Egy kitűnő magyarkanizsai (Északkelet-Vajdaság) borász élesszemű megfigyelése adta az ötletet a következő íráshoz. „Mit szólnának a csajok ahhoz, ha a pasik másfél millió, 15–25 éves, szabad nő betelepítését szorgalmaznák Európába?” – tette fel a kérdést egy alkalommal.

A történelem félig földrajz, félig demográfia. Nem kell sem Oswald Spenglernek, Arnold Toynbee-nak vagy Niall Fergusonnak lenni ahhoz, hogy felismerjük a népesedés és a geopolitikai helyzet által kialakított mozgásokat. Például azt, hogy üres tér nem marad betöltetlen, a népvándorlások jó ideje keletről nyugatra és délről északra tartanak, a gazdasági prosperitás pedig vonzza a túlnépesedett, ugyanakkor kevésbé tehetős térségek lakóit. Ez az együttállás valósul meg korunkban is, amikor a gazdaságilag fejlett (ide értve a kereseteket, a technológiai színvonalat és az erőforrásokkal való ellátottságot) és demográfiailag stagnáló/hanyatló európai kontinens délkelet felől olyan nyomásnak van kitéve, amely gazdaságilag fejletlen, viszont rohamosan növekvő népességű térségekből érkezik. Az egyenlet röviden úgy írható le, hogy az anyagilag termelékeny, de biológiailag terméketlen tér odavonzza azokat, akiknél a helyzet éppen a fordítottja. Az újdonság az, hogy a kívülről jövőket most belülről támogatják. Kis túlzással a kívülről érkező fiatal, muszlim férfiakat férjezetlen, liberális nők várják tárt karokkal.

A 2015 nyara óta fokozódó – kényszerített, szervezett – modernkori népvándorlás vizuális reprezentációját elnézve ismétlődő jelenséget látunk: nagyrészt fiatal, egészséges, katonakorú és egyedülálló, sötétbőrű (afrikai, közel-keleti, dél-ázsiai) férfiak tömegei érkeznek Európába, akiknek többnyire fiatal, szülőkorban lévő, egyedülálló nyugat-európai nők segítenek átkelni a tengereken és az országhatárokon, üdvözölnek táblákkal, majd befogadják és ellátják őket, segítik beilleszkedésüket és ünneplik itt tartózkodásukat, amelyet a tömegkommunikációs csatornákon rendre pozitív fejleménynek állítanak be.

A kép forrása:MigSzol/Facebook

Mintha a Willkommenskultur Nyugaton kifejezetten a felvilágosult, középosztálybeli, facér nőkre volna jellemző. Képzeljük el, hogy ugyanők milyen gyorsan átlátnának a szitán, ha húszas–harmincas, nőtlen európai férfiak szerveznék, támogatnák és koordinálnák délkelet-ázsiai lányok vagy egyedülálló, fiatal latin-amerikai hajadonok beáramlását!

A statisztika világos képet mutat: nagyrészt egyedülálló fiatal muszlim férfiak érkeznek. Az Eurostat felmérése szerint a 2015-ben érkezők korfája a legszélesebb a 25. életévnél volt. Ugyanebben az évben a Magyarországon menedéket kérők között (bevallott) állampolgárság tekintetében egyharmados relatív többségben voltak a szírek, őket követték 28 százalékos arányban az afgánok, a harmadik legnagyobb csoport a koszovóiaké volt (18%) – ez a pakisztániakkal, irakiakkal és irániakkal kiegészülve minimum háromnegyedes muszlim többséget jelent. Az MTA összefoglalója szerint a 2015-ben Magyarország területére belépő „regisztráltak között jelentős többségben vannak a férfiak, arányuk 79,2%, a nők aránya mindössze 20,7%. A menedékkérők jellemzően fiatalok, az átlagéletkor 23,8 év. […] világosan látszik, hogy a férfiak túlsúlya a 15 év felettiek körében fokozottan érvényesül. […] A menedékkérők egészére vonatkozó férfitöbblet – különösen a fiatal férfiaké – az egyes származási csoportokban külön-külön is érvényesül […] Egyedülálló nők és a 15 évesnél fiatalabb, kísérő nélküli kiskorúak meglehetősen ritkán bukkannak fel […] A családosok mindenképpen csak töredékét alkotják a menedékkérőknek, jellemzően fiatal, egyedülálló férfiakról van szó” – ezt mondja tehát az Akadémia (kiemelés tőlem).

