rendszerváltoztatás” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 8

Először szabadon

2015. június 15.

Schmidt Mária

történész

Belegondoltak már abba, hogy több mint 4 millió magyar állampolgárnak semmilyen személyes emléke sincsen a huszonöt évvel ezelőtti első szabad választásokról? Számukra 1990 áprilisa és májusa semmi különös jelentést nem hordoz, hogy is hordozhatna, hiszen akik 1980 után születtek, még gyerekek voltak. A nyolcvanas évek második felében családi körben már csak ritkán kellett megélnie egy gyereknek a kommunista önkényuralom fojtogató légkörét, hiszen a diktatúra addigra – bár szerkezetét és eszközrendszerét megőrizte – elaggott és elgyávult, és mindenekelőtt elbizonytalanodott. De szabadságot akkor sem adott! Azt a szabadságot, hogy magunk dönthessünk a sorsunkról, ki kellett vívnunk!

Teljes cikk

Kiváltság, hogy ilyen pillanatot élhettünk át

2015. június 17.

Szájer József

Mikor egy esemény huszonötödik évfordulóját ünnepeljük, nem kockáztatunk túl sokat, szinte biztosra mehetünk. Huszonöt év, a mai átlagos emberi élettartam egyharmada, elég hosszú idő ahhoz, hogy eldöntsük az illető történés valóban méltó-e arra, hogy megünnepeljük. Igaz, mint minden az életben, ez is relatív. Tegnap, amikor a mai hallgatóság, önök által majd utólag frappánsnak mondható idézeteket kerestem – persze sikertelenül – a mai kiállításmegnyitó beszédemhez, egy verseskötetre bukkantam a polcomon. Egy kívül aranyszínű, védőpapírral védett, piros műanyag keményborítós, még mindig jó illatot árasztó könyvre, amelyet egy sorozat részeként a Magvető és a Szépirodalmi Könyvkiadó adott ki éppen negyven éve az úgynevezett felszabadulás harmincadik évfordulója tiszteletére. A könyvet akkor egy kedves atyai barátomtól kaptam, tizennégy évesen, az általános iskola befejezésének örömére. A könyv léte – és aminek kiadói eredetileg dedikálták, a felszabadulás – már önmagában cáfolni látszik az imént elmondott kockázatkerülésre utaló kezdő mondataim igazságát.

Teljes cikk

Azok a boldog szép napok, ég veled!

2015. szeptember 30.

Baranyi Márton

A Terror Háza Múzeumban nyáron új időszaki kiállítást nyitottunk. Az Először szabadon című tárlat a rendszerváltoztatás eufórikus időszakát, az 1990-es első szabad parlamenti választások reményteljes hónapjait mutatja be. Szerettük volna átélhetővé tenné a diktatúra végnapjainak különleges hangulatát, a magyar demokráciába, a szabadságába vetett hit diadalát. Ezt a felszabadító életérzést a legerőteljesebben a zene képes visszaadni.

Teljes cikk

Szabad György: erkölcsi példa, nemzeti és polgári politikai iránytű

2015. december 09.

Kövér László

Ha a történelem a múlt politikája, és a politika a jelen történelme, akkor Szabad György mindkettőnek a legmagasabb rangú választott tisztségviselője volt: a történelemre a sorsa, a politikára pedig a népe választotta ki. Így lett ő az összetartás embere a XX. század magyar szétszakítottságában.

Teljes cikk

Először, szabadon

2016. április 30.

Balogh-Ebner Márton

történész

A modern Magyarország egyik legjelentősebb választását 1990-ben tartották: legfőbb különlegességét az adta, hogy ezt megelőzően évtizedekig választani nem, csak szavazni lehetett. S a választás lehetősége és a változást nem hozó, gépszerű szavazás között hatalmas a különbség.

Teljes cikk

Az a júniusi nap

2018. június 15.

Kormos Valéria

újságíró

1989 éve, különösképp tavasza és nyara többszörösen is fénylő, izgalmas, fájdalommal és örömmel vegyített időszak volt számomra. Kezdtem megerősödni abban, hogy életemben, szakmámban is új fejezet nyílik. A Nők Lapja rendkívül népszerű családi hetilapnál dolgoztam, ahová a hetvenes évek elején kerültem. 1985-től, az országot járva úgy érzékeltem, hogy falvakban, kis városokban, ahol azelőtt felettébb óvatosak voltak az emberek, ha közügyekről esett szó, egyre bátrabbak lesznek. Sok elhallgatott sérelem, jogtiprás, igazságtalanság nyomta a lelküket, amelyekről  kényszerűségből, a hatalom jellege miatt hallgatniuk kellett, vagy egzisztenciális okból nem merték szóba hozni. A másik felfedezésem az volt, hogy amikor reflexből úgy gondoltam, ezt úgysem lehet megírni, a téma felvetése és a megjelenése simán ment. Az „APO”, a pártközpont agitációs és propaganda osztálya már kezdett veszíteni éberségéből, így történhetett, hogy egy több mint félévnyi, egyszer már visszadobott munkám nyilvánosságot kapott. Gyalázatos ügy volt, egy szexuális bűncselekmény elkövetőjét, helyi hatalmasságot fedezett a megyei pártbizottság és a szakminisztérium. Ekkoriban már nem húzták ki írásomból egy fiatal országgyűlési képviselőnőnek ezt a mondatát: „A valós tényeket egy hatalmi elit birtokolja, mi, az ország népe csak a következményeit, a terheit nyögjük…” És egyre több olyan témáról írhattam, amelyeket azelőtt zároltak előlünk. Negyven mögöttes év történelmi és emberi tragédiáiról, amelyek felkavartak és elköteleztek. Már ettől a lehetőségtől is fél centivel a föld felett jártam, nem szólva arról a megrendültségről, amikor először szembesültem az 1945-ben Szovjetunióba hurcolt női kényszermunkások sorsával. Elsősorban ezek az új érzések, feladatok és a családi életem töltötte ki napjaimat. Minden meggyötörtségében szép emberi sorsok, amelyeket ezek a változó idők a felszínre hoztak, mélyen hatottak rám, tán azt is mondhatnám, tisztítottak. Hiszen nekünk, akik akkor életünk delén jártunk, nem sok reményünk volt arra, hogy az a világ, amelyet gyermekként „kaptunk” még a mi életünkben eltűnik. Azzal vigasztaltuk magunkat, valamit tehetünk ugyan ellene, hogy elviselhető legyen és emberségünket is meg tudjuk őrizni, de többre nemigen számíthatunk. Nekem a tisztességes ügyek felvállalása volt a menedékem, másnak más szerep jutott.

