„Bárhol, bármikor, bárkivel megfordulhat a világ.”
Kertész Imre
Egyetlen kép a sublóton. Felirata: Maximilian Kolbe ferences, aki életét adta felebarátjáért. A felebarát Franciszek Gajowniczek lengyel őrmester volt, két gyermek apja. Élete végéig őrizte megmentője fotóját az Odera melletti Brzegben lévő otthonában. Maximilian Kolbét az Egyház szentté avatta. Emléknapja augusztus 14-e, bátor önfeláldozásának, vértanúságának dátuma.
Szent Maximiliánnak sorsa volt. Nem előre elrendelt, hanem szabadon választott. Nem sodródott, tűnt el a tömegben, nem túlélni akart, hanem élni ̶ Krisztus tanítása szerint, minorita ferences áldozópapként. Tisztában volt vele, hogy vannak dolgok, melyek tőlünk függetlenül történnek, az ember csak kéretlen részese, uszadéka a történelemnek. Mégis vállalta – nem egyszer életében – az árral szemben haladást.
Már gyerekkorában sem törődött bele, hogy ne tanulhasson, hogy neki kevesebb jusson. A szegény lengyel családba született, Rajmund névre keresztelt ifjabb testvér bátyja iskolából hazahozott könyveiből tanult – önállóan, segítség nélkül. A Gondviselésnek köszönhette, hogy mestert kapott. Egyszer édesanyja gyógyszerért küldte, s a patikus ámulva tapasztalta, az ifjú milyen biztonsággal igazodik el a latin szavak között. Hosszasan elbeszélgetett vele, és tehetségét felismerve felajánlotta, hogy hetente órákat ad neki. A fiú majd kiugrott a bőréből: először tapasztalta meg egy felebarát szeretetét.
Tizenhárom éves korában lépett be a minoriták kolostorába, tanulmányait Lvivben (Lemberg, Lwów), majd 1911-től Rómában folytatta. Teológiai és filozófiai doktorátust szerzett. 1918. április 28-án, azon a napon szentelték pappá, amikor theresienstadti börtönében meghalt Gavrilo Princip. Egyik szemináriumi társa nem kevesebbet állított róla, minthogy „ha nem lép be a kolostorba, nagy hadvezér vagy zseniális feltaláló lehetett volna”.
Betegeskedő szervezete, tüdőbaja ellenére mert nagyokat álmodni. Felszentelése utáni negyedik évben megalapította, később 5000 példányban kiadta a Szeplőtelen Szűz Mária Lovagja (Rycerz Niepokalanej) című, hamar népszerű vált vallási folyóiratot. Nyomdára csak úgy kapott engedélyt feletteseitől, ha a forrásokat saját maga előteremti. Házról házra járva kilincselt, kéregetett, és egy év múlva a nyomda üzemelt. A kolostorban akadtak bőven, akik rossz szemmel nézték tevékenységét, és elérték, hogy munkatársaival együtt áthelyezzék egy másik, ráadásul félig romos kolostorba. Bűne mindössze annyi volt, hogy értette az idők szavát, azt, hogy a 20. században nem lehet középkori módszerekkel evangelizálni, missziót folytatni.
Új, kényszerű lak- és szolgálati helyén 1927-ben létrehozta a Szeplőtelen Szűz tiszteletére elnevezett ferences kolostort és kiadót, Niepokalanówot. Rendházfőnöksége alatt napilapot adtak ki, rotációs nyomdagépet vásároltak, távírót helyeztek üzembe, gyermekeknek szóló, harmincezer példányban megjelenő folyóiratot alapítottak. Megkezdte adását a niepokalanówi rádió, és nem utolsósorban lerakták a világ akkori legnagyobb katolikus kolostorának alapjait. Lengyelország lerohanásának napján több mint 760 szerzetes élt és dolgozott a Varsóhoz közeli Niepokalanówban.
Ám Kolbe atya nem érte be ennyivel. Fáradhatatlansága és állhatatos hite elvezette egészen Japánig, hogy a Mária-kultusznak a Távol-Keleten is híveket szerezzen. Nagaszakiban papnevelő szemináriumot szervezett, s tízezer példányban japánul is megjelentette a Szeplőtelen Szűz Mária Lovagját. Hat év missziós munka után tért vissza Lengyelországba.