A nem minden frivolitás nélküli helyzet kialakulását távolról nézve persze magyarázhatjuk a népesedési vákuum és az anyagi bőség együtt járásának tömegvonzásával, hiszen a népességfelesleg valóban oda gravitál, ahol akadálytalanul kielégülést nyernek biológiai energiái; de bizonyára akad itt más is! – A kézenfekvő magyarázatok között megnevezhetjük az európai kontinens általános feminizálódását, amelynek egyaránt része a társadalom szuperszenzitivitása és az általánosan a férfiakhoz társított értékek kulturális diszkreditálása. Valamint az is, hogy a bevándorlásbarát szervezetekben feltűnő többségre szert tévő nők a nemükre jellemző érzelmeket (anyai ösztön, empátia, gondoskodási késztetés, kommunikativitás, segítőkészség, tolerancia) nem saját családjuk, nemzetük és kultúrkörük, hanem a más kontinensekről érkezők javára gyakorolják. De miért?

Kérdéses, hogy a velük kapcsolatban általánosnak mondható emancipált, diplomás, középosztálybeli státusz és a szekuláris, kozmopolita–multikulturális identitás miért teszi őket könnyen el- és befogadóvá az életerős, hiszen tengereken, országok során átkelni képes, korban hozzájuk illő, de erősen vallásos muszlim férfiak iránt? Márpedig, amennyiben így van, akkor nem túlzás valamiféle civilizációközi flörtölésre vagy nemzetközi incselkedésre gondolni. Vajon miből fakad, hogy látványosan szemet hunynak az európai nőket érő migránserőszak fölött, és hogy védenceik között tolerálják az európai férfiak körében kiirtandónak és visszataszítónak ítélt maszkulinitást? Mi az oka, hogy magyarázatot találnak a 2015 óta tartó – kizárólag bevándorló (hátterű) muszlim férfiak által végrehajtott – iszlamista terrorra, amelynek következtében Európában 443-an haltak és 1852-en sebesültek meg? Mi okozza továbbá, hogy a tízen–huszonéves afrikai, arab és afgán férfiaknak jár a szolidaritás, de az általuk megkéselt, lelőtt, megerőszakolt, leköpött, molesztált európai nők szenvedései iránt nincs szívük? Úgy tűnhet, mintha a nyugat-európai férfiak kulturális–szociális kiherélése után most új, de nem európai férfiak után néznének. A genetikai diverzitás tudattalan támogatásáról lenne szó?

Minden rosszindulat nélkül is nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy az emberjogi, migránsbarát és a multikulturalitás iránti érzékenyítő tevékenységet végző szervezetekben, a bevándorlást propagáló médiában, valamint az ezeket finanszírozó alapítványoknál dolgozók közötti női többség kialakulásában szorosan összefügg egymással a politikai beállítódás és a nemi hovatartozás. Nincs szomorúbb látvány egy negyvenkörüli liberális szinglinél – ők a reménytelen magány élő emlékművei. A helyzet ugyanis az, hogy a biológia konzervatív, a természet jobboldali elvek szerint működik (folytonosság, funkcionális egyenlőtlenség, hierarchia, leszármazás, öröklés), amelyek egytől-egyig tagadják a liberális társadalomszervezési elképzelések alapjait. Az élet továbbadására ugyanis csak ellenkező neműek képesek egymással, a generációk közötti vérségi összetartozás mindennél erősebb biztonságot nyújt tagjainak, a nemzet a családok családja. Ez működik, a dekonstrukciós ideológiák termékei (gender-semlegesség, queer-identitások) pedig nem. A fajfenntartás és a túlélés ösztöne a legkevésbé sem progresszív dolog – az Élet reakciós.

