Előkérdés

A 19. század vallási megújulást szorgalmazó egyik meghatározó szellemi mozgalma volt a liberális katolicizmus, amelynek képviselői nagy hangsúlyt fektettek az egyéni és a közösségi szabadságjogok primátusára, támogatták a gazdasági liberalizmust, azonban XIII. Leó Rerum novarum, majd később XI. Piusz pápa Quadragesimo anno enciklikájához hasonlóan nem voltak a korlátlan szabad verseny hívei. A liberális katolikusok vagy katolikus liberálisok másik jellemző nézete volt, hogy a liberalizmus alapelvei nem ellentétesek a katolicizmussal. (Szkárosi Niké: A liberális katolicizmus kiemelkedő gondolkodói Franciaországban és Itáliában I-II. In.: Studia Caroliensia. 2007. 3. és 4. szám)

Itáliában az 1830-as évektől kezdve többfelé találkozhatunk liberális katolikus csoportokkal, amelyek igen különböző politikai irányzatokhoz tartozó olasz gondolkodói egyszerre voltak liberálisok és hívő katolikusok. Közös vonásaik közt említhető, hogy az olasz nemzeti egységért folytatott küzdelmet egybekapcsolták a liberális szabadságjogok megvalósításának szükségességével. Az itáliai liberális katolicizmus újszerű kulturális és politikai irányzata, az ún. „neoguelfizmus” azt remélte, hogy maga a pápa áll az olasz nemzeti újjászületés és egységmozgalom élére.

Miközben Európa számos pontján filozófusok azon fáradoztak, hogy a kétezer éves keresztény örökséget az emberi jogok liberális elméletével szintézisbe hozzák, ezzel párhuzamosan óhatatlanul hozzájárultak a kontinensen többségben lévő feudális államrendszerek lebontásához.