kommunistaterror” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

A szabadság lovagja

2018. május 29.

Békés Márton

történész

Hetven évvel ezelőtt a varsói Rakowiecka utcai börtönben végezték ki a kommunisták Witold Pilecki lengyel katonatisztet, az auschwitzi német koncentrációs tábor egyetlen önkéntes foglyát, az ún. Pilecki-jelentések szerzőjét. Az 1948. május 25-én meggyilkolt nemzeti hős utolsó szavai ezek voltak: Éljen a szabad Lengyelország! A Lengyel Intézet szervezésében a Terror Háza Múzeumban május 28-án tartott megemlékezésen Békés Márton kutatási igazgató mondott ünnepi köszöntőt. Beszédének közreadásával tisztelgünk a szabadság lovagja, Witold Pilecki kapitány előtt.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Hálásan köszönjük, hogy intézményünket választották egy olyan fontos program helyszínéül, mint ez a mai. Ennél jobb és a témához illőbb helyszínt nem is találhattak volna, hiszen a Terror Háza Múzeum – amely egyben történelmi emlékhely is – a múltfeldolgozással kapcsolatban három feladatot lát el egyszerre: méltó módon idézi közös emlékezetünkbe az áldozatokat, bátran néven nevezi a tetteseket és reményt keltő példákként mutatja fel a hősöket.

A népi demokratikus Lengyelország elleni kémkedés vádjával halálra ítélt Witold Pilecki a bírósági tárgyalóteremben

A mai esemény témája múzeumunk missziójához nagyon közel áll, hiszen ma délután Witold Pilecki személyéről és tetteiről emlékezünk meg. A „szabadság lovagja” nem volt még húsz éves, amikor végigharcolta a lengyel–szovjet háborút és részt vett Varsó felmentésében. Miután a német agressziót követően megalapította az első földalatti ellenállási szervezetet, önkéntes fogságot vállalt Auschwitzban, hogy onnan tájékoztassa a világot arról, mit művelnek a németek. Közel ezer nap után megszökött, részt vett a varsói felkelésben, majd a szovjet megszállókkal szemben folytatta az ellenállást, amelyért hetven évvel ezelőtt kivégezték. Mindannyiunk hőse ő – Lengyelországé, régiónké, egész Európáé!

Teljes cikk

Az ellenállás évtizede

2019. március 11.

Békés Márton

történész

Az 1945 és 1956 közötti közép- és kelet-európai antikommunista mozgalmak kövezték ki az utat a lengyel és a magyar 1956-hoz, valamint a régió többi szabadságküzdelméhez.

A II. világháborús kiterjedt partizánháború és szovjet romantizálása, valamint a ’60-as évek dekolonizációs küzdelmei és a vietnami háború hadászati–politikai tapasztalata után – amely együtt járt a „keleti blokk” ezek politikai energiáját és propagandalehetőségét messzemenőkig kihasználó tevékenységével – kissé pejoratívan fogalmazva: visszanyalt a fagyi. A ’70-es évek közepétől kezdve ugyanis a hidegháború végéig egy sor antikommunista gerillamozgalom jött létre, amelyek között klasszikus „fehér partizánok”, megbuktatott Amerika-barát rezsimek utóvédharcosai, királypárti fegyveresek és vallásos gerillaharcosok is akadtak Etiópiától Mozambikon és Salvadoron át Kambodzsáig. A három legfontosabb szovjetellenes erő közül az egyik a nicaraguai kontrák voltak, akik a Somoza-diktatúrát megdöntő sandinisták ellen harcoltak; a másik az eredetileg maoista angolai UNITA keretében szerveződött, ők a kubai csapatokkal kiegészült, szovjetbarát MPLA ellen vívtak polgárháborút; de a legnevesebb az afganisztáni „szent háborút” vívó mudzsahedin [szent harcos] szervezet volt, amely tíz éven keresztül harcolt a szovjet megszállókkal. Küzdelmüket a Rambo-sorozat harmadik része (1988) is feldolgozta – a szovjetek kivonulása előtt egy évvel.  

Teljes cikk