Valaha volt egy liberalizmus, amely a természetjogon alapuló személyes szabadságot, a magántulajdon védelmét és a gondolatok, vélemények szabad vitáját tűzte zászlajára. Ez volt a 18 ̶ 19. század utólag klasszikusnak nevezett liberalizmusa. A liberalizmus azonban, éppen a természetéből fakadóan, nem sokat ad a hagyományokra, még akkor sem, ha a saját tradícióiról van szó. Korunk liberális dogmája már nem a szólásszabadság és az egyén autonómiája mellett tör lándzsát, hanem épp ellenkezőleg: azzal az igénnyel lép fel, hogy a nyugati ember életének minden apró szegmensét leuralja. A liberalizmus apostolai napról napra megkérdőjelezhetetlen kinyilatkoztatásokat tesznek arról, hogyan kellene élnünk, miben kellene hinnünk, mit kellene gondolnunk, és egyáltalán: kinek kellene lennünk.
Hogy a liberalizmus pontosan mikor és miért vált egy alapvetően a világra nyitott eszmerendszerből hermetikusan zárt szektává, senki sem tudja biztosan megmondani. Talán valamikor a ’60-as évek környékén, az újbaloldali mozgalmak megjelenésével következhetett be a liberalizmus szektás fordulata, aminek következtében a 21. századra a liberalizmus egy globális – vagy globalizációs – elnyomó gépezetté transzformálódott. Egy olyan szektává, amely ádázul küzd hegemón pozícióiért, legyen szó kultúráról, gazdaságról vagy éppen politikáról.
A liberalizmus természete olyan, mint bármely szektáé. Profán teológiájának megvannak a maga apostolai, szentjei és hittételei is. Mint minden szekta, a liberalizmus is a leghatározottabb dogmákkal bír az emberi élet valamennyi területén, és nemcsak a jövőt kívánja saját képére formálni, hanem a múltat is.
A múlt, a történelem liberális magyarázatának fenntartása létfontosságú a szekta számára, hiszen a szekta vezetői az általuk terjesztett igéből – narratívából – nyerik legitimációjukat híveik körében. A rendszerváltoztatás az egyik legfontosabb tartópillér ebben a küzdelemben.
A rendszerváltoztatás liberális apostolai – Halmai Gábor, Heller Ágnes vagy éppen Kis János – az 1989–90-es események egyetlen hiteles tolmácsolóiként lépnek fel, rajtuk kívül nincs se élet, se igazság. Ezekben a történetekben, amit a liberalizmus legfőbb tanítványai írnak, a főszereplők a szekta szentjei, mint például Donáth László, Eörsi László, Jánosi Katalin, Rajk László, Ungváry Rudolf és Vásárhelyi Mária. Torz evangéliumaikban ott van a megváltás ígérete, csak éppen a megváltott emberek nincsenek sehol. A liberalizmus szektája olyan különös tanítással bír, amelyben ugyanazok a tanítók és a követők, és amely tanítások nem tartanak igényt valódi hívekre, csak alattvalókra, behódolókra.
Aztán vannak azok, akiket a liberalizmus szektája kiátkozott, eretneknek nyilvánított, akiket megvetnek és lenéznek. Ők az átlagemberek. Ilyen volt az a hatvanezer ember is, aki a Hősök terén ünnepelte a rendszerváltoztatás harmincadik évfordulóját június 16-án. A szektává válással egyenes arányban nőtt a hétköznapi emberekkel szemben érzett viszolygásuk. A liberális szekta irtózik a mindennapi emberek gazdasági és politikai véleményétől, szokásaitól, életmódjától. A szekta szemében ők, ahogyan azt a Momentum főpolgármester-jelöltje már többször megfogalmazta, agyhalottak, droidok, provinciális hőbörgők, akiktől a liberális szenteket elfogja a hányinger.
A szektalét egyik legfontosabb jellemzőjét nap mint nap megtapasztalhatjuk: a liberalizmus tanaival nem lehet vitatkozni. A liberális apostolok, miközben a szólásszabadság felszentelt őrzőiként lépnek fel, legszívesebben mindenkibe belefojtanák a szót. A szektatagok képtelenek elviselni, ha valaki az ő dogmáikon kívül, vagy esetleg azzal szemben fogalmazza meg álláspontját. Őket gyűlölik a legjobban: azokat, akik leleplezik őket, akik rámutatnak arra, hogyan élnek vissza a hívek jóhiszeműségével, hogy érvényesülnek az ő kárukra.
Ez a szekta, amely egykoron a teljes magyar közéletet uralta, mára rendkívül frusztrálttá vált. Ingerültségük oka, hogy egy kora reggeli Puzsér-bejegyzés a Facebookon nagyobb hatást ér el, mint a Szabadságkoncert előtt demonstráló kétszáz szektatag performansza. A liberalizmus kinyilatkoztatásai süket fülekre találnak.
Eljelentéktelenedésük tökéletes szimbóluma, ahogy a Hősök terén összegyűlt hatvanezer ember közönyösen vagy éppen gúnyos mosollyal hátat fordított nekik. Így fest a 2006 utáni világ Magyarországon.
Megyery Gerda