Árral szemben

2019. július 19.

Címkék: liberalizmus, globalizáció, legitimáció, kultúrharc, hadviselés

Fekete Rajmund

történész

„Nyomás, gyerünk tovább

Elérjük célunk, csak gyerünk tovább

Új útra kelünk, csak megyünk tovább

Nem adjuk, fel csak megyünk tovább”

AMD: Gyerünk tovább

 

„A hazai új jobboldal által célként kitűzött szellemi fordulat [...] aligha kivitelezhető. Ehhez ugyanis eszmei viták megnyerésére, értékhierarchiák és reputációs rangsorok átformálására – ehhez pedig koherens, számottevő meggyőző erővel és belső integritással rendelkező intellektuális teljesítményre van szükség.”

Olvashattuk pár hónappal ezelőtt Körösényi András és Mándi Tibor „Miért nem vagyunk »új jobboldaliak«?” címmel írott esszéjükben. Erre (is) cáfolt rá a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatójaként, valamint a Kommentár folyóirat főszerkesztőjeként dolgozó Békés Márton legújabb, „Fordul a szél” címmel megjelent kötete (illetve Schmidt Mária, Szájer József, Karácsony András, Megadja Gábor vagy éppen Máthé Áron könyve).

Békés legújabb munkája a 2017-es „Gerillaháború – A fegyveres felkelés elmélete és gyakorlata” című tanulmányának a folytatása, melynek alapját a 2017 és 2019 között jobboldali fórumokon (Figyelő, Látószög blog, Kommentár, Mandiner) megjelent írások adják. A 90. Ünnepi Könyvhéten megjelent kötet ékes bizonyítéka annak, hogy a szerző nem fél hangot adni markáns véleményének és olyan témákat is előszeretettel – pontosabban fogalmazva: bátran – vesz elő, ami mások számára megingathatatlan totemoszlopként rögzültek. Legyen szó liberális demokráciáról, hatvannyolcasokról, „civil” szervezetekről, nyílt társadalomról, globalizációról, kultúrharcról, hadviselésről, háborúról és békéről vagy éppen a radikális iszlámról.

Teljes cikk

A globális kultúrharc, avagy miért van igaza Putyinnak, és miért nincs

2019. július 12.

Címkék: Oroszország, liberalizmus, populizmus, Financial Times, kultúrharc, tradíció

Frank Füredi

szociológus, publicista

Vlagyimir Putyin alaposan megbotránkoztatta a fősodorhoz tartozó nyugati médiát a Financial Timesnak a G20-ak legutóbbi értekezletén adott interjújával. Oroszország elnöke a büszke kultúrharcos köpönyegét öltötte magára és „túlhaladottnak” minősítette a nyugati társadalmunkban uralkodó ideológiát. A nyugati liberalizmus – mondotta – kifáradt, elaggott, „idejétmúlt” ideológia, s „összeütközésbe került a lakosság túlnyomó többségének érdekeivel”. Külön is kitért „a továbbiakban már tarthatatlan” multikulturalizmusra, és nem kis élvezettel marasztalta el Angela Merkelt, amiért rászabadította a migránsokat Európa népeire.

Putyinnak az identitáspolitikáról is volt mondanivalója. Különösen rossz a véleménye a nemi semlegesség divatos dogmájáról, amelynek alapján – mint mondotta – a gyerekek „öt-hat nemi szerepet és eljátszhatnak”. Fontosnak tartotta hozzátenni, hogy felőle bárki nyugodtan kitűzheti a mellére nemi identitását, de „ennek nem szabad háttérbe szorítania a társadalom magvát alkotó embermilliók kultúráját, tradícióit és a család hagyományos értékeit”.

Hogy világos legyen, mennyire nem csupán a G20-ak csúcsértekezletén összegyűlt elithez intézte szavait, üdvözölte a populizmus európai és amerikai felemelkedését. Nem sok kétséget hagyott afelől, hogy a nyugati populistákat szövetségesének tekinti a globális kultúrharcban, amely a hagyományos konzervatív eszmények, illetve az Egyesült Államok kulturális elitjéhez szorosan kötődő társadalomtervező ethosz között dúl.

