A tizenhat éves Miriam Webert tíz napon keresztül minden este tíztől hajnali négyig kihallgatták. Amikor visszavitték a cellájába, két óra elteltével felkeltették. Az őr dolga az volt, hogy figyelje, hogy napközben se aludjon. Ha mégis elszunyókált, döngetni kezdte az ajtót. Történt mindez Lipcsében, a Stasi két méter széles, három méter hosszú cellájában. Hogy miért? Mert az újévet már a szabad világban akarta tölteni. Hallotta a szilveszteri tűzijáték ropogását, amikor gyereklányként, magát sebezhetetlennek érezve, átmászott a Fal szögesdrótján. A tenyerén a forradásnyomokat idős asszonyként is hordozta. Már látta a nyugati részt, a kivilágított utcákat, a nyugati őröket, a Springer Press épületét, amikor megszólaltak a szirénák. Először a berlini Stasi-központba vitték, utána következett a lipcsei alvásmegvonás. A tizenegyedik estén Miriam „mindent” bevallott. A három napig tartó tárgyalás végén a bíró azt mondta: a 725-ös számú fiatalkorú elítélt cselekedetével kirobbanthatta volna a harmadik világháborút. Mindannyian őrültek voltak, és börtönbe zárták Miriamot.

Ma ezeknek az őrülteknek az eszmetársai Leninnek szándékoznak szobrot emelni az egyesült Németország nyugati felén, ahol Marx már megkapta a magáét (https://latoszogblog.hu/blog/az_unio_europai_ertekeirol). Hogy ez mennyire sérti az amúgy is lenézett ossikat, a fejlettebeket nem érdekli.


Most, a keletnémet fordulat, a Csodák évének antikommunista forradalmai után alig több mint harminc évvel Lenin-szobrot szeretett volna gelsenkircheni székháza elé az MLPD. Azaz Németország Marxista ̶ Leninista Pártja (Marxistisch ̶ Leninistische Partei Deutschlands). A Csodák évének csillogó és könnyes szemű hősei nem gondolták harminc éve, hogy a többpártrendszerbe és a demokráciába a marxista-leninista párt is beleférhet. Ahogy a nemzetiszocialistáé sem férhetett és férhet bele, úgy a másik gyilkos ideológiáé sem kellene, hogy beleférjen. Valószínűleg ez akkor kimondatlanul is evidens volt a keletnémetek számára. A szélsőbaloldali párt viszont a nyugati részben 1982 óta gond nélkül létezik.

Az antikommunista forradalom idején a Stasinak 97 ezer munkatársa volt – bőven elég ahhoz, hogy megfigyelje a tizenhétmilliós keletnémet lakosságot. Hitler Harmadik Birodalmában egy Gestapo-ügynök jutott minden 2000 lakosra, az NDK-ban egy Stasi-alkalmazott (tiszt vagy besúgó stb.) jutott minden 63 lakosra. Erich Mielke, a keletnémet állambiztonság „pétergábora”, egybenyakú, alacsony termetű, bokszoló külsejű ember volt, tizennyolc éves kora óta párttag. 1989. november 13-án, nyolcvanegy évesen elmondta első és egyetlen beszédét a parlamentben: „… szeretek minden embert. Én kitettem értetek a lelkemet…” (Anna Funder 2014, 85. o.) Mielkét letartóztatták, tárgyalása 1992-ben kezdődött, és 1995-ben már szabadlára is engedték megromlott egészségi állapota miatt. Közben megalakult a Polgári Jogok és Emberi Méltóság Védelmét Szolgáló Egyesület, az egykori Stati-tisztek „titkos” társasága, akik lobbiztak a nyugdíjukért és támogatták egymást, ha bírósági tárgyalásra került sor. Elterjedt, hogy zaklattak olyanokat, akiktől féltek, hogy leleplezhetik őket. Azt a határőrt, aki interjút adott az egyik televízió-műsorban, megfenyegették, hogy leöntik savval, ezért rendőri védőőrizetet kapott. Vagy amikor a Stasi tengerentúli kémszervezetének alezredese, Günter Bohnsack, aki nem mellesleg három napon át égette saját nyaralója kertjében a Stasi-aktákat, kipakolt a Der Spiegelnek, halálos fenyegetéseket kapott névtelen telefonokon, bár néha felismerte egy-egy régi harcostársa hangját.

Gelsenkirchen ma Németország 11. legnépesebb városa, a Ruhr-vidék ötödik legnagyobb települése Dortmund, Essen, Duisburg és Bochum után. A város ad otthont a Schalke 04 labdarúgó klubnak. Németország legnagyobb napenergia-erőműve is itt található, igaz, még a széntüzelésű erőmű is áll az ország legmagasabb kéményével. Ebbe a környezetbe tervezték a Lenin-szobrot, melyet a Münsteri Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság 2020. március 10-i döntésével engedélyezett. Azaz nem talált az emlékművédelemről szóló törvény rendelkezései között semmi olyat, amely akadályozhatta volna a szobor felállítását. A több mint kétméteres Lenin-szobor zöld utat kapott. Talán nem a műemlékvédelmi jogszabályok között kellett volna keresgélni…

