film” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 4

A túlélés után – Phoenix bár

2015. augusztus 24.

Baranyi Márton

Ismét történelmi filmmel állt elő Christian Petzold német filmrendező, aki már előző darabjával, a Barbarával is megmutatta, egy egzisztencialista kamaradrámába is képes belesűríteni egy egész korszakot, annak összes típusával, erkölcsi problémájával. Petzold a fojtó levegőjű NDK után ezúttal a második világháború utáni Berlin romhalmazai közé viszi a nézőt, hogy a Phoenix bárban az újrakezdés dilemmáit boncolgassa.

Teljes cikk

Made in 1956 – A Kisvakond története

2016. szeptember 24.

Halmai Krisztina

1956 szabadságharcosai nem készültek hősnek, egyszerűen eljött az a pillanat, amikor azzá váltak és megmutatták a világnak, hogy a magyarok ismét képesek harcolni a szabadságukért. Ugyanolyan emberek voltak, mint mi, 1956 pedig ugyanolyan év, mint a többi. Az emberek ugyanúgy élték az életüket mint máskor, munka után pihentek vagy szórakoztak: olvastak, moziba, operába vagy koncertre jártak, egyesek már tv-t is néztek, követték a divatot, figyelték a hírességek életét. A több részből álló összeállításban arról olvashatnak, hogy 1956-ban milyen magyar és külföldi könyvek, filmek, zenék, hírességek és egyéb témák érdekelték az embereket.

Az 1956-os születésű Kisvakond (eredeti nevén csehül Krtek vagy Krteček, szlovákul Krtko) kitalált szereplő, a Kisvakond című csehszlovák televíziós rajzfilmsorozat kultikus főhőse. Kitalálója és megalkotója Zdeněk Miler, cseh rajzfilmkészítő, a Barrandov stúdió egyik munkatársa volt. Az akkor 33 éves rajzoló-animátor 1954 őszén kapta azt a feladatot, hogy tervezzen oktató és nevelő célzatú filmeket gyermekek számára. A lehetséges témák között szerepelt a textilipar és a ruhagyártás bemutatása is.

Teljes cikk

Filmkínálat a magyar mozikban – 1956

2016. november 12.

Halmai Krisztina

1956 utolsó negyedévében a forradalom és szabadságharc kirobbanása és vérbe fojtása hatására elmaradó új bemutatók miatt mindössze 12 új mozifilmet tűztek műsorra a magyarországi filmszínházak, ami komoly visszaesést jelentett az átlagosan jellemző évi 29 bemutatóhoz képest. A filmbemutatók száma kevesebb volt ugyan, azonban a forradalom évének filmes arányai nem különböztek érdemben az előző évektől: a filmek kb. 31-32 százaléka készült Nyugaton, a többi keleti alkotás volt.

A magyar filmek száma a korábbiakhoz képest visszaesett, ebben az évben mindössze kilenc magyar filmbemutatóra került sor, a szocialista táborban készült filmek száma viszont nőtt. Az év szenzációja Fábri Zoltán filmje, a Körhinta volt. A Cannes-i Filmfesztiválon is indult, és bár díjat nem kapott, kivívta a nemzetközi filmszakma elismerését annak ellenére, hogy a termelőszövetkezeti boldogulás nagy kérdése adta a szerelmi dráma keretét.

Teljes cikk

Szerepek

2018. május 02.

Kormos Valéria

újságíró

Egyre ritkábban történik velünk, hogy egy film vetítése után vagy napokkal rá, visszaidézzük egy-egy jelenetét, képsorát vagy mondatát. A színésznő című film, Vitézy László legújabb alkotása, amelyet április hetedikén láthattunk a Duna Televízió csatornáján, ilyen hatással volt rám.

A film amúgy lehetne egy romantikus történet is, hiszen minden motívum adott hozzá. A színésznő emberi, női tisztasága, fénylő tehetsége, a szeretett férfival kötött véd- és dacszövetsége a létüket kikezdő rontás ellen. A magát hű barátnak mutató beépített ügynök folyondár léte. Megmutatkozik a hatalom szolgálatában álló konspirátorok hol szánni, hol nevetni való buzgósága, silánysága, rafináltan buta gondolkodása. Fél évszázad távlatából mindenesetre ilyennek látjuk őket. Mégsem tudunk felhőtlenül nevetni rajtuk, mert ez a posványos világ valóságos volt, az általa kitermelt ma már nevetséges, de akkor másoknak ártani tudó, életükbe befurakodó figuráival. A színésznő vásznon megjelenített és valóságos élete (legalábbis egyik szakasza) erős szálakkal kötődik egy korszakhoz, a XX. század hatvanas éveihez, amit a kádári puha diktatúra idejének nevezünk. Ekkorra – az 1956 utáni megtorlásokhoz képest – finomodtak a rendszer „ellenségeivel” vagy „gyanús” elemeivel szemben alkalmazott módszerek. De ahhoz éppen elégségesek voltak, hogy a társadalom perifériájára szorítsák őket. Más technikát kívántak azok a személyek, főképp értelmiségiek, nevesebb emberek, akiknek szolgálatait szívesen vették volna a belügyi szervek, de ők nem álltak kötélnek, nem hódoltak be. E technikák egyik eleme az úgynevezett suttogó propaganda műfaja. Arra szolgál (szolgál?), hogy a nem tetsző személlyel kapcsolatban álhíreket, rágalmakat találjanak ki. Mindezt örök emberi gyarlóságra, kis körben elsősorban az irigységre, majd a sokakban jelen lévő pletykaéhségre, kárörömre építették. A célba vett embernek érdemi védekezésre, ártatlansága bizonyítására sem jogilag, sem a nyilvánosság útján nem volt lehetősége. Hisz mint tudjuk, mindezek az egypártrendszer irányítása alatt álltak. Így a „hírbehozás” tökéletesen megfelelt annak, hogy a tehetséges ember pályáját megroppantsák, szakmai világukban elszigeteljék, személyes, emberi kapcsolataikat megrontsák.

Teljes cikk