Teljes cikk

Édes íze a sónak

2019. július 06.

Címkék: Kormos Valéria, Kádár, nőpolitika, Álomszövők

B. Varga Judit

történész-muzeológus

Milyen „nőt” hozott létre a kádári társadalom? Milyen ösztönöket épített a hitben felnőtt, titokban felszentelt, folyamatosan megfigyelt apácában, az egy pártban, egy eszmében hívő, a rendszer vezetőiben bízó egykor életerős ügyésznőben, aki kivégzésekre járt hivatástudatból még mielőtt reggelit készített volna a gyerekének? Vagy a „menő” szocialista nagyvállalat első női vezérigazgatójában, aki belebetegedett a felkészültsége, tudása, józan esze és a valóság közti oldhatatlan ellentétbe? Milyen volt az ő aktív, tenni, jobbítani vágyó, korán érett felnőttségük a már „bársonykesztyűs”, de még mindig szabadsághiányos „jóléti” diktatúrában? Meg tudtak-e változni a kommunizmus bukása óta vagy továbbra is magukban hordozzák akkori reflexeiket? Milyen emberi tragédiák rejtőznek a büszke fogalom, a rendszerváltoztatás, rendszerváltozás mögött?

Kormos Valéria Álomszövők című kötetének hősei nem hányódó kisemberek, nem is döntésképtelen átlagosak, de végtelenül kiszolgáltatottak, akár feljebb, akár alul vagy középen vannak társadalmi rangsorukban. Néha szédülünk, néha derülünk életük, sorsuk olvasásakor.

Teljes cikk

Pöffeszkedő brit arrogancia

2019. július 01.

Címkék: demokrácia, Orbán Viktor, brexit, európai értékek, gyarmatosító attitűd

Schmidt Mária

történész

Nézem Timothy Garton Asht az Euronews-on (2019. június 28.), ahol Magyarországról beszél. Azt mondja: elfogadhatatlan, hogy a populisták, nacionalisták és mindenekelőtt Orbán az európai adófizetők pénzéből rombolják le az Európai Unió alapértékeit. Jó lenne tudni, hogy Ashnek mi a beszédhelyzete. Oxfordi professzorként hivatkoznak rá, ami jól hangzó cím, de korántsem elég ahhoz, hogy beszóljon az Uniónak, valamint egyes tagországainak. Hazája ugyanis, a még Egyesült Királyság éppen elhagyja az Európai Uniót, annak jövendőbeli ügyeihez tehát neki, a brit állampolgárnak, vajmi kevés köze van. Véleménye persze lehet, csak kérdés, hogy kit érdekel és miért. Nekem is van a brit politikai és kulturális életről markáns véleményem, mégsem szoktam legyalázni őket a köztérben menetrendszerűen, ahogy ő, a fontos és nyilván megkerülhetetlen megmondóember teszi. A brit politikai élet ugyanis éppen romokban van. Elavult és ötlettelen kétpárti elitje a kimúlás szélén próbál egyensúlyozni. A Brexitre szavazó többség döntését az Ash-hez hasonló nagyon demokraták nem hajlandóak tudomásul venni, újabb népszavazásban reménykednek, és mindent megpróbálnak, hogy a nép döntését semmivé tegyék. Lenne éppen mit sepregetni tehát a saját háza táján. Gazdaságuk romokban, a közbiztonság arrafelé a béka segge alatt, és akkor még nem utaltam a dél-yorkshire-i Rotherhamre, ahol 1997 és 2013 között pakisztáni és egyéb ázsiai maffiák megrontottak és brutálisan megerőszakoltak másfélezer kiskorú lányt. A hatóságok pedig a rasszista vádtól tartva, sorra a szőnyeg alá söpörték a be- és feljelentéseket. Ez nyilvánvalóan csak a jéghegy csúcsa.

