A sarutlan kármeliták alapítóját, a spanyol irodalmi nyelv egyik megteremtőjét nyughatatlan nőszemélynek tartották a királyságban. II. Fülöp egyenesen megőrült a misztikus imaéletű, határozott elképzelésekkel bíró apácától; szinte könyörgött a pápának, hogy találjon valami nagy és nemes feladatot Teréz számára, mert a spanyol hon túl kicsi neki.

Az biztos, hogy századunkban is hat; Csányi Vilmos humánetológus 2013-ban regényt írt róla, Ferenc pápa a 2015-ös évet Nagy Szent Teréz emlékének szentelte, s az életéről szóló film sem fért bele hét órába (rendező: Josefina Molina, 1983, magyar változat: Etalon Kiadó, 2012), pedig kolostorba lépését követően tizennyolc hosszú esztendeig nem történt vele semmi. Aztán csoda vagy ördögtől való boszorkányság, de többször látták nővértársai, hogy a templomban egy méter magasan lebeg, és az arcából különleges fény sugárzik. Ő maga azt kérte Istentől, őrizze meg az ilyesmitől és vezesse más utakon. Önéletrajza szerint a vallásos elragadtatások pillanatában akarta, de nem tudta megakadályozni, hogy felemelkedjen a földről. Az inkvizíció mindennapos gyakorlatának korában, akkor, amikor az egyház Nagy Szulejmánnal, VIII. Henrikkel, Lutherrel, majd Kálvinnal küzdött, nem elhanyagolható teljesítmény volt nőként megvédenie magát és elhitetnie, hogy misztikus Isten-kapcsolata kegyelemből, kiválasztottságból fakad, nem a gonosz mesterkedéséből. Pedig kezdetben a gyóntatói is kihátráltak mögüle, mégis, és mindezek ellenére haláláig tizenhét női és tizenöt férfi kolostort alapított a sarutlan kármeliták számára.