„Szellemi alapon nyugszik jelenünk és jövendőnk,

szellemi alapokon emelkedik anyagi kiképzésünk, és nem viszont.”

gróf Széchenyi István (A Kelet népe. 1841)

 

2018 tétje: korszak lesz-e a rendszerből. A rendszer politikai rend, a korszak viszont több ennél: rá jellemző kulturális miliő; vagyis szellemi eredmények összefüggése, közös hangulat és társas gesztusok sajátos közege, ízlésvilág, a viselkedés módja. Míg a rendszert szabályok, politikai döntések és struktúrák jelentik, addig a korszakot kulturális áramlatok, kollektív meggyőződések és társadalmi szokások alkotják. Az egyik eredménye a családtámogatási rendszer, a másiké a családi értékek sérthetetlenségéről való közmeggyőződés; az előbbi védi a nemzeti szuverenitást és hatékonyan óvja az ország határait, az utóbbi állampolgári tisztelettel övezi azt és a biztonságot helyezi előtérbe; itt a jövedelmeket a tőkétől a munkához csoportosítják át, ott a munka becsülete születik. 

Míg a 2010-ben magunk mögött hagyott két évtizedes posztkommunista korszakon belül több politikai rendszert is megkülönböztethetünk (köztük mérsékelt jobboldalit, balliberálist, radikálisan progresszívet és technokratát, de 1998–2002 között olyat is, amely „polgári világot” épített), most egy 2010–2014 közötti rendszeralkotó, majd a 2014-ben kezdődő, következetes rendszerstabilizáló politikai ciklus után a korszaképítés feladata következik. A harmónia a szinkronitásban rejlik. – Egy jobboldali rendszer otthontalan a liberális korszakban, amely a lehető legszélesebben értelmezett kultúra tehetetlenségi nyomatékánál fogva agyonnyomja mégoly látványos politikai eredményeit is. De fordítva is igaz: konzervatív korszakban gyökértelen marad a progresszív politikai program. A Zeitgeist azonban nem valamiféle tőlünk független világszellem, sok munkával, de alakítható. Most a feladat nem kevesebb, mint az idő összeillesztése – számára megfelelő kulturális korszakba ágyazni a politikai rendszert

A hatékony működés feltétele a jó munkamegosztás, amikor mindenki tudja a dolgát. A kormány megtette a magáét: a jogrendszert pár év alatt átalakította (Alaptörvény), az állam szuverenitását megvédte, Magyarország nemzetközi presztízsét számos alkalommal és módon növelte. A szociális biztonság megteremtése (minimálbér-emelés, rezsicsökkentés, családi adókedvezmény) két ciklus óta zajlik, akárcsak az államadósság csökkentése. A gazdaság szerkezete és az adórendszer egészséges irányba módosult, amelyhez több mint fél évtized kellett. Az ennél is időigényesebb, nagy rendszereket átalakító munkába is belekezdett az ország, amelynek elvégzése évtizedekben mérhető. E középtávon beérő folyamatok mellett a kultúra meghatározása hosszútávú feladat. Itt a közvetlen akciók és politikai döntések, ha szükségesek is, nem elegendők. A korszak ügyei a szellem arénájában dőlnek el. Ehhez persze – s ezt sem lehet elégszer hangsúlyozni – elmaradhatatlan az intézmények létrehozása, fórumok alapítása, források biztosítása (mindezek meg is történtek), de a forma tartalommal való megtöltése, az intézmények működtetése és a működtetők toborzása nem a döntéshozó feladata. Teendőnk nem kevés, főleg, hogy a korszaképítéshez ideológiánál jóval többre: kultúrára van szükség.