generációk” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

Egy álruhás herceg

2017. július 30.

Schmidt Mária

történész

 

Szegény Kemény István – szegény, mert sanszos, hogy ha méltató sorokat írok a könyvéről, azonnal gyanússá, sőt persona non grata-vá válik azoknak a „zsűritagoknak” a szemében, akik örökbérletet váltottak a megmondóhelyekre. Büntetésül akár meg is tagadhatják tőle a bejárást a balliberális szalonokba, ahová, gyanítom, talán tartozónak véli magát. Ezért némileg vonakodva szántam rá magam erre az írásra. Pedig az utóbbi évek egyik leginspirálóbb, legőszintébb könyvét, a Lúdbőr-t (Esszék, Magvető, Budapest, 2017) olvasva, úgy éreztem, erre a hangra, jobban mondva erre a hangra is nagy szükségünk van ahhoz, hogy végiggondolhassuk, mit hoztunk magunkkal mi, akik felnőtt életünk egy meghatározó részét a kommunizmusban, annak is a puhább, gulyásos szakaszában töltöttük. És hol tartunk ma, közel ugyanannyi tapasztalattal a hátunk mögött, az új, demokratikus rendben? Ez a könyv egy szerelmi vallomás. Szerelmi vallomás a hazához, a magyar irodalomhoz, azon belül is Adyhoz (ezt az elfogultságot én is osztom), magunkhoz, ahhoz, amilyenek voltunk, vagyunk, lettünk, lehetünk.

 

Teljes cikk

„Nem állja útját se tenger, se part"

2020. január 10.

Békés Márton

történész

1989-ben nem a nemzetközi nagyhatalmi konstelláció változása, a várva várt Nyugat rendre elmaradozó segítsége vagy a szovjet represszió enyhülése és a kommunista rezsimek puhulása vezetett felszabaduláshoz. A változás sokáig érlelődött, komoly előzményei voltak és alulról jött.

Hárommilliónál több honfitársunknak, akik a mai magyar társadalom közel egyharmadát alkotják, életkorából kifolyólag nincsen emléke 1989/90-ről, hiszen a rendszerváltoztatás után születtek. Nem éltek Kádár János országában, egyetlen percet sem töltöttek el életükből úgy, hogy diktatúra lett volna, ők már egy szabad, idegen megszállástól mentes, független országba születtek. Nem ismerik a hétfői adásszünetet, a lengyelpiac és a világútlevél fogalmát, a GMK, TTT, KMK és KGST rövidítéseket.

Teljes cikk