A nagybányai születésű Tersánszky a helyi művészélet hatására eredetileg festőnek készült, de szülői nyomásra hivatalnokká szegődött. A fővárosban készült jogot tanulni, de tandíját egyszerűen elmulatta, így kénytelen volt segédmunkát vállalni: malteros legény, majd állványozó volt. Írni is azért kezdett, hogy enyhítsen pénztelenségén.

„– Minden író, amikor az irodalomról beszél, kicsit félistennek képzeli magát (…) Azt mondják: ellenállhatatlan lelki kényszer vitt arra, hogy a tollat a kezembe vegyem… A világirodalomban ketten vagyunk, Jack London és én, akiket nem a lelki kényszer, hanem a testi megélhetés kényszere hajtott az írói pályára… Meg akartunk élni valamiből, és ezért lettünk írók.” – mesélte egy interjújában.

Bár meggazdagodnia nem sikerült, erotikus novelláira felfigyeltek a Nyugatnál, első írását 1910 telén közölte a lap, alig egy évvel később pedig már megjelent első novelláskötete is.

1914-ben az olasz fronton harcolt, az esztelen öldöklésről rendszeresen beszámolókat küldött a Nyugatnak, miközben háborúellenes regényt írt: az 1916-ban megjelent Viszontlátásra drága... volt első igazi irodalmi sikere. A frontról hazatérve ínséges időszak következett, a pénztelenség annyira megviselte, hogy 1921 nyarán a Dunába ugrott, ám életszeretete győzedelmeskedett, a halálugrást − kivételes edzettségének és testi erejének köszönhetően − fejesugrássá alakította és gond nélkül kiúszott a partra.

Öngyilkossági kísérletére persze nem volt büszke. „72 órája nemcsak, hogy nem ettem, nem is ittam (…) ez hirtelen jutott eszembe a hídon (…) hát ez nem egy ilyen dicsőséges tett volt” – idézte fel egy beszélgetésben. Szerencsés megmeneküléséről városi legendák születtek, persze az újság is megírta, így figyelt fel rá az irodalom iránt érdeklődő Molnár Sári. Levelezni kezdtek, egymásba szerettek, majd pár hónap múlva összeházasodtak.
Ezekben az években született meg Kakuk Marci alakja, a kirekesztett figura, az igaz emberi értékek őrzője, akinek kalandjairól aztán elbeszélések és regények hosszú sorát írta. Tersánszky a társadalmon kívül rekedtekkel, a szélhámosokkal, jöttmentekkel, nincstelenekkel érzett együtt, alakjaik rendszeresen megjelentek műveiben. A bohém világ mindig is vonzotta: a harmincas években kabarékban lépett fel, majd később zenehumoristaként is szórakoztatta a közönséget.

A II. világégés idején felesége zsidó származása miatt bujkálniuk kellett, Tersánszky − bár német felmenői miatt elvileg biztonságban volt − mégis az ellenállókhoz csatlakozott, bújtatta, mentette, akit lehetett. Városi legendák szerint volt, hogy első világháborús kitüntetéseivel a mellén besétált a nyilasokhoz, visszakézből lepofozta az ajtóban álló őrt, és egyszerűen kihozott onnan valakit.
A törvényen kívüli Tersánszky nem volt hajlandó igazodni az ötvenes évek irodalompolitikájához sem. Bár tőle is „rendeltek meg” írást a Rákosi elvtárs 60. születésnapjára készülő ünnepi kötetbe, A nadrágtartógyáros című novellát küldte el, amelyben nem volt nehéz Rákosira ismerni. A gúnyoló írást követően gyorsan elfogyott körülötte a levegő, másokhoz hasonlóan gyermek- és ifjúsági műveket publikálhatott csak.

Irodalmunk egyik legtermékenyebb szerzőjéről Kosztolányi próbált meg egyszer monográfiát írni, ám Tersánszky azzal utasította vissza, hogy ő ugyan nem gyűjti a saját írásait.
Bár Kakuk Marci nem volt önéletrajzi figura, kitalálója mégis Kakuk Marci-módra élt: a rakodómunkások, teherhordók, piaci koldusok bohém világában otthonosan mozgó író bátran védte függetlenségét, vállalta a nincstelenséget, akár még a közmegvetést is, csak hogy önmagát mindvégig becsülhesse.

(Forrás: Tóbiás Áron: Megmentett hangszalagok. Kortárs Kiadó, Budapest, 2015
https://pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/tersanszky-jozsi-jeno#bibliografia

http://mek.oszk.hu/01100/01149/html/tersansz.htm)

(Fotók: https://pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/tersanszky-jozsi-jeno#fotok
Bérci László, Baja)