Teljes cikk

A liberalizmus bukott apostolai

2019. június 28.

Címkék: szólásszabadság, rendszerváltoztatás, szekta, Hősök tere

Megyery Gerda

programigazgató, XXI. Század Intézet

Valaha volt egy liberalizmus, amely a természetjogon alapuló személyes szabadságot, a magántulajdon védelmét és a gondolatok, vélemények szabad vitáját tűzte zászlajára. Ez volt a 18 ̶ 19. század utólag klasszikusnak nevezett liberalizmusa. A liberalizmus azonban, éppen a természetéből fakadóan, nem sokat ad a hagyományokra, még akkor sem, ha a saját tradícióiról van szó. Korunk liberális dogmája már nem a szólásszabadság és az egyén autonómiája mellett tör lándzsát, hanem épp ellenkezőleg: azzal az igénnyel lép fel, hogy a nyugati ember életének minden apró szegmensét leuralja. A liberalizmus apostolai napról napra megkérdőjelezhetetlen kinyilatkoztatásokat tesznek arról, hogyan kellene élnünk, miben kellene hinnünk, mit kellene gondolnunk, és egyáltalán: kinek kellene lennünk.

Teljes cikk

Kanadából jöttem, mesterségem címere…

2019. június 24.

Címkék: CEU, európai értékek, demokráciafelfogás, Ignatieff

Schmidt Mária

történész

 „…mindig azt képzelte, hogy majd a német kancellár, vagy a francia elnök egy nap felhívja Orbánt, hogy kérdőre vonja, hogy mit is csinál, de ez nem történt meg, és azt is zavarónak tartja, hogy miközben Magyarország nagyrészt az uniós kifizetésektől függ, ezt nem használták ki.”  ̶  mondja ezt a CEU rektoraként az a Michael Ignatieff, aki szerint a CEU missziója a tudomány szabadságáért és az európai értékekért való küzdelem.

Álljunk már meg egy pillanatra! Ez az ember vendég nálunk. Nem magyar, nem beszéli a nyelvünket, vendégként ugyan számíthat a vendégszeretetünkre, de vissza nem élhet vele!

Szabad ország vagyunk. Szabadon beszélhet mindenki nálunk, de ez nem jelenti azt, hogy a kimondott szóért ne kellene helytállni.

Szóval, hogyan is van ez rektor úr? Milyen demokráciafelfogás az, ahol a választópolgárok elsöprő többsége által megválasztott szuverén ország vezetőjét számon kérheti, illetve Ignatieff szerint számon kellett volna kérnie a sokkal kisebb demokratikus felhatalmazással rendelkező francia elnöknek, illetve a német kancellárnak?

Teljes cikk

Proletárdiktatúra és kereszténység

2019. június 22.

Címkék: liberalizmus, II. János Pál, vallásüldözés, vörösterror

Horváth Pál

teológus, vallástörténész

Ma van száz esztendeje, hogy a hazánkat, ha akkor még csak rövid időre is, de hatalmába kerítő bolsevizmus magyar fanatikusai Cserny József vezetésével nekirontottak az úrnapi körmenet résztvevőinek Budán. Az egy halálos áldozatot követelő erőszakos megmozduláson a hívek éppen a Himnuszt énekelték.

Szintén ezekben a napokban, 1919. június 25-én történt, hogy Kucsera Ferenc káplánt ellenforradalmi tevékenység miatt a szentendrei Duna-parton agyonlőtték. A később kiadott halotti anyakönyvében ez áll: „A nemzeti ügy és a keresztény erkölcs szolgálatában vértanúhalált halt.” Mindössze 27 éves volt.

Felelősen gondolkodó keresztények már akkor is látták, hogy ami a vörös diktatúra alatt történik, nem más, mint egy borzasztó, később sajnos évtizedekre ránk telepedő emberkísérlet, valódi danse macabre, ordas eszmék haláltánca, amelyre emlékezni, tanulságait levonni sajnos még ma is időszerű.

