migráns” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 3

Európa behódol?

2015. szeptember 14.

Pelle János

PhD, egyetemi oktató

Schmidt Mária terjedelmes vitacikkét egy 14. századi arab történésztől vett idézettel indítja, írása pedig alapvetően „kultúrpesszimista” hangvételű. Summázata: „egy örök békére lefegyverzett, gyenge, passzív Európa áll szemben mozgó és növekvő belső és külső kihívásokkal.” A gyenge és dekadens kontinenst kárhoztató érvei közül többet is olvashatunk Oswald Spengler vagy Ortega y Gasset munkáiban, akik a két világháború között úgy vélték – és nem is alaptalanul – hogy a fogyasztás és a tömegkultúra ingoványába süllyedt, végletesen megosztott európai „tömegdemokráciák” nem lesznek képesek ellenállni a barbarizmus erőinek.

Teljes cikk

A kaviárelit esete a népszuverenitással

2017. június 15.

Schmidt Mária

történész

Négy év háború és négy év forradalom
több generáció művét lerombolta.
Több generáció szükséges az újjáépítéshez.
Minden egyéb illúzió és önáltatás.

Ferrero

 

A népszuverenitás

A száz évvel ezelőtt zárult első világháborúból egy új világ született. Az 1917-es év sorsdöntővé vált Európa jövője szempontjából. A februári forradalom, majd a bolsevik puccs maga alá temette a cári Oroszországot, egy új, eddig még soha, sehol ki nem próbált kormányzási formát vezetett be, és azt az univerzális ígéretet fogalmazta meg, hogy a marxi tanításoknak megfelelően, a proletariátust hatalomba juttatva, megvalósítja a társadalmi egyenlőségre alapozott, kizsákmányolás mentes új rendet. Amint kiküszöböli a társadalmi osztályok közötti konfliktusokat, felszámolja önmaga uralmát és elvezet bennünket a tökéletes társadalomhoz: a kommunizmushoz. A reálpolitikai konfliktusokban kivérezni látszó európai színtérre ezzel párhuzamosan egy másik, hasonlóan utópikus és univerzális ellenígérettel jelentkezett be az Amerikai Egyesült Államok: elnökének, Wilsonnak, 14 pontos ajánlatával. Ettől kezdve az egész huszadik századot meghatározta a fenti két jövőkép versengése, megszabva kontinensünk és ezen keresztül a világ sorsát.

A háború utolsó évében sorra megbuktak az európai nemzeteket irányító dinasztiák. A Romanovok, a Hohenzollernek, a Habsburgok. Elkergették a török szultánt, és a két korszerűnek tűnő ígéret szellemében kontinensünk egy jelentős része feladta, pontosabban feladni kényszerült monarchikus, arisztokratikus társadalomszervezési elvét, és áttért a népszuverenitáson alapuló többségi demokráciára. Ezzel zárult az a folyamat, ami a 19. század második felére általánossá tette a monarchiák demokratizálódását, az udvar és a parlament szövetségét: az alkotmányos királyságot.

Teljes cikk

„Viccnek azért picit túlzás…” Anne Applebaum budapesti beszélgetése Schmidt Máriával

2017. november 28.

Schmidt Mária

történész

Anne Applebaum régi barátom, talán ezért is vállaltam, hogy leüljek vele beszélgetni annak ellenére, hogy Anne írásaiban az elmúlt években annyi méltatlan támadást intézett régiónk és Magyarország ellen. Meg akartam érteni: mi változott gondolkodásában, miért nem fontos többé a számára ennek a térségnek a függetlensége, szabadsága, pontosabban miért nem fogadja el, hogy a függetlenség és szabadság lényege nemcsak az eltérő álláspontok tolerálása, hanem a helyi közösségi érdekek és értékek elfogadása is. Az alábbi beszélgetésre, Anne Applebaum kérésére, 2017. november 13-án került sor Budapesten. A beszélgetésről hangfelvétel készült.

Applebaum: Kezdjük ott, ahol még Te és én egyetértettünk. Tehát itt voltam ennek a múzeumnak a megnyitásán...

Schmidt: 2002-ben.