A Soros György nemzetközi tőzsdespekuláns és „filantróp” nagytőkés Nyílt Társadalom Alapítványa által kitartott emberjogi irodák, „oknyomozó” újságok, „civil” szervezetek deklarált célja a „nyitott társadalom”. Ennek érdekében olyan napirendet alkotnak és támogatnak, amely mindenütt a jogsértések, az állami visszaélések, a korrupció létét és a bevándorlók mostoha sorsát támasztja alá. A Soros-féle ügynökszervezetek magyarországi képviselői és szövetségeseik körében állításunkat (még egyszer: a migránsbarát szervezetek vezetőségében és tagságában túlnyomó többségben vannak a harminckörüli, férjezetlen, liberális nők) igazolják a számok.

Íme:

Az Amnesty International magyarországi csoportjának – melynek hitvallása szerint „egy kormány sem mentesülhet a megfigyelésünk alól” – munkatársai között két férfire hat nő esik, közülük is leggyakrabban Iván Júlia ideiglenes igazgató nyilatkozik. Tavaly például azt mondta, hogy „évi félmillió menekült behozatala megoldható lenne”.

A még Kőszeg Ferenc, egykori SZDSZ-alapító által létrehozott Magyar Helsinki Bizottság társelnökei dr. Kádár András Kristóf és dr. Pardavi Márta. Utóbbi szerint „a bevándorlás nem káros jelenség”. A szervezet honlapján feltüntetett 29 munkatárs több mint kétharmada nő. A szervezet jogászai védtek sikeresen az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt – a magyar állam ellen – két bangladesi férfit (országukban nincs háború, Dakka légvonalban 6700 kilométerre található Röszkétől). Az illegális bevándorlókat azóta nem találják, a bíróság által megítélt összeg a Helsinkihez került. Ezzel együtt 2011 óta már a hatodik ügyben jártak el, mindegyik esetben bevándorló férfiak (elefántcsontpartiak, irakiak, irániak, palesztinok) javára.

Nevében hordja céljait a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület, amelynek 41 munkatársa közül 29-en nők, ami 70 százalékos többséget jelent. Elnöke Kováts András. Szél Bernadett (egykori Soros-ösztöndíjas, a 2018-as választás egyetlen női miniszterelnök-jelöltje) is a szervezet programszervezőjeként kezdte karrierjét.

A Migration Aid International hazai fiókszervezetét egy igazgatóság vezeti, ennek tagjai: Fritz Katalin, Sári Dalma, Siewert András, Opra Melinda és El-Seaghi Aida, aki a migránsoknak fordítóként is segédkezett. A Migration Aid Alapítvány kuratóriumának elnöke Siklósi Brigitta, alelnöke Siewert András, harmadik tagja Markó Etelka – a vezetőségben a kétharmados női többség itt is érvényesül. A szervezet volt szóvivőjét Zsohár Zsuzsának hívják, aki Törökországból Európába „menekült” szír barátjáról híresült el, akit a görög partokon üdvözölt. Az efféle utakat egyébként korunk kíméletlen vámszedői, az embercsempészek szervezik.

A nemzetközi „migráns szolidaritás” magyar leányvállalata, a MigSzol – amely a magyar határt és az azt védő hatóságokat megtámadó, terrorizmus miatt elítélt Ahmed H. melletti és a határvédő kerítés elleni kiállásairól ismert – ugyan nem hozza nyilvánosságra vezetőségét, de a tüntetésein készült fotókon látható, hogy a férfiak és nők aránya nagyjából öt az egyhez. 2016-ban a „Röszkei 11-ért” anarchistákkal és antifasisztákkal együtt tartott demonstrációjukon kizárólag nők szólaltak fel. Egyikük, Gerse Judit a tömeges kölni erőszaktevésre is kitért, mondván: az ezzel kapcsolatos félelemkeltő retorika „a németországi szilveszteri történések óta remekül épít a fiatal, fizikailag ép arab férfi misztifikálására, akik könnyen lehetnek erőszakolók vagy terroristák […] A szexizmusnak ez egy rég ismert fajtája […] Mindezt feministaként és a nemek közti egyenjogúság híveként állítom”. Áldozatul esett nőtársaira nem tért ki.