A németek többször letartóztatták; először két és fél hónapig tartották fogva, közben elvitték a távírót, a nyomdagépeket és a templom építésére szánt anyagokat. A kolostor az üldöztetés ellenére otthont adott 3000 poznani kitelepítettnek, menedéket nyújtott 1500 zsidónak. Kolbe atya szabadulása után nyíltan felvette a harcot: illegálisan kiadott újságjában ostorozta a náci ideológiát. Az árral szemben kevesen úsztak vele. 1941 februárjában a Gestapo négy rendtársával együtt ismét letartóztatta, májusban az auschwitzi táborba vitték, ahol a 14-es barakk 16670-es számú foglyaként szállította a holttesteket. Bő hónap múlva az egyik rabtársuk megszökött, megtorlásul a tábor parancsnoka, Karl Fritzsch a blokkból tíz foglyot éhhalálra ítélt. Amikor fölolvasták a neveket, egyikük, Franciszek Gajowniczek felzokogott: ha meghal, felesége és két gyermeke teljesen egyedül marad. Maximilián Kolbe döntött. Jelentkezett a táborparancsnoknál, hogy magára vállalhassa a családapa helyett a halált. Kérése teljesült.
A tíz halálraítéltet a 13-as blokk sötétzárkájába vezették. A zárkából mindvégig imádság és ének hallatszott. A szerzetes bensőséges imával búcsúztatta el meghalt sorstársait, akiket naponta szállítottak el a zárkából. Végül a böjtöléshez szokott, ezért a meghalni nem akaró szerzetest Nagyboldogasszony vigíliájának estéjén a tábori hóhér ölte meg fenolinjekcióval. Testét, ahogy a többiekét is, elégették. Öröksége az lett a táborban, Auschwitzban, hogy felébresztette az ottmaradtakban az emberi jóságba vetett hitet, azaz reményt adott a túléléshez.
Ezért avatta VI. Pál pápa boldoggá 1971-ben, és emelte a szentek sorába II. János Pál 1982-ben. Így lett a politikai foglyok, a bebörtönzöttek, a családok és az újságírók patrónusa. Így került szobra a londoni Westminster Apátság 20. századi mártírjai közé. A flossenbürgi koncentrációs táborban felakasztott evangélikus lelkész Dietrich Bonhoeffer, a bolsevikok által meggyilkolt cárné Jelizaveta Fjodorovna, a baptista tiszteletes és polgárjogi harcos Martin Luther King, San Salvador érseke Oscar Romero és még három földrész öt vértanúja mellé. Ezért nyilvánította a lengyel szenátus mártírhalálának 70. évfordulóját, 2011-et emlékévnek. Ezért készítette el még 1990-ben Krzysztof Zanussi életrajzi filmjét róla a később, a Tarantino-filmeknek köszönhetően kétszeres Golden Globe- és kétszeres Oscar-díjassá vált osztrák színésszel, Christoph Waltzcal az egyik főszerepben. És legújabban ezért gyártott életéről a mexikóvárosi Dos Corazones Films Max & Me címmel háromnyelvű animációs filmet a fiatalok számára, a premiert a krakkói ifjúsági világtalálkozóra időzítve. (Magyarországon egy szerényebb, ám sajátos kezdeményezés született; 2015-ben Vasszécsenyben az éves búcsú alkalmára Merkli Ferenc plébános színdarabot írt a szent életének utolsó időszakáról, amelyben ő játszotta a koncentrációs tábor gonosz parancsnokát. Ugyanitt, ugyanekkor Maximilian Kolbe szobrát is felavatták a plébánia kertjében.) Ezért kereste fel Ferenc pápa a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó alkalmával a mártír ferences halálcelláját és írta az auschwitzi múzeum emlékkönyvébe: "Uram irgalmazz népednek! Bocsásd meg ezt a nagy kegyetlenséget!"
Franciszek Gajowniczeket otthon szegénység és szomorúság várta. Két fia a háború áldozata lett; a varsói felkelés után haltak meg. Maga is vagy féltucat betegséget szedett össze a táborban. Hiábavaló volt hát Kolbe atya önfeláldozása? Az életben maradt Gajowniczek joggal hihette egy darabig… Aztán egész életében hálás volt, ápolta megmentője emlékét. Számos interjút adott, többször ellátogatott Niepokalanówba, ott volt a szentté avatáson. Megtapasztalta és megértette a keresztény etika egyszerűségét és nagyszerűségét, a Kolbe-örökséget: élete végéig szerette felebarátait. 1995-ben hunyt el.
B. Varga Judit történész-muzeológus