Szeptember tizenegy háromszor

2018. szeptember 18.

Címkék: terrortámadás, Sargentini, német menekültek, határnyitás

Schmidt Mária

történész

I.

2018. szeptember 11-én, egy többszörösen jelképes napon rendezte meg az Európai Parlament azt a Magyarország elleni erődemonstrációt, amiben a balos, kommunista, zöld (?), lmbtqrst-aktivisták, Soros-ügynökök stb. vezetésével támadást indítottak hazánk szuverenitása ellen. A prímet a „legélesebb késre a fiókban” címre esélytelen Sargentini, holland zöld-kommunista vitte. Ebben semmi rendkívüli nincs, ehhez már hozzászoktattak minket Tavares és Cohn-Bendit elvtársak, a gyenge képességű Verhofstadt, aki Magyarország elleni beavatkozásra szólította fel az Amerikai Egyesült Államokat (!?), és a többi hasonszőrű. Ezúttal azonban csatlakozott hozzájuk az Európai Néppárt több német (CDU) képviselője, élén vezetőjükkel, a bajor Keresztényszociális Unióhoz (CSU) tartozó Manfred Weberrel és az osztrák néppárti képviselők, kancellárjuk Sebastian Kurz biztatására.

Teljes cikk

Európa németizálása

2018. szeptember 13.

Címkék: Merkel, Orbán, nemzetek Európája, hatalompolitika, föderális Unió

Schmidt Mária

történész

Merkel döntött. Úgy döntött, elérkezett az ideje annak, hogy nyíltan átvegye az Európai Unió irányítását és ezzel német vezetés alatt egyesítse Európát. Ez megfelel annak a törekvésnek, amire II. Vilmos császár, illetve Adolf Hitler is kísérletet tett. A száz éve kitört I. világháborúban a kétfrontos háborúra kényszerített németek legyőzték az oroszokat, és ha az amerikaiak nem avatkoznak be az antant oldalán, őket is legyőzik.  Hitler ezért nem akart kétfrontos háborút, meg akart egyezni a britekkel, és amikor ez nem ment, kiegyezett Sztálinnal. A II. világháborút is az amerikaiak döntötték el, akik továbbra sem voltak érdekeltek abban, hogy német vezetés alatt valósuljon meg a nácik egységes, új Európája. Ez a mostani tehát a harmadik kísérlet. A németek harmadik kísérlete Európa németizálására.

Teljes cikk

Balatoni fiúk

2018. augusztus 29.

Címkék: terror, Nagy Imre, Büszkeségpont, Balatonalmádi

Békés Márton

történész

Ungár Józsefet, a „balatoni fiúk” vezetőjét és társát, Bata Ferencet 65 évvel ezelőtt, Nagy Imre kormánya idején végezték ki „népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedésben” való részvétel miatt.

Hadd kezdjem egy személyes vallomással! Nem tudom, milyen lehet 21 évesen meghalni. Miután az ember gyermekfejjel végigélte a háborút, a kettős megszállást, a rákövetkező nélkülözést, a diktatúra kiépítését és annak könyörtelen működtetését. Nem tudom, mert már 35 éves vagyok; nekem már éppen, hogy kisdobosnak sem kellett lennem, és ahhoz a generációhoz tartozom, amelyiknek oroszul tanulni sem volt kötelező. Annyit tudok, hogy többéves hadifogság után arra tért haza a nagyapám, hogy szüleitől elvették a kis vasüzemet és az udvarát körbevevő házat, amelybe a dédszüleim rövidesen, egymást követve, egy éven belül bele is haltak. Másik nagyapám pedig csak úgy volt hajlandó a főtéren sétálni apámmal, ha eltakarta az arcát: ne is lássa a gyerek a Lenin-szobrot! Egyikük sem lépett be a pártba, a Kádár-rendszer hivatalos társadalmi élete melletti árnyékéletet éltek: szorgos munkával, régi emlékekkel, polgári reflexekkel és templomba járással. Mindenkinek megvan a maga családi története, s a mienk – azt hiszem – ezek közül még csak nem is a legsúlyosabb. 

