világuralom” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

A végzet éve

2017. december 30.

Békés Márton

történész

1917-ben örökre megváltozott a világ: a kommunizmus ígéretével versenyt futó amerikanizmus lezárta az európai világrend korszakát. Ma is a száz évvel ezelőtt létrejött keretek között élünk.

   „Semmi nem marad a régi.”

Karl Kraus: Az emberiség végnapjai (1918)

 

Száz évvel ezelőtt, 1917-ben örökre megváltozott a világ és kialakult mindannak a körvonala, amely meghatározta a 20. századot, sőt napjaink folyamatait is alapvetően befolyásolja. Alain de Benoist értékelése szerint az I. világháború „határozta meg az egész 20. század alakulását. Oroszországban a háború tette lehetővé a bolsevikok hatalomra kerülését. A németországi nemzetiszocializmus is a háború gyermeke. Az Európán kívüli területeken a nemzeti önrendelkezés elve a dekolonizációhoz vezetett.” Az I. világháborút egész Európa elveszítette, amelynek keleti és nyugati perifériáján egyúttal megjelentek egymással versengő vetélytársai.

Az eltelt száz évben bizonyos folyamatok, alapvonalak és történelmi eredmények nem változtak, amelyek mind az I. világháború utolsó előtti évében – és persze a rákövetkezőkben – vették kezdetüket. Ezek között számon tarthatunk kényelmetlen geopolitikai összefüggéseket, visszafordíthatatlan kulturális fejleményeket és maradandó gazdasági, katonai és politikai változásokat. Azóta Európa nem tudott a világ vezető hatalma lenni, az Amerikai Egyesült Államok katonai, gazdasági és kulturális fölénye azonban máig vitathatatlan. Ebben az évben született meg a kommunizmus, amely rögtön kihívást intézett a szintén ebben az esztendőben induló „amerikai évszázad” ellen. Hogy a kommunizmus nem a múlté, azt bizonyítja, hogy a Szovjetunió 1991-es megszűnése után huszonhat évvel még ma is öt olyan ország van (Észak-Korea, Kína, Kuba, Laosz és Vietnam), amely kommunista pártállam. Technológiai és használati eszközeink jelentős részét az I. világháború végén fejlesztették ki (például: karóra, zsebkendő, tisztasági betét, teafilter, margarin, drón, vezeték nélküli telefon, óraátállítás, cipzár). A női egyenjogúság visszavonhatatlan eredménye is a háború utolsó éveiben született, akárcsak a tömeges védőoltás, a személyi igazolvány vagy a plasztikai sebészet gyakorlata. Közép-Európa határai ma is ugyanazok, mint amiket az I. világháború után meghúztak, s ebből fakadó problémáink is nagyon hasonlóak azokhoz, amelyeket a nyugati béketeremtők ez által 1919 és 1923 között előállítottak. De napjaink legsúlyosabb fegyveres konfliktusa, vagyis a szíriai polgárháború is azon törésvonal mentén zajlik, amelyet a brit és francia érdekeket a Közel-Keleten elválasztó Sykes–Picot egyezmény hozott létre.

Teljes cikk

Deglobalizáció

2019. január 15.

Békés Márton

történész

A korforduló, amelyben benne élünk, a liberalizmus kríziséből fakad. Minden, ami ma korszerű, a liberalizmus különböző mértékű és mélységű tagadásán alapul.

A 20. század világméretű konfliktusait nem a szuverén nemzetállamok acsarkodása, hanem a hegemóniára törekvő impériumok egymásnak feszülése okozta. Az I. világháború az európai hegemóniáért zajlott a kihívó Német Császárság és a status quót őrző Brit Világbirodalom – és az általuk dominált szövetségi rendszerek – között. 1917-ben két egyetemes küldetés jelent meg a horizonton: az amerikai típusú liberalizmusé (wilsonizmus) és a szovjet kommunizmusé (leninizmus), amelyek majd 1945-től fognak versengeni a világhegemóniáért. A II. világháborúban a Német Birodalom megpróbált európai hegemóniára törni (immár a császárinál atavisztikusabb módon, faji felsőbbrendűséget hirdetve), amelyet az előző világháború végén a kontinens perifériáján felemelkedő két birodalom összefogása akadályozott meg. Ezek 1945-ben Európát és rövidesen a világot is két részre osztották. A 20. század második felében a hidegháború stabil – geopolitikai, ideológiai és (hadi)technológiai értelemben két pólus közötti versengő – nemzetközi rendet eredményezett, világhegemón nélkül.

1991-től a nyertes Amerikai Egyesült Államok egypólusú nemzetközi rend építésébe kezdett, amelyet saját erejének elapadásával egy időben, a 21. század elejétől kezdve három nagyobb ellenhegemónia-kísérlet kihívása ér: Oroszország, ill. Kína részéről egy-egy lokális, mert regionális hegemóniára törekvő gyakorlat, és az iszlám részéről egy univerzális, hiszen ez utóbbi nem az anyagi egyetemesítés vagy a geopolitikai blokk-képzés igényével lép fel, hanem egy másik értékrend egyetemessé tételét követeli.

Teljes cikk