Ám 1987–1988-ban a közéletben kevéssé jártas emberek is egyre többet hallottak a hazai, ellenzéki mozgalmakról. Már nem tartották „csodabogárnak” őket, kezdtek egy-két nevet megismerni a fiatalok közül, és az irányukban bizalmatlanok is elismerték, hogy tudással, bátorsággal vannak felvértezve. Hallottunk arról, hogy kiket vettek „megelőzés” céljából őrizetbe, kiket zavartak szét a rendőrök, tudtunk a bős–nagymarosi vízlépcső megépítése ellen élőlánccal tiltakozókról … És kuncogva néztük, hogy a belvárosi Münnich Ferenc utcanévtábláját valaki (Krassó György) áthúzta, és alábiggyesztették a Nádor utca nevét.

Teljes cikk

Ünnepi beszéd az október 23-i megemlékezésen

2018. október 23.

Schmidt Mária

történész

Úgy tartják, az ember sikerének, sőt, egyenesen egészségének az a titka, hogy ne felejtsük el a boldogság és a siker pillanatait, és úgy őrizzük őket, ahogy az első csók, az első szerelem emlékét.

 

Tisztelt Honfitársaim! Kedves Barátaim!

 

A nemzetre is igaz ez. Erőt és reményt nem meríthetünk a kudarcból, a balsorsból, a sötétségből, csakis a büszkeségre okot adó pillanatokból. Például abból a büszkeségből, amit a hatvankét évvel ezelőtt forradalom és szabadságharc eseményeire emlékezve érzünk. Ami akkor történt itt, velünk, Magyarországon, máig reményt és erőt ad. Százezrek álltak egymás kezét fogva városaink főterein, százezrek ölelték meg egymást ismeretlenül. Volt, akinek a szeme könnybe borult a boldogságtól, mert a nemzet közös szívdobbanása olyan erős volt, hogy még azok is megérezték, akik nem akarták.

Ennek a közös szívdobbanásnak a visszhangja hozott ma össze minket. Ha most egymás mellett megállunk és megnyitjuk a szívünket, azt tapasztaljuk, hogy ügyes-bajos dolgaink zsugorodnak, hogy egyre erősebbnek érezzük magunkat. Élesen látjuk egymás arcát, tudjuk: összetartozunk.

Jól van ez így.

Ma azért vagyunk itt, hogy közösen emlékezzünk azokra a 62 évvel ezelőtti napokra, amik máig mércéül szolgálnak a számunkra. A hazaszeretet, a haza iránti elkötelezettség a mércéje most és immár mindörökké, ami 1956. október 23-án történt.

Mi, itt mindannyian, a pesti srácok és lányok utódai vagyunk. Az ő élni akarásukból, szabadságvágyukból táplálkozunk ma is. Ha csak felidézzük hősi tetteiket mosolyra szalad a szánk, büszkeség és megújult életerő költözik belénk. Nekik köszönhetjük, hogy olyan erős az immunrendszerünk, hogy képesek vagyunk helytállni és megőrizni önmagunkat.

Isten áldja hőseinket!

És azokat, akik a hősök közül még itt vannak közöttünk! Tisztelet a hősöknek!

Teljes cikk

Szabó Dénes emlékére

2018. november 15.

Méhes Gábor

szociálpszichológus, rádiós szerkesztő

Jelen írásával a nemrég elhunyt nemzetközi hírű kriminológus professzorra, Szabó Dénesre emlékezik a szerző.

 

Minden nap délelőtt 11 körül csengett a telefon. „Hogy van, fiatalúr?” Szabó Dénes volt a vonalban. „Dénes bátyám, s Te, hogy vagy?”… Kielemeztük a napi politikát, beszélgettünk a családról, Magyarországról, a helyi, québeci eseményekről, Stendhalról vagy éppen a „fiatal Trudeau gyerekről.” Dénest minden érdekelte, s mindenről tudott.

A kőszegi kadétnapok után, a fiatal Szabó Dénes a bölcsészkaron belebotlott a szociológiába. Egy nap benyitott az akkor alakult tanszéken Szalai Sándor irodájába, s ott ragadt. A Mester – ahogy Szalait élete végéig hívta – megszerette a nyitott eszű gyereket, íróasztalt kapott s nekiállt az olvasásnak. Szalai egyik első tevékenysége egy szociológiai könyvtár létesítése volt, így nem volt hiány „tankönyvekben”.

Hamarosan realizálta azonban, hogy a kommunizmus nem neki való, s két barátjával, közvetlenül mielőtt teljesen bezárult volna a kapu, meg sem állt a Leuveni Katolikus Egyetemig. A diploma megszerzése után, a párizsi egyetemen doktorált, majd 1958-ban csatlakozott a montreali francia egyetem szociológia tanszékéhez.

Teljes cikk