Az 1927-ben Sarkadon született Sajti Imre felmenői két nemzedékre visszamenőleg cukorgyári munkások voltak, elődei foglalkozását ő is folytatta szülővárosában. 1945 augusztusában Budapestre ment és rendőrnek állt, a kommunista pártba egy év múlva lépett be. Eleinte a Nagykörúton szolgált őrszemesként, majd az angyalföldi kapitányságra került. Elvégezte a tiszthelyettesi iskolát és a rendőrtiszti akadémiát, így 1949-ben alhadnagyi rendfokozattal véglegesítette az akkori belügyminiszter, Kádár János. A tárcához került, ahol egészen 1953-ig főhadnagyként az ügyészi csoport előadója volt. 

Bár arról nincs információ, hogy leérettségizett volna, személyes elmondása szerint a forradalom alatt félbeszakadt jogi tanulmányait 1957-ben fejezte be, majd bírói és államügyészi képesítést szerzett. Mégis, már jóval ezelőtt, 1953 szeptemberétől átkerült a Legfőbb Ügyészséghez. Jogi végzettség nélkül két éven keresztül a XIX. kerület vezető ügyésze volt. 1955-ben megyéjébe helyezték vissza: egészen 1960-ig városi és járási vezető ügyészként dolgozott Gyulán. Ez az időszak Sajti életpályája fordulópontjának bizonyult. 1956 októberében a gyulai forradalmi tanács felfüggesztette, s novemberben (1958-as minősítése szavaival élve) „jelentkezett a katonai karhatalmi alakulathoz, ahol mint katonai ügyész igen hathatósan működött közre az ellenforradalom felszámolásában. Több esetben látta el a vádképviseletet statáriális tárgyalás alá kerülő ügyekben.” A rögtönítélő szakaszban történt hathatós közreműködés után korábbi hivatalát 1957 márciusában vette át ismét. A még mindig csak harmincéves Sajti a kádári megtorlás kezdetekor már maga mögött tudhatott egy rendőrtiszti, egy kerületi és városi-járási vezető közvádlói pályaszakaszt, továbbá volt karhatalmista és katonai ügyész.