hősök” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 3

Panni nem akar halálpálcát eladni, Panni hazamegy és átgondolja az életet¹

2016. november 23.

Tallai Gábor

író, a Terror Háza Múzeum programigazgatója

„erre vártak ezek a köcsög fideszesek.”
Puskás Panni, facebook-poszt

„Hasztalan bárkinek is kifejteni egy gondolatot,
ha a puszta célzás rá nem elegendő.”
Nicolás Gómez Dávila


Dózsa László 1942-ben született Budapesten, élettörténetének az 1956-os forradalomra és szabadságharcra vonatkozó fejezeteit ő maga mesélte el, írta meg. Színész körökben a durva részek már az átkosban ismertek voltak, színészember imád mesélni, igazán abban jó, szakma ez is, pontosabban szerelem. 1967-től, a Színiakadémia elvégzése után Dózsa végre színészként dolgozhatott, művészeti teljesítményét ugyanakkor sem a rendszerváltozatás előtt sem után nem ismerték el díjakkal. Nem névtelen társulatoknál játszott (Csokonai Nemzeti Színház, Madách Színház, Nemzeti Színház stb.), közben közel harminc magyar filmben kapott szerepet, öt híján kétszázhoz adta hangját. Mindenkor olyan rendezők választották (Sára, Fábri, Böszörményi, Karinthy, Horváth stb.), kiknek kvalitásérzékét nemigen szokás megkérdőjelezni. Amikor élete hatvanas éveiben végre elismeréseket kapott, azokat az 1956-os forradalomban és szabadságharcban tanúsított helytállása, passiója okán kapta, amit 2016-ig (!) senki nem vont kétségbe, nem kérdőjelezett meg, nem kicsinyített stb., sem az '56-os bajtársak, sem a mindenkor „objektív és apolitikus” történészszakma (élén a virtigli Gyurcsány-fan Rainer M. Jánossal és az utolsó autodidakta eszdéeszes historiográfussal, Eörsi Lászlóval).

Teljes cikk

Ünnepi beszéd az október 23-i megemlékezésen

2018. október 23.

Schmidt Mária

történész

Úgy tartják, az ember sikerének, sőt, egyenesen egészségének az a titka, hogy ne felejtsük el a boldogság és a siker pillanatait, és úgy őrizzük őket, ahogy az első csók, az első szerelem emlékét.

 

Tisztelt Honfitársaim! Kedves Barátaim!

 

A nemzetre is igaz ez. Erőt és reményt nem meríthetünk a kudarcból, a balsorsból, a sötétségből, csakis a büszkeségre okot adó pillanatokból. Például abból a büszkeségből, amit a hatvankét évvel ezelőtt forradalom és szabadságharc eseményeire emlékezve érzünk. Ami akkor történt itt, velünk, Magyarországon, máig reményt és erőt ad. Százezrek álltak egymás kezét fogva városaink főterein, százezrek ölelték meg egymást ismeretlenül. Volt, akinek a szeme könnybe borult a boldogságtól, mert a nemzet közös szívdobbanása olyan erős volt, hogy még azok is megérezték, akik nem akarták.

Ennek a közös szívdobbanásnak a visszhangja hozott ma össze minket. Ha most egymás mellett megállunk és megnyitjuk a szívünket, azt tapasztaljuk, hogy ügyes-bajos dolgaink zsugorodnak, hogy egyre erősebbnek érezzük magunkat. Élesen látjuk egymás arcát, tudjuk: összetartozunk.

Jól van ez így.

Ma azért vagyunk itt, hogy közösen emlékezzünk azokra a 62 évvel ezelőtti napokra, amik máig mércéül szolgálnak a számunkra. A hazaszeretet, a haza iránti elkötelezettség a mércéje most és immár mindörökké, ami 1956. október 23-án történt.

Mi, itt mindannyian, a pesti srácok és lányok utódai vagyunk. Az ő élni akarásukból, szabadságvágyukból táplálkozunk ma is. Ha csak felidézzük hősi tetteiket mosolyra szalad a szánk, büszkeség és megújult életerő költözik belénk. Nekik köszönhetjük, hogy olyan erős az immunrendszerünk, hogy képesek vagyunk helytállni és megőrizni önmagunkat.

Isten áldja hőseinket!

És azokat, akik a hősök közül még itt vannak közöttünk! Tisztelet a hősöknek!

Teljes cikk

Mártírok ideje

2018. november 04.

Horváth Pál

teológus, vallástörténész

62 évvel ezelőtt ezen a napon indult el a világtörténelmi jelentőségű magyar forradalom és szabadságharc leverése. A november 4-e előtti és utáni hősökre és áldozatokra, 1956 vértanúira emlékezünk.

Amikor évről évre megemlékezünk 1956 hőseiről, mártírjairól, a történelmi, politikai méltatásokon túl érdemes végiggondolnunk, hogy mit jelent az ő alakjuk a keresztény ember szemszögéből. A kultúránk alapját adó keresztény hagyomány, értékrend szerint a vértanúság „a hit igazsága melletti legnagyobb tanúságtétel; olyan tanúságtételt fejez ki, amely egészen a halálig terjed”. A hitünk melletti kiállás azonban a történelemben nem csupán a vallási igazságok melletti tudatosan vállalt szenvedést és életáldozatot jelenti, hanem tágasabb: az evilági valóság nemes értékeinek és céljainak szolgálatában vállalt hősiességet és kitartást, az igaz, a szép, a jó, a társadalmi igazságosság érdekében való, a halált is vállaló rendkívüli emberi teljesítményt is értjük alatta.

Az újkor mártírjai, közöttük 1956 hősei nem a keresztény hit vértanúi voltak, mint az időről időre ismétlődő egyház- és vallásüldözések szentjei, de olyan értékek, eszmék szolgálatában áldozták fel az életüket, amelyek – mint a szabadság, a demokrácia, a szolidaritás, a békés és boldog élethez való jog – az egyház kétezer éves munkálkodása révén vertek gyökeret az európai kultúra közegében. Az üldözők módszerei és eljárásai is egy tőről fakadtak, legyenek ők az ókori Róma hatalmasai vagy a világkommunizmus pribékjei. Céljuk régen is, hat évtizede is az volt, hogy hitük feladására, eszméik megtagadására kényszerítsék áldozataikat. Ahogy a régiek között, úgy bizonnyal a közelmúltban is voltak olyanok, akik a terror, az erőszak, a fenyegetések hatására gyengének bizonyultak, engedtek a kényszernek, feladták meggyőződésüket, vagy némi gyávasággal, a puszta életösztönnek engedelmeskedve tagadtak, bocsánatért esedeztek, színlelték azt, hogy megfelelnek a hatóságok elvárásainak. De voltak olyanok is, mint mindig a történelemben, hitek és meggyőződések históriájában nem kevesen, akik a fenyegetések és kínzások között is kitartottak és azt is büszkén vállalták, hogy példát mutatva másoknak, fittyet hányva hóhéraik igyekezetére, életüket adják meggyőződésükért.

Teljes cikk