Elkeserítő, reménytelennek tűnő állapot, hogy halottak, a szabadságuktól megfosztottak milliói, megalázottak és megszomorítottak százmillióinak dokumentált sorstörténete ellenére ma is léteznek kommunista gyökerű pártok Európában. Pontosítok! Nem egyszerűen léteznek, hanem a törvények által igazolt résztvevői az európai uniós közéletnek, például többek között Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Hollandiában és Svédországban is. Most, 2019-ben az a helyzet, hogy az Európai Bizottság elnöke nem veszíti el azonnal az állását, ha Marx-szobrot avat Németországban, ahol mellesleg ünnepi megemlékezést tartottak Európa marxistái. Ez az a Németország, amelynek fővárosát a kommunisták nem is olyan régen fallal választották ketté, no, nem azért, hogy megvédjék a fal mögött élő polgárokat, hanem azért, hogy megakadályozzák reményt vesztett menekülésüket!

Emlékezzünk: egy párt, egy irány, egyetlen világmagyarázat. Kivégzőosztagok, munkatáborok, málenkij robot, titkos besúgói hálózat, kínzás, a gondolat- és a sajtószabadság teljes hiánya, az egyházak üldözése! Több ezer kilométeres Vasfüggöny és lőparancs, politikai foglyok, osztályharcos tanítás, már az óvodában kezdődő idomítás, indoktrináció. Tervgazdálkodás és a hiánycikkek állandósága, négyévenkénti szavazások az igazi választás legcsekélyebb lehetősége nélkül. Demokrácia helyett népi demokrácia, azaz diktatúra. Szűnni nem akaró vastaps, reménytelenség, félelem, szürkeség, öngyilkosság. Gulag, Katyn, Recsk, Kistarcsa, Tiszalök, Hortobágy, Andrássy út 60., Berlin-Hohenschönhausen, Ljubjanka  ̶  Sötétség délben, Állatfarm, 1984. Csak azért éltük túl, mert Franz Kafkát idézve: van bennünk valami elpusztíthatatlan. A szabadság vágya, a hit, az ősök szeretete, a hagyomány, a kultúra tisztelete, a nemzeti közösség megtartó ereje, a megmaradás, a túlélés akarása. Az az elpusztíthatatlan képesség, hogy különbséget tegyünk és rossz között.

Nem volt könnyű!