Így sor kerülhetett Monika Gärtner-Engel „Kedves Elvtársak” kezdetű meghívójának szétküldésére is, amely a szobor leleplezésére és a „Vörös Ruhr Hadsereg” megalakulásának 100. évfordulója megünneplésére invitálja felebarátait. Éppen száz éve, 1920 márciusában általános sztrájk és munkásfelkelés kezdődött a Ruhr-vidéken. Az MLPD ezt a német munkásmozgalom kiemelkedő eseményének tartja, ezért egész napos előadássokkal emlékezik rá. A meghívóban Monika hangsúlyozta, hogy különösen fontos a mai fejlődés szempontjából a megemlékezést megtartani, hiszen több országban már protofasiszta, sőt fasiszta kormányok vannak (Törökországot meg is nevezi), mi több, Németországban is tetten érhető a fasiszta tendencia. „Forradalmi üdvözlettel” szavakkal zárta a levelét. Március 14-én lett volna ez a történelminek ígért rendezvény, melyen a „Ne adj esélyt az antikommunizmusnak” kampányt is elindították volna. Sajnos, a szobor felállítását a helyi önkormányzat betiltotta, de a harcot nem adják fel érte és a haladásért sem  ̶  ígéri Monika.

Ez is Lenin-szobor...

A Lenin-gomba  a léleknek című asztali szobor utalás Szergej Kurjohin és Szergej Solohov nagysikerű, 1991-es áldokumentumfilmjére (Lenin egy gomba! / Ленин – гриб)

 

Van egy közkeletű kifejezés az egykori keletnémet területen: Mauer im Kopf. Vagyis a fejekben lévő fal, amely ott van az áldozatok és szeretteik tudatában mint borzalmas lehetőség, és ott van a Stasi öregjeiben, az eszme mai követőiben, akik abban reménykednek, hogy majd egyszer visszatér…

A marxista-leninista történelemszemlélet szerint a történelmi korszakokat a haladó (jó) és a reakciós (rossz) erők váltakozó harca jellemzi. Az az egyén, aki nem értett egyet azzal, ami a jelenben és hosszú távon osztályának érdekét szolgálja, „hamis tudatú” volt. Ezt a hamis tudatot a leninista párt élcsapatának kellett eloszlatni. Azokat, akik ellenálltak a kritika és önkritika módszerével zajló felvilágosításnak, egyszerűen hatástalanították, kiiktatták a rendszerből.

Vannak, akik még ma is hisznek abban, hogy a megvalósult állatarcú kommunizmus képes emberarcú szocializmussá alakulni. Az új Lenin-szobor kapcsán a Kossuth Rádió betelefonálója állította, hogy a Lenin által megálmodott kommunizmus még nem valósult meg. Nem hittem a fülemnek! Persze, csak Sztálin elrontotta, ahogy az én nemzedékem is tanulta. Az idealizált Lenin a valóságban rögtön az államcsínye után ilyeneket mondott és írt:

„Amíg terrort nem alkalmazunk a nyerészkedők ellen – a helyszínen golyót kell röpíteni az agyukba –, semmire sem jutunk!” (1917. december)

„Azt gondoljátok, győzhetünk a legsúlyosabb forradalmi terror nélkül?”

„Felakasztani, és mindenképp akasztani, a nép szeme láttára. Úgy kell intézni, hogy több száz versztányi körzetben lássa ezt a nép, és reszkessen.” (1918)

„… az osztályellenségeket pedig koncentrációs táborokba kell zárni.” (1918)

„Kíméletlen háború a kulákok ellen! Halál rájuk.” (1919)

„Az orosz földet meg kell tisztítani a kártékony férgektől.” És sok más hasonló iránymutatás…

Hruscsov zseniális húzása miatt él még ez a hamis tézis sokak tudatában. Hruscsov azzal, hogy diszkvalifikálta Sztálint, az eszmét mentette meg. Úgy tűnik, ez a „rebranding” elég hatékonynak bizonyult, még Furet-t is cáfolja: az illúziónak egyelőre nincs múltja…

A történelem személyes történetek összessége. Hány Miriamot sért a mai Németországban Lenin és Marx szobra, a marxista-leninista párt létezése és Monika forradalmi üdvözlete? A kommunista ideológia okozta szellemi vírus gyilkos világjárványt okozott az elmúlt században. A mostaniban is fertőz, igaz, hogy csak csoportosan, de vigyáznunk kell, nehogy újra tömegjárvány legyen belőle.

Gelsenkirchenben március 21-e óta tilos kettőnél több embernek találkozni, csoportosulni az utcán. Koronavírusban egyelőre 78-an betegedtek meg Gelsenkirchenben…

 

 

Az írásban szereplő idézetek lelőhelye:

Szvetlana ALEKSZIJEVICS: Elhordott múltjaink. Európa, Bp. 2015. 10. oldal

Anna FUNDER: Stasiország. Európa, 2014. 85. o.

Stéphane COURTOIS – Nicolas WERTH – Jean-Louis PANNÉ – Karel BARTOSEK – Jean-Louis MAR-GOLIN – Andrzej PACZKOWSKI: A kommunizmus fekete könyve. Nagyvilág, Bp. 1997. 65. o.

GEREBEN Ágnes: Megtorlások a Szovjetunióban. Helikon, Bp. 2013. 23. o.

Mihail HELLER – Alekszandr NYEKRICS: Orosz történelem II. A Szovjetunió története. Osiris, Bp. 1996. 19. o. és 52. o.

Joël KOTEK – Pierre RIGOULOT: A táborok évszázada. Nagyvilág, Bp. 2000. 117. o.