vallásüldözés” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

Önként a Gulagon

2018. november 29.

B. Varga Judit

történész-muzeológus

A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjához kapcsolódva két olyan pap hősies életáldozatát elevenítjük fel, akik mertek élni a legnemesebb szabad akarattal és önként választották a Gulagot. Igaz, semmi sem úgy alakult, ahogy elképzelték.

„A legdurvább felismerésünk az volt, hogy itt valószínűleg semmiféle apostoli munkát nem fogunk tudni végezni.”

Walter J. Ciszek jezsuita pap

 

Walter J. Ciszek 23 évet töltött különböző szovjet kényszermunkatáborokban, közben megjárta Lubjanka hírhedt börtönét. 1947-ben hivatalosan halottnak nyilvánították otthonában, a pennsylvaniai Shenandoahban. Jezsuita társai rendszeresen miséztek halottnak vélt testvérük lelki üdvéért.

Szerednyei János tarcali káplán érzékeny, művészi hajlamokkal megáldott fiatalember volt. Még a marhavagonban is verseket faragott, s hegedűszóval próbálta rabtársaiban a lelket tartani. Önként vállalta, hogy híveivel együtt elhurcolják. Huszonnyolc évesen a Donbasz vidéki Vorosilovka egyik bányájában érte a halál. Verseit és hegedűjét 33 hónap robot után rabtársa, Örkényi Ilona hozta haza a Don-medencéből…

Teljes cikk

Proletárdiktatúra és kereszténység

2019. június 22.

Horváth Pál

teológus, vallástörténész

Ma van száz esztendeje, hogy a hazánkat, ha akkor még csak rövid időre is, de hatalmába kerítő bolsevizmus magyar fanatikusai Cserny József vezetésével nekirontottak az úrnapi körmenet résztvevőinek Budán. Az egy halálos áldozatot követelő erőszakos megmozduláson a hívek éppen a Himnuszt énekelték.

Szintén ezekben a napokban, 1919. június 25-én történt, hogy Kucsera Ferenc káplánt ellenforradalmi tevékenység miatt a szentendrei Duna-parton agyonlőtték. A később kiadott halotti anyakönyvében ez áll: „A nemzeti ügy és a keresztény erkölcs szolgálatában vértanúhalált halt.” Mindössze 27 éves volt.

Felelősen gondolkodó keresztények már akkor is látták, hogy ami a vörös diktatúra alatt történik, nem más, mint egy borzasztó, később sajnos évtizedekre ránk telepedő emberkísérlet, valódi danse macabre, ordas eszmék haláltánca, amelyre emlékezni, tanulságait levonni sajnos még ma is időszerű.

Történészek feladata értelmezni azt, hogy mi és miért történt 1919-ben Budapesten vagy két évvel korábban Péterváron, hogy a vesztett háború utáni békediktátumok idején nekünk miért nem egy Kemal Atatürk, hanem csak egy Károlyi Mihály vagy Kun Béla jutott. Ám a történelmi magyarázatokon, értékeléseken túl máig időszerű arról beszélnünk, miként is viszonyult ez a vörös téboly a nyugati civilizáció alapját jelentő kereszténységhez, a hit, a vallás, az egyházak világához. Az események sodrában élő szemlélő, Prohászka Ottokár fehérvári püspök naplójában már 1919 júniusában világosan megfogalmazta: „A proletárforradalom le akarja törni a világot s ítéletet ül fölötte. Neki ezt tenni passzió, szenvedély, gyűlölet is, irigység is, káröröm is és igazság is. Úgy látszik, mintha ő ülne ítéletet, de nem ő, Isten ül, ő csak pribék, az ördög”.

Teljes cikk