagadása (a nyugati civilizáció „múltnélkülisége”) mára olyan mély szakadékot képez az Európai Unió tagországai között, hogy abban halálos zuhanással tűnik el mindaz, amire a szövetség alapítói építkeztek.

 

Pro primo

 

A kommunista diktatúra alapjait Marx Károly (1818-1883) rakta le. Ízig-vérig totalitariánus nézetrendszerében már szellemi pirkadásakor megjelent az egyetlen igazság, érthetőbben: az „abszolút igazság” birtoklásának igénye. Az általa megalkotott nem túlárnyalt, de erős ellentétpárokkal operáló világmagyarázat szerint kizárólag a kommunisták kapiskálják, mi a történelem lényege, szerkezete. Aki másként gondolkodik, az értelemszerűen rosszul gondolkodik. Sőt, fokozva az elviselhetetlenségig, „tudománytalanul”, tehát nem vitaképes, fenomenológiai zsargonban „nemlétező”. Ha tehát valaki nem érti, hogy egy marxistának (kommunistának) miért van mindig igaza, itt megtalálhatja a gyökereket. Marx alkotta meg az osztályharc elméletét, ami végsősoron két részre hasítja az emberi társadalmat: jókra (kizsákmányolt: munkás) és gonoszokra (kizsákmányoló: tőkés). A jogállamiságot, a hatalmi ágak szétválasztását vagy az emberi jogokat (a felvilágosodás vívmányait) ugyanakkor nem becsülte sokra, azokat a polgárság hatalommegőrzést szolgáló találmányának tekintette, sőt (és éppen ezért), a teljes egyenlőséget megteremtő kommunista világ felé vezető úton kiemelt szerepet tulajdonított az erőszaknak (hatalommegragadás: forradalom), tekintettel arra, hogy a megvetett burzsoázia önszántából sosem fogja átengedni – amúgy frissiben szerzett – pozícióit. Azzal pedig, hogy a szép, új világ alapfeltételének tartotta a magántulajdon teljes körű felszámolását, Marx Károly az egyén szabadságának feláldozásához, az individuum önrendelkezésének megszüntetéséhez adott kőkemény útmutatást.

A fentiek együtt gyilkos szellemi muníciót kínáltak a követőknek, mellyel a XX. század diktátorai – Leninnel az élen – kivétel nélkül éltek is mind! A kommunista diktatúrák karmesterei a marxi-engelsi életművet afféle mestertervnek tekintették, amit soha nem is rejtettek véka alá. A lapos, ám hatásos világmagyarázat és „világjobbító terv” abroncsául Marx a tudatosan félreértelmezett „a cél szentesíti az eszközt” elvét választotta, így az az állítás, miszerint a kommunisták XX. századi terroruralma és százmillió áldozatot követelő mészárszékéhez Marx Károlynak (és Friedrich Engelsnek) semmi köze – decens határozottsággal jelzem – minden létező szempontból érvénytelen.

Teljes cikk