„Nem magamnak futballoztam,
hanem a magyar közönségnek, a magyar népnek.
Hogy a mi zászlónk feljebb menjen, mint a másiké,
tisztelve ugyanakkor a másodikat és a harmadikat is."

Czibor Zoltán

A hidegháborút az USA egyetlen puskalövés nélkül nyerte meg. Addigra ugyanis a fő hadszíntér a harcmezőről a soft power politika területére helyeződött át, ahol kiütéses győzelmet aratott. A soft power politika azt jelenti, hogy nem a hadseregek közötti összecsapásban, hanem a történetmesélésben kell győzni. Vagyis akinek a sztorija képes meghódítani az emberek szívét, azé a győzelem.

A közép-európai rendszerváltoztatások után általánosan elvárttá és elfogadottá vált a nyugati országok másolása, miközben a példakövető országok észre sem vették, hogy egy modern kori gyarmatosítás áldozataivá válnak. Jó tanulóként igyekeztek megfelelni a nyugati nagyhatalmak elvárásainak, és mindent annak rendeltek alá, hogy csatlakozhassanak az Európai Unióhoz, vagy ahogy akkoriban mondták: Európához. Ennek a példakövető magatartásnak azonban súlyos ára volt.

Tavaly nyáron, amikor feleségemmel autóutat tettünk az Egyesült Államokban, szomorúan tapasztaltam, hogy az amerikaiak háborúban állnak egymással. „Ez még semmi: lassan kitör a polgárháború” – mondta a feleségemnek egy pincérnő Maine állam egyik kisvárosában. Ez azért túlzás – gondoltam. Aztán a legutóbbi két-három hónap eseményei arról győztek meg, hogy talán mégsem oktalanul dohogott. Az Egyesült Államokban sajnos olyannyira megkövesedtek az ellentétek, hogy immár sokan tartják a politikai álláspontok kifejezésére elfogadható módszernek az erőszakot.

A bennmaradáspárti elit örömmel szemléli a lélekvesztőkön Angliába tartó migránsokat, mert nem tiszteli Nagy-Britannia határait.

Miközben naponta érkeznek újabb menedékkérők a La Manche csatornán át, a Brexit-ellenes aktivisták örömmel tapasztalják, hogy Nagy-Britannia nem képes „visszaszerezni a határai feletti ellenőrzést”. A brit szuverenitásnak ez a semmibevétele a demokrácia elleni támadás.

Lord Ricketts, a Külügyminisztérium apparátusának volt vezetője szerint nem az illegális bevándorlással van baj, hanem a Brexit mellett felhozott érvek „ürességével”. Ami nagyjából annyit tesz, hogy a határokat nem kell túl komolyan venni. Aki a sorok között olvas, nehezen tud szabadulni az érzéstől, hogy Rickettnek a brit határok feletti ellenőrzés visszaszerzésének ürességéről szóló szavaiban több nyilvánul meg, mint a káröröm enyhe fuvallata.

A maradáspárti elit jelentős része továbbra is ellenségesen tekint a brit szuverenitás minden megnyilvánulására, és alig tudja palástolni afeletti örömét, hogy a kormány nemigen képes megakadályozni a La Manche csatornán áthaladó bevándorlást.

„Semmi sem bénítja meg jobban a gondolkodást, mint a kisebbrendűségi érzés.”

Simone Weil

Magyar Bálint rögtön egy jó hírrel indít „Ha nem tetszik a rendszer... A rendszerkritikai alapállás stratégiája” című írásában. Azzal, „hogy 2019 őszére – Haraszti Miklós kifejezésével – megszületett az ellenzéki választó.” Elgondolkoztam. Ez vajon mit jelent? Pirandello jutott az eszembe, ahol mindjárt „Hat szereplő szerzőt keres”. A helyzet itt is hasonló. Haraszti (ő valami orákulum lenne?) szerint ellenzéki választó már van, már csak ellenzéki politika kéne, meg ellenzéki pártok, meg ellenzéki politikusok, akik ellenzéki programmal rendelkeznek, vannak hozzá gondolataik, terveik, stratégiájuk stb.

