szuverenitás” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 5

Háromszáz év távlatából

2017. szeptember 28.

Schmidt Mária

történész

Mit adtak nekünk a rómaiak? Kérdezték a Brian életében a Nemzeti Front vezetőitől a rómaiak elleni felkelésre készülő zsidók. És jött a felsorolás… Kezdjük mi is ugyanezzel a kérdéssel! Mit adott nekünk Mária Terézia?

„A vallási türelem, a közöny csak arra szolgálnak, hogy mindent aláaknázzanak, s bennünket minden támasztól megfosszanak. Mint politikus beszélek, nincs fontosabb dolog a vallásnál. Meg akarja engedni, hogy ki-ki a saját feje szerint higgyen? Mi lesz abból, ha nincs szigorú kultusz, az emberek nincsenek alávetve az egyháznak? Bizonyára nem nyugalom és elégedettség, hanem ököljog és mindenféle szerencsétlenség születik ebből.”

Mária Terézia II. Józsefhez

 

Mit adott nekünk Mária Terézia? Sorolom: az úrbérrendezést, vagyis a jobbágyi terhek egységesítését, a robot korlátozását, a szabad költözéshez való joguk visszaadását (1767), az állami oktatásügyi reformot (Ratio Educationis, 1777), benne a közoktatás állami felügyelet alá helyezését. Továbbá népiskolákat, középiskolai hálózatot, tanítóképzést. Egyetemet Pest- Budán, orvos, ápoló,- és állatorvosképzést (1784). Öt királyi akadémiát hivatalnokok képzésére. Modern jogászképzést. Mérnöki Intézetet, vagyis mérnökképzést. Bányászati akadémiát. Népszámlálást. A kataszteri felmérést, amit ma is használunk. A térképezést. Az utak korszerűsítését és a fenntartását végző hálózatot. Igazságszolgáltatási reformot. A kínvallatás tiltását. A nem nemesi értelmiség tanulásának és elhelyezkedésének támogatását. A cigányintegráció beindítását. Elősegítette a magyar nemzeti nyelv és irodalom fejlődését. Az első magyar nyelvű újságot, amelynek rövid időn belül 310 előfizetője lett.

Impozáns lista. Mindez indokolja kitüntetett figyelmünket, teljesítményének megbecsülését és az utókor elismerését.

Teljes cikk

Fordul a szél

2017. december 08.

Békés Márton

történész

A világgazdasági válság óta megfordult a szél: az elszámoltathatatlan és cselekvésképtelen elit ellen fordult a többség. Világrendjük számára nem sok jót ígér, ha az értékek konzervativizmusa és az igazságosság elvárása összekapcsolódik egymással.

 

Ez a könyv otthont teremt a nyelvben. A politikai szabadságot a nyelvi szabadság függvényeként kezeli és visszaadja a szavak eredeti jelentését. Fogalmaink elveszni látszó értelmének visszaállítását konzervatív forradalomként hajtja végre, amikor restaurálja az eredetet. Kijelenti, hogy a politikailag korrekt kánon arra való, hogy a politika konfliktusos oldalát gyengítse, hiszen általa mind az értékek, mind az érdekek kontúros képviselete képtelenséggé válik. A konkrét megfogalmazások lehetetlenné tételével ugyanakkor a világos meghatározások is elvesznek, miközben rögtön helyükre lépnek a különböző betűszavakkal jelzett törtidentitások, a hősök születését akadályozó áldozatkultusz és a viták elől safe space-be menekülő mimózák zsarnoksága. A könyv szerzője Orwellel együtt hiszi, hogy „fel kell ismernünk, hogy a jelenlegi politikai káosz kapcsolatban áll a nyelv romlásával, és hogy valószínűleg elérhetnénk némi javulást, ha a nyelvi oldaláról fognánk meg a dolgot.” Ezért az elején kezdi, hogy biztosan a végére érhessen – vagyis a szavaknál. Mert minden, ami politika, a kultúra birodalmába tartozik, ahhoz pedig a kulcs a nyelv!

