Beiktatatását szülőföldjén óriási örömmel fogadták, Isten ajándékának, egyfajta jóvátételnek, a „számla kiegyenlítésének” gondolták a totális diktatúrák lengyeleket ért brutalitásai miatt. Személye különleges erőt, hitet sugárzott a sztrájkokban megfáradt, az állandó élelmiszerhiány által fásulttá lett lengyelek irányába.

A súlyosan eladósodott, csőd szélén táncoló Lengyelország előtt hatalmas, korábban nem tapasztalt távlatok nyíltak meg Karol Wojtyla pápává választásakor: egy igaz ember méltó helyen képviselhette országuk érdekeit, felhívhatta a világ figyelmét az országban uralkodó gazdasági helyzetre, és tolmácsa lehetett a majd’ negyvenmilliós ország egyre hangosabb elégedetlenségének.

A pápa hihetetlen népszerűségét a Lengyel Egyesült Munkáspárt és titkosszolgálata a saját bőrén tapasztalhatta meg: naptárak, plakátok, imakönyvek százezrein volt látható képmása, a kommunista érában is tömegek által látogatott templomokban pedig igehirdetéseinek szövegei voltak olvashatóak Lengyelország-szerte.

Ez a hihetetlen népszerűség komoly fejfájást okozott az Edward Gierek vezette kommunista pártnak, épp ezért megpróbálták az első lengyelországi pápai vizit hatását csökkenteni még 1979 nyarán. A lengyel állami televízió kameramanjait utasították, nem kívánatos a pápát váró hatalmas tömegről totált adni, inkább a szegény, öreg, bottal közlekedő néniket, bácsikat kell mutatni a televízióban. A trükk nem vált be, végül több millióan voltak a szabadtéri szentmiséken. A kommunista párt Moszkvával egyetértve drasztikusabb megoldást szeretett volna – olyat, ami akár végleg eltűnteti a pápát a történelem színpadáról.

A likvidátor szerepét Moszkva – pontosabban a KGB – egy török állampolgárra, bizonyos Mehmet Ali Agcára bízta, aki a szélsőjobboldali Szürke Farkasok nevű terrorszervezet bérgyilkosa volt, többszörösen börtönviseltként kiváló pedigrével rendelkezett erőszakos cselekmények végrehajtására.

A merénylet helyszíne a római Szent Péter tér volt 1981 májusában, ahol a pápa éppen audienciát tartott a sokaságnak. A tömegben elvegyült Agca egy Browning pisztolyból négy lövést leadva megsebesítette a szentatyát. A hívek és a biztonságiak leterítették a merénylőt, akit két hónappal később az olasz bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt.

Az akció sikertelensége – a pápa csodával határos módon felépült a lövések okozta sérülésből – frusztrálta a szovjeteket és a merénylet előkészítésében részt vállaló bolgár titkosszolgálatot egyaránt. Az antikommunista nézeteket valló, a lengyel ellenzéki Szolidaritást támogató pápa a merényletet követően még nagyobb népszerűségre tett szert, már csak azért is, mert az akciót követően egy megsebesített, védtelen, idős embert láthatott a világ közvéleménye, akinek az életére tört egy gyilkosságért már korábban elítélt bűnöző. A KGB-vezér Jurij Andropov, miután értesült a merénylet sikertelenségéről, kifakadva ezt mondta: „A legnagyobb hibát követtük el. Mártírt csináltunk belőle.” A valóban mártírrá vált szentatya felépülését követően meglátogatta a börtönben ülő Agcát, akivel hosszan elbeszélgetett, és – erre csak az igazi, szent emberek képesek – őszintén megbocsátott neki.

A merénylet részleteiről a világ közvéleménye csak a rendszerváltoztatást követően értesült, és akkor is csak igen lassan csepegtetett információkat a volt szovjet titkosszolgálat, melyek közül több dezinformáció is lehetett. Az olasz bíróság szerint Agcának nem voltak társai, ám ez nem tűnik túlzottan életszerűnek, hiszen pénzre, fegyverre, autóra, rejtekhelyre volt szüksége, amikre önmaga Rómában nehezen tudott volna szert tenni.

Éppen ezen tény miatt a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete a közelmúltban egykori titkosszolgálati dokumentumokra hivatkozva jelentette be: szinte biztosan voltak segítői Agcának, mégpedig bolgár állampolgárok. Az, hogy személyük belekerül-e az igazságszolgáltatás látókörébe, kérdés marad, hiszen az amúgy sem túl rózsás lengyel-orosz viszonyt Varsó nem feltétlenül kívánja terhelni harmincöt évvel ezelőtti ügyek megbolygatásával.

Az összesen harminc évet a rácsok mögött töltött Ali Agca szabadulását követően sokak megdöbbenésére 2014-ben meglátogatta a 2005 tavaszán elhunyt II. János Pál sírját és lerótta kegyeletét. Az aktus dacára, a világ katolikusai és minden jóérzésű ember csak remélheti, hogy őszinte volt a látogatása a XX. század legnagyobb egyházi vezetőjének sírjánál, aki a nehéz időkben hívők millióinak adott reményt, és buzdított kitartásra Közép-Kelet-Európában.