Az 1945 és 1956 közé eső több mint tíz év, vagyis a „terror évtizede”, látszólag csendes beletörődéssel telt, de a parázs alatt valójában mindvégig ott volt az a tűz, amely majd októberben felemészti a diktatúrát. Németh László plasztikus megfogalmazása szerint a helyzet hasonló volt ahhoz a kazánéhoz, amely nem akkor pattan szét, amikor a legjobban fűtik, hanem amikor egy kicsit lejjebb veszik róla a hőmérsékletet… 

Teljes cikk

Kertelés nélkül

2018. augusztus 24.

Címkék: Európa, erkölcs, áldozatok, totális diktatúrák, Hitler–Sztálin-paktum, ünnepi beszéd

Schmidt Mária

történész

Beszéljünk világosan, kertelés nélkül! Magyarország történelmének több mint fél évszázadát írták előbb mocskosfekete, majd vérvörös tintával.

Amikor 1989-ben és 1990-ben antikommunista forradalmunk során leráztuk magunkról a diktatúrát, abban reménykedtünk, hogy végre megtörténik az igazságtétel, hogy velünk együtt a szabad nyugati világban is kimondják majd: ami történt, ugyanolyan súlyos bűn volt, mint amit a náci típusú diktatúrák követtek el, melyek követőit méltán és máig tartó megvetés sújtja. Nem így történt. Több mint két évtizedet kellett várnunk, hogy térségünk kezdeményezésére az Európai Unióban 2011-től végre közös emléknapon hajthassunk fejet a totális diktatúrák európai áldozatai előtt. Két évtized hosszú idő. Húsz év alatt felnőtté válik egy ember, húsz év alatt sok millióan távoztak közülünk, akik tanúi, elszenvedői voltak a mérhetetlen kínoknak. De az igazság mértékegysége nem egy emberélet.

A mai emléknap két diktátor és az általuk működtetett emberellenes rendszerek kézfogására emlékeztet bennünket. Akik 1939. augusztus 23-a előtt még úgy hitték, a kommunizmus a létező világok legjobbikát teremti majd meg és vele szemben csupán a náci Németországot illeti megvetés, azoknak keserű pirula volt a Hitler–Sztálin-paktum. Két diktatúra egyezett meg arról, miként osztják fel maguk között a világot, két diktátor összefogása tette egyértelművé: a nácizmus és a kommunizmus közötti ideológia-különbségek csupán felületesek és látszólagosak. Alig egy héttel később ez a megállapodás vezetett a második világháború kirobbantásához.

Teljes cikk

A sebzett hős

2018. augusztus 21.

Címkék: emlékezetpolitika, emlékmű, Nagy Háború, Tokaji Írótábor, Bory Jenő

L. Simon László

A gyermekeimmel közös utazások, nyaralások programjait mindig úgy tervezem, hogy legyenek bennük olyan látnivalók, amik a felmenőik személyes történeteihez, nemzetünk Kárpát-medencei jelenlétéhez, vagy az egykori országhatáron is túlmutató szerepvállalásukhoz kapcsolódik. A magyar emlékek felkutatása és felkeresése ugyan fárasztó a kamaszodó lányoknak, mégis beépül az identitásukba, éppen ezért talán nem hiábavaló vállalkozás. Még egy tengerparti pihenést is meg lehet szakítani, így tettük az idei nyáron is, amikor az utazás során kitérőt téve Ljubljanába, a várbörtönben megkerestük az egykor ott raboskodó első magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos emléktábláját.