A nyugati világ jelentős részét elárasztó kulturális konfliktusok azzal fenyegetnek, hogy leválasztják ezeket a társadalmakat a múltjukról. Az identitásról, a faji, a nemi kérdésekről és a családi életről zajló viták egymást erősítik, össze is fonódnak, s egyesített energiájuk egyetlen közös célpontra, a nyugati társadalmak múltjára irányul. Ennek az igyekezetnek édeskevés köze van ahhoz a tiszteletreméltó törekvéshez, hogy az ember tanuljon a múltból.  Jelennek igyekszik tekinteni a múltat, és úgy ítélkezik történelmi személyiségek és intézmények felett, mintha kortársaink lennének. A kultúrharcosok ennek révén próbálják kifejezésre juttatni, hogy erkölcsileg magasabb szinten állnak, mint felháborodásuk századokkal ezelőtt élt célpontjai. Ez a keresztes háború paradox módon úgy akarja leválasztani a jelent a múltról, hogy e célból lebontja a kettő közötti határvonalat.

Elég komoly nyelvi zavar alakult ki a liberalizmust illetően. Mindenki mást hív, illetve tart liberalizmusnak. Kicsit bonyolódik a helyzet, ha bevonjuk a vizsgálatba a politikai propaganda világát is. Ott olyanokat is liberálisoknak neveznek, akik semmilyen intellektuális és történelmi kritérium alapján nem tarthatók annak. Tehát itt egy nyelvi zavarral állunk szemben, amelyet részben intellektuális igénytelenség, részben politikai motívumok indokolnak. Itt és most a magam történeti érvelésével szeretném kicsit tisztábbá tenni a képet.

A rendszerváltoztatás utáni két évtized legfontosabb tanulsága, hogy akkor lehet valóban hatékony államot építeni, ha azt a sajátos nemzeti karakter mentén tesszük. Bebizonyosodott, hogy – szemben azzal, amit a neoliberalizmus doktrínája állít – szükség van a hatékony és erős államra a világ legnagyobb kihívásainak kezelésére. Világossá vált ugyanakkor az is, hogy a liberális demokrácia analóg másolásra épülő stratégiájával szemben a nemzeti jellemzők szerint felépített intézményi kombináció vezet sikerre. A magyarságot sajátos, ám jól körülírható karakterrendszer jellemzi. A 2010 utáni kormányzás legfontosabb célja, hogy ezen nemzeti karakterre alapozva építse fel a magyar államot.

Tisztelt Főigazgató Asszony! Tisztelt Házelnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Valóban előre elnézést kell kérnem, mert nem a most majd általam elmondottak következményei miatt és elől menekülök el, hanem a parlamentben a kormánynak az európai uniós csúcstalálkozóra mandátumot adó országgyűlési határozat vitája kezdődik meg, és miután a Házelnök Úr tartja az expozét, ezért egyrészt illik, hogy a kormányképviselet is biztosított legyen, másfelől pedig ez azt is mutatja, hogy a most elhangzó előadásom az erősség szempontjából a mai napon elhangzó beszédek közül legfeljebb csak ezüstérmes lehet. De az, hogy az ember egy versenyben biztosan veszíteni fog, nem ok arra, hogy ne szálljon be a versenybe. Ezért ennek előrebocsátásával szeretném az „Ez a harc már a végső?” – kérdőjellel a végén – című vitaindítót megtartani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház!

A koronavírus járvány rendkívüli kihívás elé állította az emberiséget – benne természetesen bennünket magyarokat, éppúgy az Európai Unió tagállamait, nemkülönben pedig annak intézményeit.

A közegészségügyi válsághelyzet kezelésére az Európai Unió tagállamainak jelentős része nem volt felkészülve, az Unió – mint közös intézményrendszer – pedig teljességgel alkalmatlannak bizonyult erre.