Történészek feladata értelmezni azt, hogy mi és miért történt 1919-ben Budapesten vagy két évvel korábban Péterváron, hogy a vesztett háború utáni békediktátumok idején nekünk miért nem egy Kemal Atatürk, hanem csak egy Károlyi Mihály vagy Kun Béla jutott. Ám a történelmi magyarázatokon, értékeléseken túl máig időszerű arról beszélnünk, miként is viszonyult ez a vörös téboly a nyugati civilizáció alapját jelentő kereszténységhez, a hit, a vallás, az egyházak világához. Az események sodrában élő szemlélő, Prohászka Ottokár fehérvári püspök naplójában már 1919 júniusában világosan megfogalmazta: „A proletárforradalom le akarja törni a világot s ítéletet ül fölötte. Neki ezt tenni passzió, szenvedély, gyűlölet is, irigység is, káröröm is és igazság is. Úgy látszik, mintha ő ülne ítéletet, de nem ő, Isten ül, ő csak pribék, az ördög”.

Teljes cikk

Kedvencek temetője (gondolatok egy tüntetésről)

2019. június 18.

Címkék: tüntetés, rendszerváltoztatás, liberális ellenzék, Szabadságkoncert

Szerencsés D. Márton

a XXI. Század Intézet kutatója

Fekete zsákruhában és hamuban poroszkáló, néma flagelláns horda gyűlt össze a Hősök tere egyik kietlen szegletében. A naptól, a hőségtől összeaszalódott, elszürkült arcok, halotti maszkok, a vereségben meggörnyedt, amorf, riasztó corpusok, amelyeket bár mélyre temettek, kérlelhetetlenül visszajárnak. Ahogyan azt a körülöttük, néhány pillanatra feltorlódott, de a színpad, a Szabadságkoncert felé sodródó hatvanezres tömeg közönyéből kiolvashatjuk: „igazságuk” nem szólít meg senkit, privát monomániává zsugorodott össze.

Nem keltenek már olyan felfokozott izgatottságot és félelmet (mint egykor), mert tudni lehet: lényegében ártalmatlanok és erőtlenek. Látszólag nem okozhatnak kárt nekünk, de mégis, mélyen a hipotalamuszban érezzük: jelen vannak, és nem fordíthatunk hátat nekik. Ez a bizonytalan, állandóan felkészült tudat pedig nyugtalanító, hiszen ma egészen más, valódi, de előremutató problémákkal kellene megküzdenünk. Ez az a néhány tucat áttetsző, ektoplazma-szerű emberalak azok, akik az egész ellenzéket eláruló SZDSZ-ből megmaradtak. Ők a túlélők, akiket a mai napig kitart a vörös establishment pénz- és kapcsolathálója. Az, hogy még ma is látszódnak, egyértelműen indikálja a tényt, hogy a villanásszerű változásokat hirdető ellenmítosz-kezdeményekkel szemben a rendszerváltoztatás monumentális, idővel, a második jobboldali kormányalakítás után az egész társadalomra kiterjesztett (lényegében: rákényszerített), a mélyben zajló lassú őrlőmunka, amit fenntartások nélkül, a nehézségek ellenére el kell végezni. Ennek a felelős történelmi vállalásnak a lezárása a közös jövőnk egyik legégetőbb feladata.

Teljes cikk

Egyenesen Trump Fehér Házából: politika, sajtó és az elnök

2019. június 11.

Címkék: USA, média, választások, Trump

Fekete Rajmund

történész

 

„Voltak idők, amikor azt kívántam, bárcsak tovább élt volna az apám,

hogy láthasson

a Fehér Házban és voltak idők, amikor be kell vallanom,

boldog voltam, hogy nem láthatott.”