Ez a könyv visszatérést hirdet a józan észhez. Hitet tesz a hagyomány lázadása mellett és elutasítja azt az általános politikai elbátortalanodást, amely túlságosan hosszú ideje eredményez puha megalkuvást és elvtelen kompromisszumokat. Szerzője szerint ugyanakkor a kölcsönösen előnyös megegyezés és az érdekbeszámításon alapuló megállapodás nagyon is fontos, sőt a történelemből azt szűri le, hogy talán időszerűbb, mint valaha. De nem hiszi, hogy ez önfeladással, a diskurzusok diskurzusáról szóló – gumifogalmakkal és eufémizmusokkal zörejmentessé tett – diskurzusokkal lehetséges volna. Sőt, éppen ellenkezőleg gondolja! – Azt állítja, hogy ahhoz, hogy színről színre lássunk, elengedhetetlen a határozott öndefiníció, a nyílt beszéd és a pozíciók világos meghatározása. A bátorságot politikai kategóriaként kezeli. Hiszen „mi volna egy társadalom hősiesség nélkül?” (Jean Baudrillard)

Teljes cikk

Az új Európa itt születik

2018. január 25.

Békés Márton

történész

Magyarország 2010-től bontotta le a posztkommunista struktúrákat. Ettől kezdve járhatta a saját útját. Sokan furcsállták, mások szokatlannak tartották és nem kevesen voltak, akik ellene drukkoltak, de mára kiderült: a magyar modell működik.

A változás korában élünk. Amint a múlt században az 1929-es nagy gazdasági világválság – vagyis az első globális termelési krízis – alaposan átrendezte a gazdasággal kapcsolatos gondolkodást, úgy a 2008-as ingatlan- és hitelpiacokról kiinduló válság is messzemenő következményekkel járó változásokat hozott. A reakció egyik esetben sem maradt el: az előbbinél keynesiánus gazdaságpolitika lépett a korábban uralkodó laissez faire helyébe, utóbbinál pedig egyenesen a valóság csapta arcul a tőzsdespekulációra és adósságcirkulálásra felépített neoliberális pénzügyi rendszert. A gazdasági buborékok és derivátumok gyakorlata szó szerint hitelét vesztette. 2008 azonban jóval mélyebb tanulsággal szolgált, mint 1929, hiszen egyfelől megrendült a gazdaság mindenhatóságába vetett hit s felértékelődtek az olyan értékek, mint a szorgalom, a takarékosság, a kiszámíthatóság és a biztonság, másfelől a gazdaság belső szerkezete is megváltozott, ugyanis a hitel helyébe a munka, a gazdaság autonómiájának helyébe pedig a társadalom érdekeit védő állam lépett. Miután színről színre láttunk, kiderült: a munkából finanszírozott jólét biztosítása helyett évtizedeken keresztül könyörtelen magánosítás és a semmivel folytatott lánckereskedelem zajlott. A tanulságok leszűrése után a világ színpadjára visszatértek a konkrétumok, a meghatározott értékek és a biztonságot garantáló korlátok. Röviden: a közérdek vált elsődlegessé. 

Mint mindig, a változás ezúttal is a fejünkben kezdődött. Nyíltan kezdtek beszélni a pénzügyi tervezőközpontok hibáiról, a világgazdaságot működtető nemzetközi szervezetek vonakodó válságkezeléséről és a gazdaságon belüli olyan egyensúlytalanságokról, mint amik a tőke és a munka megtermelt jövedelemből való részesedése között vagy a hazai és külföldi tulajdon arányában alakultak ki. A nyílt beszéd lebontotta azokat a korlátokat, amelyeket az 1990-es évek óta a neoliberalizmussal szövetségben működő „történelem végi” politikai elit emelt a szabad véleménynyilvánítás elé. E húsz évig érvényesülő kérdéstilalom olyan orwelli újbeszélt alakított ki, amely bizonyos kifejezések „politikailag inkorrektté” nyilvánításával nyelvileg vette elejét annak, hogy a problémákat tudomásul vegyük – így amikor ezek minden korábbinál élesebben vetődtek fel, a megoldás keresése már a szavak szintjén ellehetetlenült. A status quo elleni lázadás a fogalmak ismételt birtokba vételével kezdődött, amikor is bátran nevén nevezték a bajokat. Jellemző módon a 2016-os év két nagy meglepetése Donald Trump megválasztása és a Brexit megszavazása volt. Előbbi kapcsán a közvéleménykutató cégek, a fősodratú véleményt diktáló médiagépezet és a „független” nyomásgyakorló csoportok kórusban hajtogatták, hogy ez nem lehetséges; utóbbi másnapján pedig egy vezető brit liberális lap jelent meg olyan címlappal, amelynek szalagcíme a „maradás” győzelmét hirdette. A régi keretek között mozgó véleményvezérek egyik esetben sem tudták elképzelni, hogy más világ is lehetséges, mint az övéké. Ám e régi világ kulturális hegemóniáján rések keletkeztek s a választók mindkét alkalommal másként döntöttek, mint ahogy azt odafentről sugallták nekik. Ezzel visszatért a demokrácia többségi modellje, amelyben a kiváltságait féltő elit helyett a nemzet dönt saját sorsáról. Ismét a nép lett a szuverén!

