nagyháború” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 3

A kulturális pesszimizmus száz éve A Nyugat alkonyának centenáriumán

2018. május 07.

Frank Füredi

szociológus, publicista

Oswald Spengler műve, A Nyugat alkonya (Der Untergang des Abendlandes) száz évvel ezelőtt, 1918 nyarán jelent meg és azonnal irodalmi szenzáció lett. Az egész Európát elárasztó kiábrándultság hangja volt, ezenkívül azt a mélységes meggyőződést jelenítette meg, hogy az Európát éltető több száz éves eszmények nem vészelhetik át sértetlenül az első világháborút. Ma, a könyv megjelenésének századik évfordulóján fontos megjegyeznünk, hogy minden változás dacára, amely a világban 1918 és 2018 között végbement, az erőteljes kulturális pesszimizmus, amelynek Spengler adott hangot, ott kísért a nyugati társadalmakban.

A Nyugat alkonya néhány hónappal az első világháborút lezáró fegyverszüneti megállapodások aláírása előtt látott napvilágot, és az Európai eliten úrrá lévő levertséget, útvesztést és önbizalomvesztést juttatta kifejezésre. Számos korabeli elemzés felfedezte, hogy a Nagy Háború végzetesen és visszavonhatatlanul megrázta Európa uralkodó pozícióját a világ ügyeinek intézésében. A megfigyelők politikai hovatartozásuktól függetlenül egyöntetűen úgy ítélték meg, hogy a háborús évek veszteségei és szenvedései után Európa nem lesz képes visszaszerezni hegemón szerepét. Makszim Gorkij orosz író 1917-ben úgy fogalmazott, hogy Európa öngyilkos lett. 

Az első kiadás címlapja

A Nyugat hanyatlásának búskomor spengleri képe azért vált divatos beszédtémává Európa szalonjaiban, mert érzékletesen juttatta kifejezésre az európai elitre lesújtó érzést, hogy valaminek vége van. 1918 után, a két világháború közötti korszak szellemi légkörében magától értetődőnek számított, hogy az alkotók végzetszerű képet festettek az Európát bejáró hanyatlásról. Később, 1936-ban Louis Wirth szociológus találóan jellemezte ezt a szellemi légkört, amikor a nyugati civilizáció „végét, hanyatlását, válságát, szétolvadását, halálát” vizionáló „terjedelmes irodalomról” írt. Spengler történetfilozófiai fejtegetéssel fejezte ki az elmúlásnak ezt az érzését: egymást követő ciklusok sorozataként ábrázolta a történelmet, amelynek során minden kultúra eléri egyszer végső korlátait és hanyatlásnak indul.

Teljes cikk

A sebzett hős

2018. augusztus 21.

L. Simon László

A gyermekeimmel közös utazások, nyaralások programjait mindig úgy tervezem, hogy legyenek bennük olyan látnivalók, amik a felmenőik személyes történeteihez, nemzetünk Kárpát-medencei jelenlétéhez, vagy az egykori országhatáron is túlmutató szerepvállalásukhoz kapcsolódik. A magyar emlékek felkutatása és felkeresése ugyan fárasztó a kamaszodó lányoknak, mégis beépül az identitásukba, éppen ezért talán nem hiábavaló vállalkozás. Még egy tengerparti pihenést is meg lehet szakítani, így tettük az idei nyáron is, amikor az utazás során kitérőt téve Ljubljanába, a várbörtönben megkerestük az egykor ott raboskodó első magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos emléktábláját.

A nagy háború négy évig tartó centenáriumi időszakában ez a döbbenetes erejű és hatású, máig feldolgozhatatlan következményekkel járó háború központi helyet foglal el a gondolatvilágunkban és a kirándulások tervezésekor. Idén a ljubljanai kalandozás előtt végig jártam, és a gyerekeimnek is megmutattam pár olyan helyszínt, ahol száz évvel ezelőtt az egyik dédapám harcolt, s ahol sok hős magyar katona adta vérét a hazáért. Huszár Gábor dédapám a 69-es gyalogezred tagjaként mind a 12 isonzói csatában az első vonalban küzdött.

Megnéztük a goriziai háborús múzeumot, ahol először 2010-ben jártam Görög István ezredes, a pákozdi katonai emlékpark vezetőjének társaságában. A múzeumban az évfordulós időszaki kiállításon most egy igazi magyar érdekesség is látható, a Doberdóról hazacipelt kiszáradt fa, ami a szegedi múzeum gyűjteményét gyarapítja, s ami akkor az állóháború szimbólumává vált. Goriziából felmentünk a San Martino del Carsóra, ahol egykor nagyon sok magyar katona lelte a halálát. Majd elmentünk megnézni a doberdói (visintini) magyar kápolnát. Végül az egész napos túrát a redipugliai hősi emlékműnél zártuk. Itt százezer olasz katona hamvai nyugszanak, de a közelben van az az osztrák-magyar temető is, ahol 14550 katona sírhelye található. A monumentális emlékművet látva újra fájó hiányérzetem támadt amiatt, hogy Magyarországon nincs egy nagy, központi emlékmű – sajnos ezt a nagy háborúnak és az utóéletének uralkodó narratíváit felülírni szándékozó hivatalos állami centenáriumi programok során sem sikerült pótolni.

Teljes cikk

Függetlenül

2018. november 11.

B. Varga Judit

történész-muzeológus

1918. november 11-én Lengyelország ismét létezett. Józef Piłsudski államfő a világ összes kormányához eljuttatta örömteli üzenetét hazája függetlenségének visszaszerzéséről. Akkor senki nem méltatta válaszra…

„Legyőzöttnek lenni és nem behódolni győzelem, győzni és megpihenni a babérokon, kudarc.”

                                                                                                         Józef Piłsudski

 

Száz év elteltével mi üzenhetünk a lengyel államfőnek és minden lengyelnek. Lengyelország függetlensége visszaszerzésének 100. évfordulója alkalmából elküldhetjük jókívánságainkat közvetlenül a Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) e-mailjére vagy kisfilmmel is kedveskedhetünk a legnépszerűbb fájlküldő segítségével. Szintén a Függetlenség Nemzeti Ünnepén megoszthatjuk Twitteren, Facebookon vagy Instagramon #likePolska hashtaggel, hogy miért is szeretjük Lengyelországot. Én azért, mert hitük súlyos és kemény, a hétköznapokban vállalt, megélt IGEN. És azért, mert tudnak térden csúszni a Szűzanya előtt (bárki láthatja, aki elmegy a Jasna Góra-i kolostorba) és azért, mert fővárosuk turistacélpont templomait imádkozó lengyelek töltik meg, többet adva a betévedt idegennek a vallás- és építészettörténeti hatásnál. Aztán meg azért, mert büszkén használják és szeretik az emlékezettípusú múzeumaikat: a Varsói Felkelés Múzeuma lengyel családoktól és baráti társaságoktól volt zsúfolt ottjártamkor – a nyitás előtt kígyózó sorban csak lengyel beszédet hallottam…

Teljes cikk