„Magyar voltál, ezért!”

Márai Sándor

Romániában 1956-ban nem volt forradalom. Bár a Román Kommunista Párt egyáltalán nem volt népszerű hazájában, pozíciói jóval stabilabbak voltak, mint a magyar testvérpárté. Gheorghe Gheorghiu-Dej kisebb megszakítással 1944-től egészen 1965-ig töltötte be a főtitkári posztot, ami az állandóság, a terror „megdermedésének” biztosítéka volt. Ugyan 1958-ban a szovjet csapatok jelentős része elhagyta Románia területét, így az ország sokak szemében afféle „levelező taggá” vált a blokkon belül, mindez semmit nem változtatott a kommunista diktatúra elnyomó jellegén, a párt hatalma megingathatatlan volt.

Az 1956-os őszi magyarországi események az erdélyi magyar fiatalságból és a román kortársaik jó részéből csodálatot váltottak ki. Erdélyben egymást követték a magyar szabadságharc iránti szimpátia megnyilvánulásai. Az egyetemen egyperces néma csenddel kezdték az előadásokat, a hallgatók gyászszalagot tűztek kabátjukra a szabadságharc hősi halottainak emlékére. Több fiatal próbált illegálisan átlépni a határon, hogy együtt harcolhassanak a magyar felkelőkkel. A szabadságharc sikerében titkon a románok jelentős része is bízott, mert úgy gondolták, hogy a magyarok győzelme az egész kommunista blokk felszabadulását hozza. „A budapesti fegyveres felkelés megmutatta azt, hogy lehetetlen a békés megegyezés a megszállt országok és a szovjet megszállók között. Ennek a harcnak a tétje pedig nem csupán a mi országunk sorsa, hanem Európáé, az egész szabad világé” – fogalmazott Grigore Gafencu egykori román külügyminiszter New Yorkban.