Talán nagyobbat szólt volna Müller Rolf november közepén Péter Gáborról megjelent könyve, ha február 25-ére időzíti megjelenését a kiadó. Mert valóban jó olvasmány, és nem csak szakmabelieknek ajánlott. Karácsonyi könyvvásárra kicsit bizarr téma… Többen megírták már, hogy a kötet hiánypótló. Az irodalomjegyzék nélkül is 270 oldalon, hat nagyobb fejezetben megírt életrajz szintetizáló igénnyel sűríti főszereplője sajátos életkörülményeit, választott mozgalmának működését és hatását. Informatív képet rajzol a mélyen ellentmondásos diktatúráról, amely a főhőst, saját gyermekét is felfalta, de csak miután felemelte.

A könyv egyetlen hátránya, hogy későn született. Érdekel még valakit, 27-28 évvel a rendszerváltoztatás után, hogy milyen ember volt a rettegett ávó vezére, egyáltalán mi volt az ávó? Merem ezt azért felvetni, mert a Terror Háza Múzeumot, Péter Gábor egykori székhelyét látogató középiskolások, nem tudják mi az, hogy Államvédelmi Hatóság, mi történt 1917. november 7-én, de még azt is csak megtippelni képesek, hogy miért markáns piros a kiállításhoz vezető lépcsőház uralkodó színe. A 2000 után születettek számára mindez olyan távoli, mint a mohácsi csata – egy dátum, néhány név és fogalom. És jól is van ez így, mert a szabadságban születtek és felnőttek józanul, mindenféle elfogultság és előítélet nélkül lehetnek nyitottak a múltra. Ez egyben a válasz is az iménti kérdésre: ha kevesebb is a tudásuk, de érdeklődésük annál nagyobb közös múltunk iránt.

Müller Rolf sodró lendületű könyve a fiataloknak is szól. Előítélet és elfogultság nélkül mutatja be azt a két meghatározó történelmi időszakot, amelyekben Péter Gábor üldözött, majd üldöző volt. Nem hallgatja el sem az egyik, sem a másik alantas módszereit. Jóval több, mint történészi feldolgozás; stílusa és eleganciája van, olykor finom iróniája. Igazi akcióregény, valóságos szereplőkkel és valódi történetekkel. Letehetetlen olvasmány.

Péter Gábor, Bajusz, Bogdán, Ceglédi, Kicsi, Lehoczky Lajos, Márvány, Seszták Antal, vagy akárhogy is hívták élete során, Eisenberger Benő gonosz ember volt. Tökéletesen alkalmas arra a feladatra, amelyet Farkas Mihály az Államvédelmi Hatósággal szembeni elvárásként megfogalmazott: „Az Államvédelmi Hatóság azért van, hogy a rosszat lássa meg az emberekben. A jót meglátni nem az ő dolga.” Hogy miért éppen Péter Gábor néven vált országosan és azon kívül ismertté, egyáltalán honnan a név és a többi ál- és fedőnév – mind kiderül a róla szóló könyvből. Miért rendelte el Sztálin a letartóztatását és miért járt közben a „nagy vezér” halála után annak hóhéra, Berija érte? Hogyan lett „médiasztár”, kik voltak a pártfogói és kik a bandájának tagjai? Élvezte, amit csinált, ez a mindig szerény eleganciával öltözködő terror-főnök, aki letartóztatásakor 36 ezres államvédelmi „hadsereg” felett diszponált? Az 1953-as letartóztatási jegyzőkönyv szerint az altábornagyi vállapján kívül elvették a kereken két tucat kitüntetését igazoló dokumentumait, lefoglalták a Divat Textil Vállalat igénybevételére szóló igazolványát, ahogy a Kútvölgyi úti kórházba szóló belépőjét is az arany zsebórájával és a titkos telefonjegyzékével együtt.

Müller Rolf könyvét azért is szeretem, mert őszintén érzékelteti Péter Gábor pozitív tulajdonságait  ̶  a főállásban illegális pártmunkás állhatatosságát, mozgalomhoz való hűségét, fegyelmezettségét, az elvbarátaival szembeni segítőkészségét, az elöljárója, az „Öreg” (Rákosi) iránti engedelmességét és lojalitását, a könyvek iránti vonzódását  ̶  s az olvasót türelemmel vezeti rá ezek felismerésére. A szerző mondatfűzéseivel, okos következtetéseivel többször feledteti a későbbi Péter Gábort, az erőszak nevét. Képesek vagyunk együtt érezni Benjaminnal, amikor félárván, 18 évesen tüdővérzéssel fekszik otthon, Újfehértón, és az orvos már lemond róla. Betegsége közben falja a könyveket, próbálja pótolni a mindössze három és fél év elemi iskola után hiányzó tanulmányokat. Szimpatikus az elkötelezettsége, ahogy a hat év betegágyat követően, ismét Budapesten, munkás önképző-vitafórumokon műveli magát, épít barátságokat. József Attilát nemcsak hallgatja, hanem közös kiránduláson is együtt van vele, a gödi Duna-strandon fürdőznek. De ő az, aki maga varrja fekete cérnával piros szalagra a „szabadságot az élőknek, bosszút a mártírokért" feliratot és viszi ki titokban a feleségével, a mozgalomban megismert Simon Jolánnal Sallai és Fürst megfigyelés alatt álló sírjára.

Szabadulása után, 53 évesen, talán a szabósegéd végzettségének köszönhetően, a Magyar Ruhaipari Tervezővállalatnál kapott munkát, de nem szabóként, hanem üzemi könyvtárosként. Korkedvezménnyel mehetett nyugdíjba, az akkori átlagnyugdíj közel háromszorosát kapta, de ezt kevesellte. Évtizedes barátságait, köztük Gobbi Hilda színésznővel, nyugdíjas évei alatt is ápolta. Mindszenty József 1989-es perújrafelvétele során az otthonában hallgatták ki. Nem érezte magát bűnösnek és többnyire nem emlékezett semmire. A bíborost, hazánk fehér vértanúját csak 2012-ben, Péter Gábor halála után tizenkilenc évvel rehabilitálták. A pártállami diktatúrában a legdurvább önkényt és brutalitást megtestesítő Péter Gábort a rendszerváltoztatást követően nem vonták felelősségre…

Józanító szernek és nosztalgia ellen kiváló olvasnivaló Müller Rolf kötete.

(Müller Rolf: Az erőszak neve: Péter Gábor – Az ÁVH vezetőjének élete. Jaffa Kiadó, 2017.)

B. Varga Judit történész-muzeológus