„Egy férfi kellene, kinek szívében / Jóság, agyában gondolat terem. /Aki megáll a balsors ellenében /S mint Krisztus, átvezet a tengeren. // Egy férfi kellene, ki az időnek / Igéjét érti és jövőbe néz / S míg intésére falak égbe nőnek / Földön szavára érik a vetés. // Egy férfi kellene, ki nem habozva / Kelet, nyugat közt, mint szélben a nád, / Előre vinne új, nagy századokba, / Kiküzdve a magyarság igazát. // Egy férfi kellene, ó add, te végzet! / Ki nem csak múlton kérődző tanítvány / S eszembe jut, hogy most száz éve lépett / Örök pályára ő: Széchenyi István!”

Juhász Gyula 1925-ben született versét azért idéztem, mert szeretnék rámutatni arra, hogy a számomra oly fontos kápolnásnyéki kastély parkjába nem véletlenül került egymás mellé Széchenyi István, Klebelsberg Kuno és Magyary Zoltán mellszobra. Az évfordulók az alkalmakat teremtették meg: Pető Hunor Klebelsberget ábrázoló alkotását a kultuszminiszter születésének 140. évfordulója alkalmából Rétvári Bence, Pogány Gábor Benő Széchenyi-portréját a legnagyobb magyar világra jöttének 225. évfordulóján Gulyás Gergely avatta fel, s ma, Magyary születése után 130 évvel Navracsics Tibor ajánlja az érdeklődők figyelmébe a jeles tudós Blaskó János készítette portréját.

A három alkotás felállításával olyan politikusi krédót szerettünk volna bronzba öntve összefoglalni, amit mindannyian büszkén vállalnánk. Egyben a jövő nemzedékeinek szeretnék üzenni: olyan fontos példaképeink szobrai ékesítik a park e szegletét, akiknek talán sohasem fogunk a nyomába érni. Akiknek az életpályái és művei arra figyelmeztetnek bennünket, amit Széchenyi írt, s amit a legnehezebb betartani: „Nem, mi nem születtünk reformátoroknak, előbb mi magunkat kell megreformálnunk. Látogatnunk kell az alázat, az önmegtagadás iskoláját.”