„Te hős akarsz lenni, igaz? Az igazság bajnoka. Csakhogy az embereknek nem az kell.
Ők beérik a sajtburgerrel, a lottóval, a tévével.”
HETEDIK

Se szeri, se száma azoknak a könyveknek a nemzetközi piacon, amelyek Donald Trumppal, az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi elnökével foglalkoznak: csak az Amazon oldalán több mint 30 ezer könyvtalálat van Donald Trump nevét beírva, míg elődjére, Barack Obamára „mindössze” több mint 7 ezer kötet jut. Természetesen a mennyiség nem jelent egyet a minőséggel, elég, ha csak belegondolunk abba, hogy az elmúlt négy év hisztérikus, fülsüketítő zajában hány olyan könyvet emelt piedesztálra a sajtó, amellyel épp megjövendölték korunk legmegosztóbb politikai vezetőjének csúfos bukását, megszégyenülését (a számok és az eredmények önmagukért beszélnek).


Ehhez képest üde színfoltként jelentkezik James Poniewozik, a The New York Times tv-kritikusának tavaly megjelent, „Audience of One: Donald Trump, Television, and the Fracturing of America” című kötete, amely egy teljesen új megközelítésből, mégpedig a tévé és az amerikai elnök szimbiózisán keresztül vizsgálja a Trump-jelenséget. A szerző szerint amíg Dwight D. Eisenhower „azzal lett elnök, hogy megnyerte a háborút az európai színházban”, addig Donald Trump „megnyerte az este kilences idősávot az NBC-n.” Véleménye szerint Donald Trump nem a televíziónak köszönhetően lett elnök, de a televízió teremtette meg hosszú évtizedek alatt azokat a körülményeket, amelyek lehetővé tették, hogy Trump elnökké válhasson.

Poniewozik szerint az elnök maga a televízió, „élete során pedig szimbiózisba került a médiummal.” Trump nem írható le egyszerűen csak azokkal a karakterekkel, amiket láthattunk a Rona Barrett interjúban, a Kaliforniába jöttemben, a Reszkessetek, betörők 2-ben, a Szex és New Yorkban vagy saját, The Apprentice névre hallgató valóságshowjában. Ezek a televíziózás egy-egy korszakának pillanatai (a televízió darwinizmusa), amelyek mindegyike tanította és formálta Trumpot: a beszéd és az életmód a nyolcvanas évekből (minden az egóról); a kábelcsatornák berobbanása a kilencvenes években (nincs narratíva, nincs logika, nincs ív és nincs vég); a kétezres évek valóságshow-dömpingje (valaki nyer és valaki veszít) és a sötét drámák megjelenése (az antihős az új sztár). A szerző Trumpot egyfajta antihősként jellemzi, aki korántsem olyan, mint a televíziózás hajnalának kétbites (jó vagy rossz) szereplői, hanem annál sokkal összetettebb, árnyaltabb, aki az ügyért áthágja a szabályokat.

Audience of One (Fotó: WAMC / Northeast Public Radio)

Elnökjelöltként a kampányrendezvényeket és a televíziós vitákat egyfajta „kiszavazás-alapú reality műsornak” fogta fel, ahol a legerősebb, leggátlástalanabb és legemlékezetesebb szereplő viszi el a fődíjat. Ő pedig ezenkívül nem akar mást, mint a tévé: szórakoztatni és megadni az amerikaiaknak azt, amire vágynak. A televíziózás hajnalán felnövő és azzal együtt lélegző Trump pedig pontosan tudja, mit akarnak a kamerák vörös fénypontjai (és ezáltal az amerikai választópolgárok): látványt (gondoljunk csak a kampányrendezvényeire), botrányt (tüntetések), nosztalgikus jövőképet (Make America Great Again), drámát (házasságtörés) és legyőzendő ellenfele(ke)t, akikre találóbbnál találóbb neveket (Hazudós Ted Cruz, Csalfa Hillary, Kicsi Marco, Őrült Arnold) aggatott. A szerző szerint a becenevek ötlete, ha nem is tudatosan, de a profi pankrációból eredeztethetőek (WWE), ahol szintén becenevet kapnak a pankrátorok (jó és rossz küzdelme, ugye) és amelynek maga Trump is nagy rajongója. Elnöki lépései is sok esetben hasonlítanak inkább egy televíziós műsorra, mintsem egy klasszikus adminisztrációra. James „A veszett kutya” Mattis tábornok védelmi miniszterré való kinevezése beleillik abba a képbe, hogy milyennek gondolunk egy védelmi minisztert: kitüntetések sora, katonai stratéga, több évtizedes katonai tapasztalat és ráadásul egy amerikai akciófilmbe illő, macsó becenév. Mi ez, ha nem egy újabb amerikai sorozat?

A kötetet valójában két részre lehet felosztani. Az egyik Donald Trump és a televízió (fejlődés)története: hogyan válik egy New York-i celeb ingatlanfejlesztőből Amerika elsőszámú celeb üzletemberévé, akinek neve (és ezáltal márkája) egyet jelent a sikerrel, a luxussal és az amerikai álommal. Carrie Bradshaw a nagy sikerű Szex és New York című HBO-sorozatban így fogalmaz: „Samantha, egy Cosmo koktél és Donald Trump. Maga volt a New York-i álom.” A kötet másik része pedig azzal foglalkozik, hogyan vált a televízió, mely egykoron ugyanazt nyújtotta, egy réspiaccá, amely újraírta Amerika hőseit (Batman), az amerikaiak étvágyát és ízlését (Coca-Cola) és hogyan váltak a kulturális termékek a kulturális háború részévé.

Poniewozik különös figyelmet fordít (joggal) azokra a kábelcsatornákra (Fox, CNN), amelyek arra az üzleti modellre épülnek, hogy az emberek tragédiát látva se akarjanak elkapcsolni a csatornáról („átkapcsolhatsz a CNN-re, háború van élőben”). Trump számukra pedig olyan, mint egy minden nap becsapódó repülőgép, amelyről nem lehet nem tudomást venni. Leslie Moonves, a CBS tévécsatorna korábbi vezérigazgatója erre vonatkozóan azt nyilatkozta: „Lehet, hogy nem jó Amerikának, de rohadt jó a CBS-nek.”

Donald Trump 2016-os elnökké választásával a televíziózás történetének „legbefolyásosabb karakterévé” lépett elő, az Amerikai Egyesült Államok és benne a világ pedig egy hatalmas showműsorrá változott, melynek főszereplője az amerikai elnök.

 

James Poniewozik: Audience of One. Donald Trump, Television, and the Fracturing of America. Liveright, New York, 2019.