A nagy háború négy évig tartó centenáriumi időszakában ez a döbbenetes erejű és hatású, máig feldolgozhatatlan következményekkel járó háború központi helyet foglal el a gondolatvilágunkban és a kirándulások tervezésekor. Idén a ljubljanai kalandozás előtt végig jártam, és a gyerekeimnek is megmutattam pár olyan helyszínt, ahol száz évvel ezelőtt az egyik dédapám harcolt, s ahol sok hős magyar katona adta vérét a hazáért. Huszár Gábor dédapám a 69-es gyalogezred tagjaként mind a 12 isonzói csatában az első vonalban küzdött.

Megnéztük a goriziai háborús múzeumot, ahol először 2010-ben jártam Görög István ezredes, a pákozdi katonai emlékpark vezetőjének társaságában. A múzeumban az évfordulós időszaki kiállításon most egy igazi magyar érdekesség is látható, a Doberdóról hazacipelt kiszáradt fa, ami a szegedi múzeum gyűjteményét gyarapítja, s ami akkor az állóháború szimbólumává vált. Goriziából felmentünk a San Martino del Carsóra, ahol egykor nagyon sok magyar katona lelte a halálát. Majd elmentünk megnézni a doberdói (visintini) magyar kápolnát. Végül az egész napos túrát a redipugliai hősi emlékműnél zártuk. Itt százezer olasz katona hamvai nyugszanak, de a közelben van az az osztrák-magyar temető is, ahol 14550 katona sírhelye található. A monumentális emlékművet látva újra fájó hiányérzetem támadt amiatt, hogy Magyarországon nincs egy nagy, központi emlékmű – sajnos ezt a nagy háborúnak és az utóéletének uralkodó narratíváit felülírni szándékozó hivatalos állami centenáriumi programok során sem sikerült pótolni.

Teljes cikk

Intelmek és hírek

2018. augusztus 17.

Címkék: média, Szent István, hit, haza, Kölcsey

B. Varga Judit

történész-muzeológus

István szabadon és önként vette fel a kereszténységet, mert független országot alapítani. A történelem igazolta, hogy jó utat választott. Szentté avatásának napja nemzetünk legnagyobb ünnepe. Augusztus 20-a közeledtével az ő és Himnuszunk költőjének szellemi ̶̶̶ erkölcsi testamentumára, intelmeire emlékezünk, utóbbi halálának 180. évfordulója alkalmából is.

„Valójában nem a történelem a mienk, hanem mi vagyunk a történelemé.”

     (Gadamer)

 

Szent István és Kölcsey Ferenc közel egyidősen, a negyvenes éveik elején írták meg intelmeiket. Stabil értékrendet, világos útmutatást, követni érdemes világnézetet hagytak utódaikra. Egyikük sem fogalmazta meg, hogy mi legyen a véleményünk, „csupán” környezetük, népük, országuk figyelmét hívták fel az örök igazságokra. Bölcsességük megszólítja a XXI. század hír- és véleménydömpingjében vergődő emberét is.

Hans-Georg Gadamer óta tudjuk, hogy az önállóság naiv mítosza nem létezik, azaz mindenki korának gyermeke. Meghatároz bennünket kulturális közegünk, a társadalom, amelyben élünk, a nyelv, amit használunk, tele kódolt üzenetekkel és ítéletekkel. Gadamer az Igazság és módszer című művében (1960) ezt így összegezte: „Valójában nem a történelem a mienk, hanem mi vagyunk a történelemé. Már jóval azt megelőzően, hogy utólagos reflexióban megértenénk magunkat, magától értetődően értjük meg magunkat a családban, a társadalomban és az államban, melyben élünk. (...) Ezért nem annyira ítéletei, mint – sokkal inkább – előítéletei alkotják az egyén létének történeti valóságát.”

A heidelbergi filozófus tulajdonképpen arra mutatott rá, hogy véleményünk mennyire függ attól, amit mások sugallnak nekünk. A mai véleményirányító (opinion-builders, opinion-makers) és politikacsináló (policymakers) globális korban, amikor a tömegmédia meghatározza, hogy milyen témákról gondolkodjunk, beszélgessünk, és még az ezekkel kapcsolatos véleményét is a szánkba rágja nem tisztelve szubjektumunkat, amikor már csak az írástudók személyes lelkiismeretében bízhatunk, akkor van szükség nem elégszer felidézni az időtálló, ezért mindig időszerű gondolatokat.

