soros” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 4

A kaviárelit esete a népszuverenitással

2017. június 15.

Schmidt Mária

történész

Négy év háború és négy év forradalom
több generáció művét lerombolta.
Több generáció szükséges az újjáépítéshez.
Minden egyéb illúzió és önáltatás.

Ferrero

 

A népszuverenitás

A száz évvel ezelőtt zárult első világháborúból egy új világ született. Az 1917-es év sorsdöntővé vált Európa jövője szempontjából. A februári forradalom, majd a bolsevik puccs maga alá temette a cári Oroszországot, egy új, eddig még soha, sehol ki nem próbált kormányzási formát vezetett be, és azt az univerzális ígéretet fogalmazta meg, hogy a marxi tanításoknak megfelelően, a proletariátust hatalomba juttatva, megvalósítja a társadalmi egyenlőségre alapozott, kizsákmányolás mentes új rendet. Amint kiküszöböli a társadalmi osztályok közötti konfliktusokat, felszámolja önmaga uralmát és elvezet bennünket a tökéletes társadalomhoz: a kommunizmushoz. A reálpolitikai konfliktusokban kivérezni látszó európai színtérre ezzel párhuzamosan egy másik, hasonlóan utópikus és univerzális ellenígérettel jelentkezett be az Amerikai Egyesült Államok: elnökének, Wilsonnak, 14 pontos ajánlatával. Ettől kezdve az egész huszadik századot meghatározta a fenti két jövőkép versengése, megszabva kontinensünk és ezen keresztül a világ sorsát.

A háború utolsó évében sorra megbuktak az európai nemzeteket irányító dinasztiák. A Romanovok, a Hohenzollernek, a Habsburgok. Elkergették a török szultánt, és a két korszerűnek tűnő ígéret szellemében kontinensünk egy jelentős része feladta, pontosabban feladni kényszerült monarchikus, arisztokratikus társadalomszervezési elvét, és áttért a népszuverenitáson alapuló többségi demokráciára. Ezzel zárult az a folyamat, ami a 19. század második felére általánossá tette a monarchiák demokratizálódását, az udvar és a parlament szövetségét: az alkotmányos királyságot.

Teljes cikk

Útelágazásnál: Európa 2017

2017. július 07.

Schmidt Mária

történész

Miről szól a 2017. év? Arról, hogy képes-e Európa elkezdeni a felkészülést a 21. századra, vagy folytatjuk, ahol abbahagytuk?

 

„Az ellenség szívében bujkáló félelem volt
a hódítások során elszenvedett összes vereségük okozója
."

Ibn Khaldún

 

Brüsszel, az Európai Unió fővárosa Európa szíveként hirdeti magát. A város koszos, elhanyagolt, és minden utcasarkán állig felfegyverzett katonák és rendőrök teljesítenek szolgálatot. A szállodában, ahova eléggé elcsigázva 2017 júniusában megérkeztünk, nem működött a bár, és nem lehetett taxit hívni. Európa szívében ugyanis ramadán volt, és miután a taxisofőrök több mint 70%-a muszlim, az esti órákban már nem, reggel pedig még nem dolgoztak.

Európa szíve 2017-ben a muszlimoknak kiszolgáltatva igencsak hervasztó képet nyújt. A terrorfenyegetés árnya mindent beleng. A félelem és a katonai jelenlét, amitől mi itt, Európa boldogabbik felén egészen elszoktunk, ott a mindennapok részévé vált.

Az az Európa, amit felnőttként, kispénzű turistaként bejártunk, nincs többé. Arra a „fejlett Nyugatra”, ami után annyira vágytunk, rászámoltak. És ezt ők is tudják. De ennél többet is tudnak. Kezdik megtanulni a leckét: hogy egyetlen terrorcselekmény sem óv meg a következőtől, vagyis, be kell látniuk, hogy nem érezhetik többé biztonságban magukat. Azt is tudják, de legalábbis érzik, hogy útelágazáshoz érkeztek. A második világháborútól a 2008-as válságig tartó időszaknak végérvényesen vége. Új század, új kor, új időszámítás kezdődött. Új iránymeghatározásra lenne szükség, új ötletekre, új vízióra. De nincs gondolat, nincs ötlet, nincs még csak elszánás sem. Beletörődés van, és egyre szembeötlőbben: reményvesztettség.