A többek között emberi és állampolgári jogvédelemmel, jogsérelmekkel és az „egyenlőtlen bánásmód” orvoslásával foglalkozó Társaság a Szabadságjogokért munkatársainak 53 százaléka nő, háromfős elnökségében (Bíró Ágota, Kállai Ernő, Sándor Judit) szintén kétharmados a női többség.

A számok magukért beszélnek: Magyarországon a migrációt segítő, támogató és magyarázó szervezetek vezetésében és működtetésében többségében vannak a harminc körüli hajadon (ha van is férjük, nevét kivétel nélkül egyikük sem viseli) nők. Velük kapcsolatban a következő, immár általános kérdések merülnek fel:

1. Miért nem emelték fel hangjukat a bevándorlók vagy migráns háttérrel rendelkező férfiak által európai nőkkel szemben elkövetett (nemi) erőszak ellen?
2. Hogy tolerálhatják az újonnan betelepülő férfiak által a menedékhelyeken és utcákon elkövetett erőszakot?
3. Fel tudják-e oldani azt az ellentmondást, hogy védenceik a (muszlim) nőket az iszlámból eredő elnyomásnak vetik alá?
4. Hogyan egyeztetik össze saját szekuláris–racionális világnézetüket azzal, hogy az új betelepedők túlnyomó többsége hívő muszlim?
5. Hogyan számolnak el lelkiismeretükkel azzal kapcsolatban, hogy tevékenységükkel a már régóta leküzdött európai patriarchális berendezkedésnél sokkal elnyomóbb muszlim férfiuralom importálását segítik elő?
6. Miként egyeztetik össze világképükkel, hogy védenceiknek olyan szokásaik vannak, amelyeket Európában régóta nem tolerálunk (nők elnyomása, homoszexuálisok üldözése, erőszakos térítés, más hitre való áttérés tilalma), bizonyos, kifejezetten muszlim gyakorlatokról nem is beszélve (halal-vágás, klitorisz-csonkítás, gyermek- és kényszerházasság, vallási bíróságok, sáría-őrjáratok, gyűlöletimámok)?
7. A női emancipáció, a feminizmus és a gender equality híveiként mit szólnak ahhoz, hogy a 2015 óta betelepült muszlim nők 80 százalékát sem iskolába járni, sem dolgozni nem engedi férfi hozzátartozójuk?
8. Miként tekintenek az Európában újonnan megjelent, a migrációs hullámoktól nem függetleníthető olyan jelenségekre, mint a (muszlim) nők térhasználati, közéleti, társadalmi korlátozása (csak férfiaknak fenntartott kávézók, ruhaviselési szabályok)?
9. Hogyan állnak hozzá a muszlim háttérrel rendelkezők között terjedő antiszemitizmushoz és Izrael-ellenességhez, amely a csaknem kizárólag férfiak alkotta tüntetéseken rendszeresen hangot kap, sőt már zsidóellenes gyilkosságokhoz is vezetett Franciaországban?
10. Mit szólnak a szekularizált Európába özönlők által képviselt vallásos, muszlim normák és társadalomszervezési elvek térhódításához, főként női szemszögből?

Az emancipált, hajadon liberális nők és a fiatal, egyedülálló, muszlim férfiak Willkommens-koalíciója nem kevés sanda feltételezést válthat ki. Azon sem csodálkoznánk, ha egyesek azt gondolnák, hogy ez esetben az ókori Róma egyik alapító mítoszának, a „szabin nők elrablásának” fordítottjáról van szó, amikor a szabin nők szereznek maguknak férfit.