Teljes cikk

Tudományos szocializmus

2018. augusztus 14.

Címkék: ELTE, Péter Gábor, MTA, pártkórház, Kommunizmuskutató

Szabó Ákos

történész

A kommunista diktatúra nemcsak a benne élők fizikai létét, hanem a gondolkodását befolyásoló tudományt is szigorúan ellenőrizte, így nem meglepő, hogy a hűséges, tudós káderek pályájuk során mindent elérhettek. A Kommunizmuskutató Intézet életrajzi adatbázisát frissítette a szerző egy orvos, egy történész és egy kémikus Rákosi és Kádár alatti karrierjével.

 

Babics Antal: Péter Gábor barátjából pártkórház-igazgató 

 

Babics Antal egy lovászpatonai pékmester gyermekeként látta meg a napvilágot 1902-ben. A győri, majd pápai gimnáziumi éveket követően a fővárosban orvosnak tanult. 1929-ben kapott oklevelet a Pázmány Péter Tudományegyetemen, urológus szakorvos lett. A fővárosban ismerkedett meg az illegális munkásmozgalom több tagjával, akik közül Péter Gáborral került bensőséges viszonyba. Kettejük kapcsolatát jól példázza, hogy amikor a későbbi rettegett ÁVH-vezérnek bujkálnia kellett a hatóságok elől, Babics saját lakásában adott menedéket a szabósegédnek, sőt a párt az orvos lakásán tartott ankétokat.

 A világháború befejezését követően karrierje – befolyásos kommunista barátainak köszönhetően – szélsebesen kezdett felfelé ívelni: előbb egyetemi tanár, majd az egyetem Urológiai Intézetének igazgatója lett. A fordulat évében, 1948-ban Péter Gábor ajánlására felvették a Magyar Dolgozók Pártjába. Ettől egy csapásra minden ajtó kinyílt előtte: még abban az évben a Magyar Orvosok Szabad Szakszervezetének elnökévé avanzsált, és ha mindez nem lett volna elég, dékáni kinevezést is kapott az orvosi karon. Egy évvel később az MTA levelező tagjává választották, s arra sem kellett sokat várnia, hogy a nagy múltú intézmény rendes tagja lehessen: ez 1950-ben bekövetkezett.

Teljes cikk

Kommunizmus és cionizmus

2018. augusztus 10.

Címkék: Szovjetunió, Izrael, antiszemitizmus, Karl Marx, Theodor Herzl

Pelle János

PhD, egyetemi oktató

Furcsán alakult ennek a két, nagy hatású és a XX. században állami formát öltő eszmének a sorsa. Mind a két teóriát, évszázados előzmények után a XIX. század közepén fogalmazták meg, ráadásul két olyan filozófus, akik jól ismerték egymást és a családi hátterük is hasonló volt. Az egyik Karl Marx, a német nyelven író ismert szocialista gondolkodó, a másik Moses Hess, francia filozófus. Előbbi 1848-ban adta közre a Kommunista kiáltvány című röpiratát, amelyben bírálta az utóbbinak az „igazi szocializmusról” vallott nézeteit. Hess erre eltávolodott a barátjától (akit előzőleg összeismertetett Engelsszel, a mecénásával), és 1862-ben megjelentette Róma és Jeruzsálem című, magyarul is kiadott munkáját. Ebben felvázolta azt a programot, hogy az európai zsidók az akkor még török uralom alatt álló Palesztinában teremtsenek maguknak országot és váljanak ugyanolyan nemzetté, mint az egységesülés útjára lépett olaszok.

Teljes cikk

Az akció fedőneve: „demokrácia”

2018. augusztus 01.