Európa nyugati felének vezető posztjain olyanok ülnek, akik görcsösen ragaszkodnak a huszadik század második feléhez, amikor olyan gondtalanul, bőségben és magabiztosan élhettek. Abban a hitben ringatják magukat, hogy mindezt különösebb erőfeszítés nélkül átmenthetik az új, a 21. századba is. De a tegnapi sikerre nem adnak hitelt, a tegnapi kollekció ma már senkit sem érdekel − tanítja Karl Lagerfeld. Ami igaz a divatiparban, igaz a politikában is. Nyugaton a helyzet változóban − írtam négy évvel ezelőtt. Ma azt írnám: Nyugaton a helyzet megváltozott.

Teljes cikk

At the Crossroads – Europe 2017

2017. július 28.

Maria Schmidt

historian

What is the year 2017 about? What is at stake is whether Europe will be able to start preparing for the 21st century or we are going to continue where we left off.

 

Terror in the hearts of their enemies was why there were so many routs during the Muslim conquests."

Ibn Khaldun

 

Brussels, the capital of the European Union advertises itself as the heart of Europe. That city is dirty, neglected and its street corners are guarded by soldiers and policemen armed to their teeth. When we arrived rather exhausted in June 2017 in our hotel, the bar was closed and we could not call a taxi. In the heart of Europe it was Ramadan and the Muslim 70 per cent of the taxi drivers were still out of service in the evening and already out of service in the morning.

Depending as it was on Muslims, the heart of Europe was a disheartening site in 2017. The shadow of terror threat was omnipresent. Fear and military presence that have been unknown in our happier half of Europe for decades have become part of everyday life there.

Europe as we knew it when we used to stroll through its cities as tourists with our meagre currency allowances does not exist anymore. The „advanced West” we desperately used to long for has been given its eight count. And they know that. They even know more than that. They start beginning to learn the lesson that no terror act can save us from the next one. That is they have to realise that they cannot feel safe any longer. They also know or at least they feel that they have reached a crossroads. The period between World War II and the financial crunch of 2008 is irrevocably over. A new century, a new epoch, and a new era are underway. New directions would be needed; new ideas, a new vision. But there are no new thoughts, no new projects, nor is there any sense of purpose around. There is resignation coupled with increasingly unmistakable hopelessness instead.

The leading positions in Western Europe are filled with people who are unable to part with the illusion of still living in the late 20th century when they could lead careless, affluent and confident lives. They delude themselves believing to be able to smoothly transfer all that into the new 21st century. But as Karl Lagerfeld told us, yesterday’s successes are not creditworthy; nobody cares for yesterday’s collections. What is true in the fashion industry is also true in politics. All is moving on the Western front, I wrote four years ago. Now would say: all is different on the Western front.

Teljes cikk

„Viccnek azért picit túlzás…” Anne Applebaum budapesti beszélgetése Schmidt Máriával

2017. november 28.

Schmidt Mária

történész

Anne Applebaum régi barátom, talán ezért is vállaltam, hogy leüljek vele beszélgetni annak ellenére, hogy Anne írásaiban az elmúlt években annyi méltatlan támadást intézett régiónk és Magyarország ellen. Meg akartam érteni: mi változott gondolkodásában, miért nem fontos többé a számára ennek a térségnek a függetlensége, szabadsága, pontosabban miért nem fogadja el, hogy a függetlenség és szabadság lényege nemcsak az eltérő álláspontok tolerálása, hanem a helyi közösségi érdekek és értékek elfogadása is. Az alábbi beszélgetésre, Anne Applebaum kérésére, 2017. november 13-án került sor Budapesten. A beszélgetésről hangfelvétel készült.

Applebaum: Kezdjük ott, ahol még Te és én egyetértettünk. Tehát itt voltam ennek a múzeumnak a megnyitásán...

Schmidt: 2002-ben.