Teljes cikk

Nagy királyság

2018. január 28.

Schmidt Mária

történész

2018. január 25-én a Financial Times online felületén Orbán Viktor felemelkedése és további felemelkedése címmel hosszú írást publikált a Neil Buckley és Andrew Byrne szerzőpáros. Nagy királyság. Ugyanaznap Davosban is szóba került Orbán, amikor egy Soros György nevű agg spekuláns arról vernyogott, hogy Trump pont olyan maffiaállamot akar kiépíteni, mint Orbán, csak nem annyira sikeres benne. A magyar választási küzdelembe is beletenyerelt persze, de erre már nem kapjuk fel a fejünket, ez már nem lep meg senkit.

Ami azonban ebből a hosszú írásból kitűnik az az, hogy egyre nyilvánvalóbb, hogy Orbán nemcsak hogy megragadta a „fejlettek” képzeletét, de valami olyat tud, csinál, mond, gondol, ami megakadt a torkukon. Nem tudják se lenyelni, se kiköpni.

Az üzleti körök mértékadónak számító lapjának szerzői azzal a céllal láttak hozzá az Orbán-titok megfejtéséhez, hogy az olvasók elé tárják Orbán Viktor valódi természetét. Hogy lerántsák a leplet az Orbán által kitalált és működtetett „illiberális demokráciáról”. Törekvésük azért fulladt kudarcba, mert nem voltak igazi kérdéseik, mert azokra a válaszokra, amik nem illettek bele az előítéleteikbe, nem voltak kíváncsiak, mert csupa olyan beszélgetőpartnert választottak, akik a nekik megfelelő paneleket ismételgették. A cikk ezért nem adott többet az unalomig ismételt Orbán-ellenes mantrák felmondásánál. Ezekből néhányat mindjárt sorra is veszek, de előtte még a cikk fő Orbán-ellenes vádjával szeretnék foglalkozni, mert az annyira abszurd, mondhatnám: vicces, hogy nem állom meg. A szerzők szerint ugyanis a legfőbb baj Orbánnal az, hogy hataloméhes. Nemcsak akarja a hatalmat, de azt meg is akarja tartani! Hallatlan! Sorost is beidézik, aki szerint „Orbán legfőbb motivációja a hatalom és az azzal járó jó dolgok.” Nyilván az indokolja Soros megszólaltatását ebben a kérdésben, hogy köztudott: ő aztán egyáltalán nem akar hatalmat, sőt irtózik tőle, csakis emberbarátságból szól bele a világ számos pontján a politikába, a választásokba, például nálunk. Bezzeg Orbán! Ő aztán nagyon akarja a hatalmat! Mintha lehetne valaki úgy pártelnök vagy miniszterelnök egy demokráciában, hogy nem akarja ezerrel a hatalmat. A hatalom megszerzéséért ugyanis iszonyú áldozatokat kell hozni. A hatalom megtartása, ami önmagában érték, csak kiváló teljesítménnyel, fáradhatatlan munkával, önkorlátozó lemondással, önfeláldozással érhető el. Aki nem akarja a hatalmat mindennél jobban, soha nem szerezheti meg, ha mégis az ölébe pottyanna, nem tud élni vele, nem érzi át annak felelősségét, nem tud megfelelni az iránta támasztott elvárásoknak. Vajon Merkel, Macron, May, Juncker, Tusk, Trudeau és a Nobel-békedíjas Obama, nem akarta a hatalmat? Merkel 12 év kormányzás után nem kapaszkodik bele ezerrel? Vagy, hogy az FT szerzői jobban értsék: a nagyvállalatok CEO-i nem akarják a hatalmat? A nagybankok elnökei? Mi ez az álságos, sőt álszent felfogás, amit képviselnek? Vagy csak itt, az Elbától keletre ciki az, ami arrafelé, ahol ők szocializálódtak, megbecsülésre és elismerésre érdemes?