Sean Spicer

 

Donald Trump amerikai elnökké választásával egy csaknem négy éve tartó hisztérikus, világvégét vizionáló közbeszéd lett úrrá nem csak az amerikai, de a teljes nemzetközi sajtóban. Nem telik el úgy nap, hogy ne jelenne meg az elnök személyét, szellemi képességét, hozzáértését megkérdőjelező elemzés vagy írás, amelyek már-már a politikai science-fiction határát súrolják (nekünk, magyaroknak ez nem újdonság, hiszen a miniszterelnök ellen 2010 óta folyamatos lejárató kampány zajlik).

Ehhez képest üde színfoltként jelent meg a könyvpiacon Sean Spicer korábbi fehér házi szóvivő The Briefing: Politics, the Press and the President című munkája. Ez az első olyan kötet, amely Trump egyik szövetségesének, közeli munkatársának tollából származik. A szerző mint kommunikációs igazgató az elnökválasztási kampány óta tagja volt Trump csapatának, majd követte a Fehér Házba is.

Minden adva volt tehát egy igazi bennfentes könyvhöz, amely valójában egy memoárba csomagolt kórkép az amerikai sajtóról, valamint a média és a jelenlegi adminisztráció viszonyáról. Ráadásul Spicer maga is azt mondta, hogy könyvének célja nem más, minthogy „egyenesbe rakja a dolgokat” és megmutassa, milyen ellenséges környezetben kellett neki és a teljes elnöki stábnak dolgoznia.

Teljes cikk

Vége a történelem végének

2019. június 06.

Címkék: demokrácia, populizmus, neoliberalizmus, globalizmus, konzervatív forradalom, nemzeti szuverenitás

Békés Márton

történész

A 21. század elején mélyül az ellentét a globalista és a lokalista erők között. A fő frontvonal a nemzeti, demokratikus erők és a nemzetközi, antidemokratikus erők között húzódik. Napjainkban összekapcsolódik egymással a népszuverenitás és a nemzeti szuverenitás. Ennél erősebb gát nem építhető a globalizáció ellen. Fordul a szél, érik a változás: közeleg a népek tavasza.



Világ globalistái, meneküljetek!



„Század kialszik s új század lobban” – írta Ady 1907-ben. A 21. század elején is ilyen, nietzschei pillanatban vagyunk: a régi értéktáblák széttörtek és újakat írnak. Ha jól cselekszünk, akkor mi írjuk tele őket, ha nem, akkor helyettünk és nélkülünk fogalmazzák meg azt, ami rájuk kerül. Új normák születnek, új kánont kell felállítani és új nyelven beszélni.

A hidegháború végén a nyugati civilizáció számára úgy tűnt, hogy teljes győzelmet aratott a „szabad világ” modellje, s a piac korlátlan érvényesülését és a liberális demokrácia terjedését többé nem fenyegeti semmi. Francis Fukuyama híres, azóta közhellyé vált A történelem vége és az utolsó ember című 1992-es könyvében regisztrálta ezt a folyamatot, ünnepelve a liberális demokrácia előretörését és a vele kéz a kézben járó világkapitalizmus győzelmét. A kötet, bár csupán a mindenkori progresszió legújabb hullámának bornírtan egyszerű, triumfalista terméke volt, egyszerre találta telibe és dagasztotta is tovább a századvég szekuláris-liberális haladáshitét. Mint írta: „liberális világforradalom” tanúi vagyunk, hiszen „egyetlen egyetemes ideológia maradt a porondon”. Az elbizakodott optimizmust elsősorban az táplálta, hogy míg 1975-ben harminc, 1990-ben már kétszer ennyi államot soroltak a liberális demokráciák közé – és ez elegendő is volt. Az „utolsó ember”, akinek eljövetelét Nietzsche Zarathustrájában félelemmel vegyes haraggal várta, a soft-neokonzervatív szerzőnél a racionálisan elképzelhető világok legjobbikának egyedüli lakója volt.

Teljes cikk