szabadság” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 6


Nyelv és szabadság

2016. március 24.

Schmidt Mária

történész

A brüsszeli merényletsorozat egész kontinensünk ellen irányult. A támadásokat a belga hatóságok nem tudták megakadályozni, annak ellenére, hogy hónapokkal ezelőtt rendkívüli állapotot hirdettek. De ami még ennél is aggasztóbb: a belga főváros arab negyedének lakói majd fél éven keresztül rejtegették és bújtatták azt a körözött terroristát, aki a párizsi terrortámadások egyik fő gyanúsítottja.

Teljes cikk


Kertész Imre emléktáblájának avatásán

2017. november 26.

Balog Zoltán

az emberi erőforrások minisztere

Az alábbiakban a Nobel-díjas írónk, Kertész Imre lakóházánál születésének 88. évfordulóján, november 9-én elhangzott beszédet közöljük.

Kormánybiztos Asszony! Tisztelt Művész Urak! Emlékezők!

Hadd kezdjem Kertész Imre a Die Zeit 2013-ban elhíresült interjújával, amelynek a címe ez: „Holokauszt bohóc voltam”. Ugyanis ez a Török utcai lakásra történő utalással kezdődik. Néhány részlet az interjúból: „Kertész Imre 84 éves, és Parkinson-kóros. Az utóbbi tíz évben Berlinben élt, a Kurfürstendamm egyik mellékutcájában. Szerette a régi Nyugat-Berlin platánjait, a Ludwig-Kirch tér kávéházteraszait, a koncerteket a Filharmóniában. Ezekről a berlini évekről A végső kocsma című naplókötetében ír, amely a jövő héten jelenik meg németül.” – ez még mind az interjúból. „Tavaly novemberben Kertész Imre visszatért Budapestre. Azóta nem lépett ki annak a rendezett külsejű budai lakóháznak a kapuján, amely fél éve az otthona. A nyitott teraszajtó előtt ül egy fotelben. Törékenyen, soványan. Az inge alatt a beszélgetés közben gyógyszeradagoló masina ketyeg könyörtelenül. Az asztalon Canetti könyve Kafkáról: A másik per. Kafka – az ő világa. Amikor ezt mondja, felragyog.” Kertész Imrét halljuk: „Emlékszik még? – kérdezi – Húsz éve lehetett, hogy meglátogatott a kis egyszobás Török utcai lakásomban. Maga volt az első vendégem nyugatról. Abban a lakásban – ebben a lakásban – éltem 42 évig.” S akkor azt kérdezi, azt mondja az újságíró: „Ott ismerkedtünk meg. Azt hiszem, 17 éve. Ágy, íróasztal, olvasófotel, minden egy kis szobába volt összezsúfolva. Mióta él itt, ebben a szép, tágas lakásban?” Kertész válasza: „Csak mióta Nyugaton is olvasnak.”

A mi Nobel-díjasunk, akit a Nobel-díj után elkezdtek olvasni Nyugaton is. Mi őt olvastuk előtte is, és azóta is olvassuk, és olvasni fogjuk Kertész Imrét. Ez a tény itt most, bízom benne, hogy összeköt bennünket. Mert az olvasás is lehet, az olvasmányélmény is lehet egy erős, közös kapocs. És hát mit akarhatna többet, mást egy író, mint hogy olvassák. Mit akarhatna akkor is, ha műveinek értelméről és jelentőségéről különböző módon gondolkodunk és gondolkodhatunk. A legtöbb, amit tehetünk, miután elbúcsúztunk tőle, hogy ezt a diskurzust Kertész Imre életművéről továbbfolytatjuk, vagy elkezdjük, miközben olvassuk őt. S elkezdik azok is, akik eddig távolmaradtak. Az intézet, amelyet nemcsak az ő emlékének, hanem életművének szentelünk, az egyik legfontosabb hivatása az lesz, hogy azok is elkezdjék olvasni, akik eddig távolmaradtak.

Teljes cikk

„Viccnek azért picit túlzás…” Anne Applebaum budapesti beszélgetése Schmidt Máriával

2017. november 28.

Schmidt Mária

történész

Anne Applebaum régi barátom, talán ezért is vállaltam, hogy leüljek vele beszélgetni annak ellenére, hogy Anne írásaiban az elmúlt években annyi méltatlan támadást intézett régiónk és Magyarország ellen. Meg akartam érteni: mi változott gondolkodásában, miért nem fontos többé a számára ennek a térségnek a függetlensége, szabadsága, pontosabban miért nem fogadja el, hogy a függetlenség és szabadság lényege nemcsak az eltérő álláspontok tolerálása, hanem a helyi közösségi érdekek és értékek elfogadása is. Az alábbi beszélgetésre, Anne Applebaum kérésére, 2017. november 13-án került sor Budapesten. A beszélgetésről hangfelvétel készült.

Applebaum: Kezdjük ott, ahol még Te és én egyetértettünk. Tehát itt voltam ennek a múzeumnak a megnyitásán...

Schmidt: 2002-ben.

Applebaum: Igen. Írtam róla, úgy emlékszem, hogy a The Wall Street Journal-ban vagy valahol máshol, és azóta is többször írtam róla, és mindig nagy elismeréssel. Úgy tekintettem Rád, mint aki elkötelezett a történelem újraírása mellett. De nemrég olvastam a cikkedet Sorosról, amit áprilisban írtál. Azt írod Sorosról, hogy dominálja a baloldalt és az amerikai Demokrata Pártot. Szerintem ez abszurd. Nem tükrözi a valóságot. És ezért vagyok itt. Mert valaki elküldte nekem az angol fordítást. És ez annyira eltér mindattól, amit én gondolok, annyira idegen nekem. Mi az a pillanat, amikor különböző irányba indultunk? Te történész vagy, akit nagyra tartok. Hivatkoztam rád a könyveimben, nagyszerűnek tartom a Terror Háza Múzeumot, írtam róla, rólad is, mindig pozitívan, és akkor láttam ezt a blogposztot, és arra gondoltam: valaminek történnie kellett. Vagy Te, vagy én látom a helyzetet tévesen. Szóval, tudni akarom, mi ez. Mert megdöbbentett. Tehát azt kérdezem, mi az a pillanat, amikor szétváltak az útjaink.