Applebaum: Igen. Írtam róla, úgy emlékszem, hogy a The Wall Street Journal-ban vagy valahol máshol, és azóta is többször írtam róla, és mindig nagy elismeréssel. Úgy tekintettem Rád, mint aki elkötelezett a történelem újraírása mellett. De nemrég olvastam a cikkedet Sorosról, amit áprilisban írtál. Azt írod Sorosról, hogy dominálja a baloldalt és az amerikai Demokrata Pártot. Szerintem ez abszurd. Nem tükrözi a valóságot. És ezért vagyok itt. Mert valaki elküldte nekem az angol fordítást. És ez annyira eltér mindattól, amit én gondolok, annyira idegen nekem. Mi az a pillanat, amikor különböző irányba indultunk? Te történész vagy, akit nagyra tartok. Hivatkoztam rád a könyveimben, nagyszerűnek tartom a Terror Háza Múzeumot, írtam róla, rólad is, mindig pozitívan, és akkor láttam ezt a blogposztot, és arra gondoltam: valaminek történnie kellett. Vagy Te, vagy én látom a helyzetet tévesen. Szóval, tudni akarom, mi ez. Mert megdöbbentett. Tehát azt kérdezem, mi az a pillanat, amikor szétváltak az útjaink.

Schmidt: 2008-ban kezdődött. Obama hivatalba lépése volt az, amit különbözőképpen értékeltünk. Számunkra, magyarok számára Barack Obama nyolcévnyi elnöksége vízválasztó volt: másképp kezdtünk gondolkodni az Egyesült Államokról. Ronald Reagan óta az Amerikai Egyesült Államok Közép-Európát az amerikai érdekszférába tartozó területnek tekintette. Ez új volt, mert előtte az USA-t nem érdekelte Közép-Kelet-Európa sorsa. Számunkra ez nagyon sokat jelentett, mert végre meghozta azt, hogy a hidegháború amerikai győzelemmel zárult, és mi visszanyertük a szabadságunkat és a nemzeti szuverenitásunkat. De azt is jelentette, hogy bekerülhettünk a NATO-ba, ami biztonsági szempontból volt nagyon fontos. Az Obama-adminisztráció ezt a biztonsági védőernyőt a rakétatelepítések leállításával visszavonta. Amerika ettől kezdve ezer jelét adta, hogy ez a térség nem érdekeli, és csak társadalomátalakító szándékai vannak velünk szemben. Hardcore ideológiai gyarmatosító hatalomként kezdett el velünk szemben viselkedni az Egyesült Államok, ami azt megelőzően ilyen erővel nem volt jellemző. És ez egybeesett a Soros-alapítványok tevékenységével, amelyek teljes összhangban működtek az Obama-adminisztráció itteni embereivel.

Applebaum: Soros alapítványa befolyásolta Obamát vagy fordítva? Vagy a kettő ugyanaz?

Schmidt: Összeálltak, és együtt, egymással karöltve tevékenykedtek. Az amerikai ügyvivő, Goodfriend (nomen est omen) eljárt a Sorosék által szervezett kormányellenes tüntetésekre. Ide, hozzám is eljött, leült abba a székbe, ahol most Te ülsz, és másfél órás előadást tartva Horthy Miklósról oktatott ki engem, és mindenféle ügyekben dirigált.

Applebaum: Emlékszem, hogy említetted ezt.

Schmidt: Képzeljük el, hogy a washingtoni magyar nagykövet elmegy, mondjuk, a Smithsonian múzeum főigazgatójához, és előadást tart neki arról, hogyan viselkedtek az amerikaiak az indiánokkal, és ezt neki miképp kell megírnia. Ezt vajon ott minek tekintenék?

Applebaum: Biztos vagyok benne, hogy sokan az Indián Múzeumban örömmel hallanák ezt.

Schmidt: Ehhez jöttek azok az otrombaságok, hogy Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke nyilvános beszédében alkotott véleményt arról, hogy Székesfehérvár állíthat-e szobrot Hóman Bálintnak – persze ki sem tudta ejteni a város nevét. Miközben Seattle-ben Lenin-szobor van, ami, úgy látszik, neki teljesen rendben van.  A seattle-i Lenin Obamának nem jelent problémát, őt a székesfehérvári Hóman zavarja. Nyilván az amerikai adófizetőknek is ez utóbbi az igazán fontos kérdés. Szóval az a probléma, hogy azalatt az obamai nyolc év alatt az amerikaiak – és ez egyébként általános a régióban is – ellenszenvessé tették magukat, és nem tudom, hogy ezen Trump képes lesz-e majd változtatni. Remélem, hogy igen.

Teljes cikk