nagyimre” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

Egyenes derékkal

2016. december 10.

Schmidt Mária

történész

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság arra a feladatra vállalkozott, hogy méltó módon emlékezzen meg az 1956-os forradalom és szabadságharc világtörténelmi jelentőségéről. A tíz évvel ezelőtti emlékévet az akkor kormányzó szociálliberálisok ellehetetlenítették. Budapest utcáin újra vér folyt, fiatalokat tartóztattak le és börtönöztek be.  Ezért a 2016-os megemlékezéseknek a tíz évvel ezelőtt elmulasztottakat is be kellett pótolnia. Vissza akartuk adni 1956-ot a magyar embereknek, ezért azokra irányítottuk a figyelmet, akik példát mutattak bátorságból, hősies elszánásból, szabadság- és hazaszeretetből. Hogy tudják és értsék, és ezzel a tudással fölvértezve emlékezzenek rá, hogy azon a hatvan évvel ezelőtti őszön a magyar nemzet bebizonyította: ha kell, megharcol a szabadságáért, nemzete függetlenségéért. Arra törekedtünk, hogy megértessük: erre minden polgártársunk joggal lehet büszke.  

Teljes cikk

Balatoni fiúk

2018. augusztus 29.

Békés Márton

történész

Ungár Józsefet, a „balatoni fiúk” vezetőjét és társát, Bata Ferencet 65 évvel ezelőtt, Nagy Imre kormánya idején végezték ki „népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedésben” való részvétel miatt.

Hadd kezdjem egy személyes vallomással! Nem tudom, milyen lehet 21 évesen meghalni. Miután az ember gyermekfejjel végigélte a háborút, a kettős megszállást, a rákövetkező nélkülözést, a diktatúra kiépítését és annak könyörtelen működtetését. Nem tudom, mert már 35 éves vagyok; nekem már éppen, hogy kisdobosnak sem kellett lennem, és ahhoz a generációhoz tartozom, amelyiknek oroszul tanulni sem volt kötelező. Annyit tudok, hogy többéves hadifogság után arra tért haza a nagyapám, hogy szüleitől elvették a kis vasüzemet és az udvarát körbevevő házat, amelybe a dédszüleim rövidesen, egymást követve, egy éven belül bele is haltak. Másik nagyapám pedig csak úgy volt hajlandó a főtéren sétálni apámmal, ha eltakarta az arcát: ne is lássa a gyerek a Lenin-szobrot! Egyikük sem lépett be a pártba, a Kádár-rendszer hivatalos társadalmi élete melletti árnyékéletet éltek: szorgos munkával, régi emlékekkel, polgári reflexekkel és templomba járással. Mindenkinek megvan a maga családi története, s a mienk – azt hiszem – ezek közül még csak nem is a legsúlyosabb. 

Az 1945 és 1956 közé eső több mint tíz év, vagyis a „terror évtizede”, látszólag csendes beletörődéssel telt, de a parázs alatt valójában mindvégig ott volt az a tűz, amely majd októberben felemészti a diktatúrát. Németh László plasztikus megfogalmazása szerint a helyzet hasonló volt ahhoz a kazánéhoz, amely nem akkor pattan szét, amikor a legjobban fűtik, hanem amikor egy kicsit lejjebb veszik róla a hőmérsékletet… 

Teljes cikk