Címkék: Európa, liberalizmus, identitás, nemzeti függetlenség, egyesülés

Schmidt Mária

történész

A Le Monde mai online kiadásában tette közzé a szerző identitásról, demokráciáról és az Európai Unióról szóló cikkét. Az írást eredeti formájában és eredeti címével közöljük.

A kommunista diktatúra mintegy fél évszázada után igazi ajándékként élte meg hazám, és személyesen én is, a szovjet birodalom összeomlását, nemzeti függetlenségünk visszaszerzését és a demokrácia kivívását. Mindennek következtében szabad és független országként léphettünk át a 21. századba. Magyarország számára ez nagy lehetőség és egyben nagy felelősség is.

A szovjet megszállás alatt ránk kényszerített kommunista rendszert mi, magyarok soha nem támogattuk, és ezt 1956 dicsőséges forradalmával bizonyítottuk. Példa nélküli hősiességről tett tanúbizonyságot a magyar nép akkor, amikor fegyveresen szembeszállt a szovjet világbirodalommal. Erre az egyenlőtlen harcra azért vállalkoztunk, mert nemzeti létünk, önbecsülésünk és méltóságunk forgott kockán. A diktatúra ugyanis minden olyan érték ellen támadást indított, ami számunkra becses és fontos volt: hadjáratot viselt a család, a nemzet és az istenhit ellen, le akarta cserélni a hőseinket, az ünnepeinket, nevetségessé akarta tenni és le akarta járatni mindazt, amire büszkék voltunk és amit tiszteltünk. Szabadságharcunkat a kommunisták ugyan kíméletlenül leverték és kegyetlenül megtorolták, de mégsem folytathatták többé ott, ahol abbahagyták. Kölcsönös félelmen alapuló kiegyezésre kényszerültek. A kommunisták féltek a magyar néptől, mert tudták, következmények nélkül nem feszíthetik túl a húrt. Mi pedig féltünk a kommunista hatalomgyakorlóktól, mert tudtuk, hatalmuk megtartása érdekében mindenre képesek. A hetvenes évektől a kommunista rendszer bukásáig ezen a kölcsönös félelmen alapult a kádári gulyáskommunizmus, amit a nyugati megmondóemberek annyira ajnároztak. Amikor azonban a szovjetek kinyilvánították, hogy nem vetik be többé a Vörös Hadsereget birodalmuk megtartása érdekében, egy pillanat alatt eldöntöttük, hogy kivívjuk a szabadságunkat. 1989. június 16-án eltemettük 1956-os hőseinket és a fiatal Orbán Viktor térségünkben először a nyilvánosság előtt kimondta: nemzeti függetlenséget és szabad választásokat követelünk.

Teljes cikk

A bolgár Sztálin élete

2018. július 27.

Címkék: Sztálin, Tito, Reichstag, Komintern, Georgi Dimitrov

Szabó Ákos

történész

A budapesti Vásárcsarnokot és a mellette elhelyezkedő tér éttermeit, bisztróit szinte az összes bédekker, utazásokra szakosodott internetes oldal, sőt még a szakma egyik legnagyobb nevének számító Gault Millau étteremkalauz – amelynek véleménye vendéglátóhelyeket emel fel, vagy épp taszít a mélybe végérvényesen – is a magyar főváros legfelkapottabb helyeiként említi. Ha kicsit megkapargatjuk a történelem évtizedek során lerakódott sgraffitóit, feltűnik szemünk előtt Karl Marx alakja, akinek nevét viselte a tér déli oldalán elhelyezkedő egyetem, s akinek szobrát a közelmúltban az Európai Unió – remélhetőleg már csak egy szűk évig regnáló – vezetői felavatták, illetve eszünkbe jut egy név, amely a kommunista diktatúra időszakában névadója volt a közterületnek. Georgi Dimitrov bolgár kommunista politikusé, akiről jelen írás szól.

Teljes cikk