Egy Budapesten tartott nemzetközi konferencián politikusok értékelték Helmut Kohl érdemeit Kelet-Európa szempontjából. Magyarország miniszterelnöke, Orbán felidézte, hogyan zarándokolt el annak idején a németekhez.

„Mi a baj a németekkel, miért nem tudják Helmut Kohlt érdemeinek megfelelően értékelni?” Schmidt Mária, a konzervatív történész van a telefonvonalban, akinek hallhatóan nem tetszik, ahogy Németország az egykori kancellárral bánik: Kohl 85. születésnapját ez év áprilisában nagyobb megemlékezések nélkül töltötte be. „Van-e német polgár, aki nála többet tett a nemzetért?”

A kérdés persze költői, hiszen a történész szerint Kohl nemcsak a 20. század második felének legnagyobb német, hanem ezen időszak talán legnagyobb európai államférfija is. A szenvedély, amellyel Schmidt Mária Kohlról beszél mutatja, hogy a Szovjetunió egykori kelet-európai szatellitországaiban a német politikust általános megbecsülés övezi.

Kohl nélkül a kelet-európai rendszerváltozás talán egész másként alakult volna. Schmidt Mária a XX. Század Intézet vezetőjeként – értékelendő, hogy a régió milyen sokat köszönhet az egykori német kormányfőnek – a Konrad Adenauer Alapítvánnyal közösen egy, a kohli életművel kapcsolatos nemzetközi történészkonferenciát szervez. Ezért volt a vonal végén.

A keresztény-nemzeti konzervatív szemlélet hivatkozási alapja

A keddi konferenciát néhány szóval megnyitó Schmidtnek kész válasza van már arra a kérdésre, hogy a németek miért nem ünneplik elég lelkesen Kohlt: a történész elmondása szerint annak a „médiaelitnek” a felelőssége ez, amelynek kulturális hivatkozási alapja még mindig a '68-as mozgalom. Schmidt szerint ezen elit képviselői azért hallgatnak, mert irigykednek, amikor konzervatív politikusok nagy eredményeket érnek el.

Ezzel rögtön a kultúrharc kellős közepén találjuk magunkat: Magyarország kormánya feltehetően azért van a konferencia támogatói között, mert az Kohlt saját keresztény-nemzeti konzervatív szemlélete hivatkozási alapjának tekinti. A politikusoknak egy Kohlhoz mérhető berlini kancellár hiányzik – fogalmazott Orbán Viktor kormányfő. „Hozzá hasonló barátokra van szükségünk” – jelenti ki Balog Zoltán, Orbán egyik legközelebbi politikai bajtársa is, szintén a konferencián tartott beszédében.

De senki nincs már, aki Kohlhoz lenne fogható. Ezt persze nem állítják, csak sejtetik ezek a szavak.

Kohlnak valóban hatalmas érdemei vannak Kelet-Európa szempontjából. Andreas Rödder, a német történész tömören és egyértelműen fogalmaz: A kelet-európai kisállamok felvétele és stabilizálása az EU valódi történelmi sikertörténete, amely döntően Kohlnak köszönhető.

Kohl mindenki másnál jobban képes volt megérteni a kelet-európaiakat, és meggyőzően tudott érvelni Nyugat-Európában ezen államok integrálása érdekében – vélekedik Románia egykori elnöke, Emil Constantinescu. Constantinescu arra utal, hogy Románia és Bulgária EU-tagsága Kohl érdeme, ugyanis számos európai kormányfő jóval szkeptikusabban állt hozzá e két ország csatlakozásához, mint a közép-európai országok – pl. Lengyelország és Magyarország – felvételéhez, és ez csak egy a Kohlnak köszönhető eredmények közül .

Tanács a fiatal kollégának

Constantinescu megfogalmazásában Kohl a közép-európaiak Churchillje volt, hiszen Churchillhez hasonlóan felismerte, hogy a legfontosabb fegyver a remény. Constantinescu szerint Kohlnak ez a felismerése azért volt nagyon fontos, mert az európai jövőbe vetett hit akadályozta meg a rendszerváltozás után összeomló országok lakosságának demoralizálódását.

Kohl a németországi SPD-nél is sokkal jobban értette Kelet-Európát. Az SPD ugyanis leginkább Oroszország megértésére törekedett – vélekedik Horváth István, az akkori bonni magyar nagykövet, hozzátéve, hogy a magyar vezetés már 1981-ben a Moszkvától való távolodás és az NSZK-val való kapcsolatok elmélyítésének szándékával közelített Helmut Schmidt szövetségi kancellárhoz. Schmidt azonban elutasította ezt attól tartva, hogy a közeledés felbőszítené a Szovjetuniót.

Kohl volt az első német kancellár, aki érdeklődést mutatott: 1984-ben Budapestre látogatott, és ettől kezdve szorosabb kapcsolat alakult ki a két ország között. Németország hitelekkel is támogatta Magyarország reformpolitikáját, és mindez végül a vasfüggöny 1989-es lebontásához vezetett.

Magyarországon hálásak az emberek Kohlnak, és ő is hálás Magyarországnak, ahogy ezt számtalan alkalommal elmondta. Orbán Viktor miniszterelnök beszámol arról, hogyan zarándokolt el Kohlhoz 1998-as első kormányalakítása előtt: „35 éves voltam, és a tanácsát értem, hogy hogyan is kell ezt csinálni.”

„Nekünk van szükségünk arra, hogy emlékezzünk rá”

Más is hasonlóan vélekedett. Constantinescu is elmeséli, hogy – hasonlóképpen – frissen megválasztott államfőként Kohl privát tanácsát kérte. Olyan történet ez, amelyet az akkori kor minden kelet-európai államfője elmondhatna. Kohl volt az az államférfi, akiben megbíztak, és akiben megvolt az akarat és képesség ahhoz, hogy Kelet-Európának segítsen.

Egy kis nosztalgiát lehet érezni az előadóteremben, amint Kohlt „a gyorsan változó világ egy biztos pontjának” és „a lángokból kiemelkedő sziklának” nevezik. Balog miniszter úgy fogalmaz, hogy „nem Kohlnak van szüksége arra, hogy emlékezzünk rá, hanem nekünk, mégpedig azért, hogy vízióját és szellemi örökségét magunkban megőrizzük.”

Kohl valódi öröksége, az egyesített Németország, az EU keleti bővítése és az ezáltal létrejött egyesült Európa az – fejti ki Orbán –, ami garantálja Magyarország szabadságát. Ez szükséges feltétele annak, hogy az ország ne morzsolódjon fel az idegen hatalmak közötti viszályok következtében.

Az egykori kancellár, akire Budapesten az elmúlt években csak keveseknek kijáró mély tisztelettel emlékeznek, bélműtétje után az intenzív osztályon fekszik egyes sajtóértesülések szerint „kritikus állapotban”. Lehet, hogy e hír hallatán többen aggódnak érte Kelet-Európában, mint Németországban.

A cikk először a Die Welt hasábjain jelent meg, "Ich war 35 Jahre alt und fragte Kohl um Rat" címmel.

Boris Kálnoky író, újságíró