Teljes cikk

Frank Füredi: A célkeresztben: Magyarország

2018. február 02.

Schmidt Mária

történész

Füredi Ferenc, vagy ahogy a nyugati világ ismeri: Frank Furedi legújabb könyvében arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi az, ami miatt szülőhazája, Magyarország a nyugati politikai szalonokban, a médiában és ezáltal a közvélemény egy részénél is rendszeresen a tékozló fiú és az ügyeletes rebellis szerepét játssza. A saját szemével akarta látni, milyen az élet a diktatúrának bélyegzett országban, meg akarta tapasztalni, hogyan lehet kibírni Orbán illiberális „diktatúrájában”.

Egyéves ittléte gyümölcse az a könyv, ami „A célkeresztben Magyarország” címmel, néhány hónappal az angol változatot követően, most jelent meg nálunk. (Közép-és Kelet- Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2017.) Füredi stílusa az angolszász esszéisták legjobb hagyományait követi, frappáns, egyszerű és közérthető. Mindez a szakirodalom alapos és széles merítésű ismeretével és ismertetésével párosul. A rólunk írt felületes és egy kaptafára készített konjunktúrairományok szerzőivel ellentétben, Füredi magyar, vagyis nemcsak a nyelvet, de a kultúrát is érti, a magyar habitus és érzelemvilág sem ismeretlen számára. 1956 óta azonban most töltött először hosszabb időt itthon, hiszen otthona Angliában van, iskolái és tanári, illetve közírói pályája is az angolszász világhoz köti. Kívülről és madártávlatból, de egyben belülről és alulnézetből is vizsgálódik.

Az Európai Unió és a „liberális Nyugat”, valamint az illiberális Magyarország közötti konfliktus Füredi szerint elsősorban kulturális, vagy más szóval ideológiai természetű. A kulturális konfliktusok pedig, mint azt rögtön az elején leszögezi, még az ideológiai vitáknál is jóval hevesebb reakciókhoz vezetnek. „A jóléti állammal vagy a szabad piaccal kapcsolatos ideológiai különbségek némi gyakorlatiassággal és kompromisszumkészséggel részben áthidalhatók. Az olyan, értékek által meghatározott kulturális konfliktusok, mint az abortusz, a melegek házassága, a multikulturalizmus, a nemzeti önrendelkezés – hogy csak néhányat mondjunk –, jóval kevésbé oldhatók fel kompromisszumok révén. Az értékkonfliktusok erkölcsi kérdésekbe ágyazódnak, közük van a jóhoz és a rosszhoz. Ilyen körülmények között az empátia hiánycikk, a szembenálló felek hajlamosak arra, hogy a lehető legrosszabb indítékokat tulajdonítsák egymásnak, s hogy a másikat akár gonoszként tüntessék fel. A kultúra átpolitizáltsága miatt a konfliktusok és a problémák ritkán oldhatók fel kompromisszumok révén.” állapítja meg.

A kulturális viták azért különösen élesek, sőt engesztelhetetlenül metszőek, mert a liberalizmus, a liberális demokrácia szemmel láthatóan kifáradt, képviselői elbizonytalanodtak. Úgy tekintenek magukra, mint „utolsó mohikánokra”, akik önfeláldozó, ámbár kevés sikerrel kecsegtető harcot vívnak az egyre befolyásosabbá váló autoriter, értsd: populista erőkkel. Egyfajta erkölcsi vészhelyzetet vizionálnak, amit az okoz, hogy szerintük a populisták veszélyeztetik a szabad és nyílt társadalmakat. A populisták ugyanis − érvelnek−, illiberálisok, az illiberálisok pedig nyilvánvalóan nem demokraták, vagy legalábbis, nem úgy, ahogy ők diktálják, sőt nacionalisták. A nacionalisták pedig − folytatják okfejtésüket − értelemszerűen fasiszták, jobban mondva: nácik, ezért háborús uszítók, sőt tömeggyilkosok is. És már meg is érkeztünk Hitlerhez.

Teljes cikk