Schmidt: 2008-ban kezdődött. Obama hivatalba lépése volt az, amit különbözőképpen értékeltünk. Számunkra, magyarok számára Barack Obama nyolcévnyi elnöksége vízválasztó volt: másképp kezdtünk gondolkodni az Egyesült Államokról. Ronald Reagan óta az Amerikai Egyesült Államok Közép-Európát az amerikai érdekszférába tartozó területnek tekintette. Ez új volt, mert előtte az USA-t nem érdekelte Közép-Kelet-Európa sorsa. Számunkra ez nagyon sokat jelentett, mert végre meghozta azt, hogy a hidegháború amerikai győzelemmel zárult, és mi visszanyertük a szabadságunkat és a nemzeti szuverenitásunkat. De azt is jelentette, hogy bekerülhettünk a NATO-ba, ami biztonsági szempontból volt nagyon fontos. Az Obama-adminisztráció ezt a biztonsági védőernyőt a rakétatelepítések leállításával visszavonta. Amerika ettől kezdve ezer jelét adta, hogy ez a térség nem érdekeli, és csak társadalomátalakító szándékai vannak velünk szemben. Hardcore ideológiai gyarmatosító hatalomként kezdett el velünk szemben viselkedni az Egyesült Államok, ami azt megelőzően ilyen erővel nem volt jellemző. És ez egybeesett a Soros-alapítványok tevékenységével, amelyek teljes összhangban működtek az Obama-adminisztráció itteni embereivel.

Applebaum: Soros alapítványa befolyásolta Obamát vagy fordítva? Vagy a kettő ugyanaz?

Schmidt: Összeálltak, és együtt, egymással karöltve tevékenykedtek. Az amerikai ügyvivő, Goodfriend (nomen est omen) eljárt a Sorosék által szervezett kormányellenes tüntetésekre. Ide, hozzám is eljött, leült abba a székbe, ahol most Te ülsz, és másfél órás előadást tartva Horthy Miklósról oktatott ki engem, és mindenféle ügyekben dirigált.

Applebaum: Emlékszem, hogy említetted ezt.

Schmidt: Képzeljük el, hogy a washingtoni magyar nagykövet elmegy, mondjuk, a Smithsonian múzeum főigazgatójához, és előadást tart neki arról, hogyan viselkedtek az amerikaiak az indiánokkal, és ezt neki miképp kell megírnia. Ezt vajon ott minek tekintenék?

Applebaum: Biztos vagyok benne, hogy sokan az Indián Múzeumban örömmel hallanák ezt.

Schmidt: Ehhez jöttek azok az otrombaságok, hogy Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke nyilvános beszédében alkotott véleményt arról, hogy Székesfehérvár állíthat-e szobrot Hóman Bálintnak – persze ki sem tudta ejteni a város nevét. Miközben Seattle-ben Lenin-szobor van, ami, úgy látszik, neki teljesen rendben van.  A seattle-i Lenin Obamának nem jelent problémát, őt a székesfehérvári Hóman zavarja. Nyilván az amerikai adófizetőknek is ez utóbbi az igazán fontos kérdés. Szóval az a probléma, hogy azalatt az obamai nyolc év alatt az amerikaiak – és ez egyébként általános a régióban is – ellenszenvessé tették magukat, és nem tudom, hogy ezen Trump képes lesz-e majd változtatni. Remélem, hogy igen.

Teljes cikk

Stanisław Dziwisz bíboros méltatása a Petőfi-díj átadásán

2017. december 05.

Balog Zoltán

az emberi erőforrások minisztere

December 5-én az Anyaszentegyház bíborosát, Szent II. János Pál személyi titkárát, Krakkó nyugalmazott érsekét köszöntötte Balog Zoltán. Az alábbiakban miniszter úr ünnepi beszédét közöljük.

Eminenciás Bíboros Atya! Bíboros Úr! Miniszterelnök-helyettes Úr! Főigazgató Asszony! Nagykövet Urak! Hölgyeim és Uraim!

Egyházi személyt díjban részesíteni kockázatos dolog, hiszen egy főpásztornak az érdemeit ennél magasabb fórumon fogják méltatni, elismerni vagy éppen könnyűnek találni, ezért egy ilyen díjat világi fórumnak átadni csak alázattal lehet, mégpedig olyannal, amelyik tudja, amit Szent Pál írt a Korinthusiaknak. „Amiket szem nem látott, fül nem hallott, és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az Őt szeretőknek.” Ahhoz képest, amit Isten készített az Őt szeretőknek, mi egy Petőfi-díj vagy éppen a magyar állam legmagasabb kitüntetése, a Nagykereszt, amit az elmúlt évben adhattunk át Bíboros atyának?

Ez a díj nekünk fontos, mert azzal, hogy kinek adjuk oda, kifejezzük, hogy mik azok az értékek, amelyek számunkra jelentőséggel bírnak a jövőre nézve is. Ez pedig nem más, mint ami ezt a díjat fémjelzi: a szabadság.

Dziwisz bíboros szentmisét celebrál Krakkóban 

Teljes cikk