Applebaum: Igen. Írtam róla, úgy emlékszem, hogy a The Wall Street Journal-ban vagy valahol máshol, és azóta is többször írtam róla, és mindig nagy elismeréssel. Úgy tekintettem Rád, mint aki elkötelezett a történelem újraírása mellett. De nemrég olvastam a cikkedet Sorosról, amit áprilisban írtál. Azt írod Sorosról, hogy dominálja a baloldalt és az amerikai Demokrata Pártot. Szerintem ez abszurd. Nem tükrözi a valóságot. És ezért vagyok itt. Mert valaki elküldte nekem az angol fordítást. És ez annyira eltér mindattól, amit én gondolok, annyira idegen nekem. Mi az a pillanat, amikor különböző irányba indultunk? Te történész vagy, akit nagyra tartok. Hivatkoztam rád a könyveimben, nagyszerűnek tartom a Terror Háza Múzeumot, írtam róla, rólad is, mindig pozitívan, és akkor láttam ezt a blogposztot, és arra gondoltam: valaminek történnie kellett. Vagy Te, vagy én látom a helyzetet tévesen. Szóval, tudni akarom, mi ez. Mert megdöbbentett. Tehát azt kérdezem, mi az a pillanat, amikor szétváltak az útjaink.

Schmidt: 2008-ban kezdődött. Obama hivatalba lépése volt az, amit különbözőképpen értékeltünk. Számunkra, magyarok számára Barack Obama nyolcévnyi elnöksége vízválasztó volt: másképp kezdtünk gondolkodni az Egyesült Államokról. Ronald Reagan óta az Amerikai Egyesült Államok Közép-Európát az amerikai érdekszférába tartozó területnek tekintette. Ez új volt, mert előtte az USA-t nem érdekelte Közép-Kelet-Európa sorsa. Számunkra ez nagyon sokat jelentett, mert végre meghozta azt, hogy a hidegháború amerikai győzelemmel zárult, és mi visszanyertük a szabadságunkat és a nemzeti szuverenitásunkat. De azt is jelentette, hogy bekerülhettünk a NATO-ba, ami biztonsági szempontból volt nagyon fontos. Az Obama-adminisztráció ezt a biztonsági védőernyőt a rakétatelepítések leállításával visszavonta. Amerika ettől kezdve ezer jelét adta, hogy ez a térség nem érdekeli, és csak társadalomátalakító szándékai vannak velünk szemben. Hardcore ideológiai gyarmatosító hatalomként kezdett el velünk szemben viselkedni az Egyesült Államok, ami azt megelőzően ilyen erővel nem volt jellemző. És ez egybeesett a Soros-alapítványok tevékenységével, amelyek teljes összhangban működtek az Obama-adminisztráció itteni embereivel.

Applebaum: Soros alapítványa befolyásolta Obamát vagy fordítva? Vagy a kettő ugyanaz?

Schmidt: Összeálltak, és együtt, egymással karöltve tevékenykedtek. Az amerikai ügyvivő, Goodfriend (nomen est omen) eljárt a Sorosék által szervezett kormányellenes tüntetésekre. Ide, hozzám is eljött, leült abba a székbe, ahol most Te ülsz, és másfél órás előadást tartva Horthy Miklósról oktatott ki engem, és mindenféle ügyekben dirigált.

Applebaum: Emlékszem, hogy említetted ezt.

Schmidt: Képzeljük el, hogy a washingtoni magyar nagykövet elmegy, mondjuk, a Smithsonian múzeum főigazgatójához, és előadást tart neki arról, hogyan viselkedtek az amerikaiak az indiánokkal, és ezt neki miképp kell megírnia. Ezt vajon ott minek tekintenék?

Applebaum: Biztos vagyok benne, hogy sokan az Indián Múzeumban örömmel hallanák ezt.

Schmidt: Ehhez jöttek azok az otrombaságok, hogy Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke nyilvános beszédében alkotott véleményt arról, hogy Székesfehérvár állíthat-e szobrot Hóman Bálintnak – persze ki sem tudta ejteni a város nevét. Miközben Seattle-ben Lenin-szobor van, ami, úgy látszik, neki teljesen rendben van.  A seattle-i Lenin Obamának nem jelent problémát, őt a székesfehérvári Hóman zavarja. Nyilván az amerikai adófizetőknek is ez utóbbi az igazán fontos kérdés. Szóval az a probléma, hogy azalatt az obamai nyolc év alatt az amerikaiak – és ez egyébként általános a régióban is – ellenszenvessé tették magukat, és nem tudom, hogy ezen Trump képes lesz-e majd változtatni. Remélem, hogy igen.

Teljes cikk