politikailagkorrekt” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

Útelágazásnál: Európa 2017

2017. július 07.

Schmidt Mária

történész

Miről szól a 2017. év? Arról, hogy képes-e Európa elkezdeni a felkészülést a 21. századra, vagy folytatjuk, ahol abbahagytuk?

 

„Az ellenség szívében bujkáló félelem volt
a hódítások során elszenvedett összes vereségük okozója
."

Ibn Khaldún

 

Brüsszel, az Európai Unió fővárosa Európa szíveként hirdeti magát. A város koszos, elhanyagolt, és minden utcasarkán állig felfegyverzett katonák és rendőrök teljesítenek szolgálatot. A szállodában, ahova eléggé elcsigázva 2017 júniusában megérkeztünk, nem működött a bár, és nem lehetett taxit hívni. Európa szívében ugyanis ramadán volt, és miután a taxisofőrök több mint 70%-a muszlim, az esti órákban már nem, reggel pedig még nem dolgoztak.

Európa szíve 2017-ben a muszlimoknak kiszolgáltatva igencsak hervasztó képet nyújt. A terrorfenyegetés árnya mindent beleng. A félelem és a katonai jelenlét, amitől mi itt, Európa boldogabbik felén egészen elszoktunk, ott a mindennapok részévé vált.

Az az Európa, amit felnőttként, kispénzű turistaként bejártunk, nincs többé. Arra a „fejlett Nyugatra”, ami után annyira vágytunk, rászámoltak. És ezt ők is tudják. De ennél többet is tudnak. Kezdik megtanulni a leckét: hogy egyetlen terrorcselekmény sem óv meg a következőtől, vagyis, be kell látniuk, hogy nem érezhetik többé biztonságban magukat. Azt is tudják, de legalábbis érzik, hogy útelágazáshoz érkeztek. A második világháborútól a 2008-as válságig tartó időszaknak végérvényesen vége. Új század, új kor, új időszámítás kezdődött. Új iránymeghatározásra lenne szükség, új ötletekre, új vízióra. De nincs gondolat, nincs ötlet, nincs még csak elszánás sem. Beletörődés van, és egyre szembeötlőbben: reményvesztettség.

Európa nyugati felének vezető posztjain olyanok ülnek, akik görcsösen ragaszkodnak a huszadik század második feléhez, amikor olyan gondtalanul, bőségben és magabiztosan élhettek. Abban a hitben ringatják magukat, hogy mindezt különösebb erőfeszítés nélkül átmenthetik az új, a 21. századba is. De a tegnapi sikerre nem adnak hitelt, a tegnapi kollekció ma már senkit sem érdekel − tanítja Karl Lagerfeld. Ami igaz a divatiparban, igaz a politikában is. Nyugaton a helyzet változóban − írtam négy évvel ezelőtt. Ma azt írnám: Nyugaton a helyzet megváltozott.

Teljes cikk

Ez a harc már a végső?

2020. július 15.

Gulyás Gergely

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Tisztelt Főigazgató Asszony! Tisztelt Házelnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Valóban előre elnézést kell kérnem, mert nem a most majd általam elmondottak következményei miatt és elől menekülök el, hanem a parlamentben a kormánynak az európai uniós csúcstalálkozóra mandátumot adó országgyűlési határozat vitája kezdődik meg, és miután a Házelnök Úr tartja az expozét, ezért egyrészt illik, hogy a kormányképviselet is biztosított legyen, másfelől pedig ez azt is mutatja, hogy a most elhangzó előadásom az erősség szempontjából a mai napon elhangzó beszédek közül legfeljebb csak ezüstérmes lehet. De az, hogy az ember egy versenyben biztosan veszíteni fog, nem ok arra, hogy ne szálljon be a versenybe. Ezért ennek előrebocsátásával szeretném az „Ez a harc már a végső?” – kérdőjellel a végén – című vitaindítót megtartani.

Teljes cikk