Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

A sokat kritizált koronavírus-törvény emberéletek ezreit mentette meg

Kedden Magyarország kormánya benyújtotta törvényjavaslatát a parlamentnek, amelyben visszaadná rendkívüli felhatalmazását, amelyet a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet következtében kapott korábban. Úgy tűnik, a válság első hullámát az ország átvészelte, így most minden energiánkat arra fordítjuk, hogy óvatosan újrakezdjük életünket és újraindítsuk a gazdaságot.

Ezzel a lépéssel Orbán Viktor miniszterelnök korábbi ígéretének tesz eleget, miszerint, amint a veszélyhelyzet megszűnik, a kivételes felhatalmazást visszaadja a parlamentnek. Bár a kormány becsmérlői ennek ellenkezőjét hitették volna el önökkel.

Március 11-én, egy héttel az első igazolt magyarországi koronavírusos fertőzött után, a kormány veszélyhelyzetet rendelt el. Március 30-án, a kormány javaslatára, a magyar Országgyűlés megszavazta a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, ami más országokhoz hasonlóan kivételes felhatalmazást adott a kormánynak annak érdekében, hogy megvédje az emberek életét és megerősítse a gazdaságot.

A nemzetközi kritika gyorsan érkezett és igen heves volt. Megkongatták a vészharangot Orbán Viktor miniszterelnök állítólagos „abszolút hatalomszerzése” miatt, amiatt, hogy a kormány felhasználja a járványt a parlament feloszlatásához, hogy határozatlan időre elhalasztja a választásokat, és hogy börtönbüntetéssel fenyegeti az újságírókat. Volt, aki egy teljes körű rendőrállamnak nevezte az országot Európa szívében, és volt, aki utalásokat tett Hitlerre és a hitleri rendszerre.

A legtöbb ilyen kritika erősen félreinformált, gyakran egyszerűen hamis, és mindegyikük szégyenletesen elfogult volt, világosan megkülönböztetve Magyarországot annak ellenére, hogy más EU-tagállamokban ezekhez hasonló intézkedések olykor sokkal tovább merészkedtek el. Mindezt látva Budapestről, harcolva az elmúlt évszázad legsúlyosabb, Európát sújtó egészségügyi válságával, szürreálisnak hatott.

A törvény nem ruházta fel a kormányt „korlátlan hatalommal”, és nem oszlatta fel, vagy függesztette fel a parlament működését. A törvény teljes mértékben összhangban volt az Alaptörvény rendelkezésivel, amelyek megkövetelik a törvény hatályának megszűnését a veszélyhelyzet okának megszűntével. Sőt, a törvény még tovább is ment azzal, hogy a parlament kezébe adta a veszélyhelyzet megszüntetésének jogát. „Bármelyik pillanatban a parlamentnek abban a helyzetben kell lennie, hogy visszavehesse a kormánytól a döntés jogát”– mondta a miniszterelnök március végén az Országgyűlésben.

Mára az idő és az eredmények bizonyították, hogy a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény az ország érdekeit szolgálta azzal, hogy felhatalmazta a kormányt a gyors cselekvésre, a határok korai lezárására, a kijárási korlátozások bevezetésére, a karantén kiszabására, lelassítva ezzel a járvány terjedését és biztosította, hogy az egészségügyi ellátórendszerünk rendelkezzen mindazzal a szükséges gyógyszerekkel és védőfelszereléssel, amelyek az ellátásra szorulók kezeléséhez szükséges.

kép

Fotó: Orbán Viktor Facebook

„Más országokhoz képest – mondta a miniszterelnök egy minapi interjúban – képesek voltunk egy-két héttel korábban meghozni döntéseket.” Habár közel 500 ember sajnos meghalt Magyarországon a vírus következtében, „elmondhatjuk, hogy a védekezés több ezer idős ember életét mentette meg” a gyors döntéseknek köszönhetően.

A John Hopkins Egyetem Koronavírus Kutatóközpontjának statisztikái szerint Magyarországon 100.000 lakosra 38,73 igazolt COVID-19 fertőzött jut, ami az egyik legalacsonyabb arány Európában, különösen azokhoz a nyugat-európai országokhoz hasonlítva, ahol ezek a számok elérik a több százas nagyságrendet (például 278,88-at Franciaországban, 183,24-et Ausztriában, és 380,80-at az Egyesült Királyságban).

Arra számítunk, hogy az áprilisi és májusi gazdasági adatok nem lesznek fényesek, de a kivételes gazdasági intézkedések szintén hozzájárultak ahhoz, hogy a kormány határozott lépéseket tehessen az állások megvédése, a bértámogatások terén; és hogy a kormány által támogatott szabadon felvehető hitellel anyagi segítséget nyújtson azoknak, akik a leginkább sújtott területeken dolgoznak.  Ahogy a korlátozások megszűnnek és a gazdaság újraindul, a gazdaság helyreállításán dolgozunk majd nagy erőkkel.

Orbán Viktor miniszterelnök az elején megígérte, hogy a kivételes felhatalmazás addig marad érvényben, amíg az a népesség védelme és a koronavírus terjedése lelassításának érdekében szükséges. Amint a veszély elmúlik, a kormány a felhatalmazást visszaadja. Ezzel a keddi lépéssel a miniszterelnök állta a szavát.

A vírus még mindig velünk van és a harc ellene tovább folyik. De ha visszatekintünk a mögöttünk álló nehéz hetekre, emlékezhetünk, ahogyan a kritikus hangok a demokrácia végét vélték elérkezettnek látni ebben a törvényben. Ezzel ellentétben, sok magyar éppen ennek a törvénynek köszönhetően van életben ma is.

Az akkor hangos kritikáknak üzenném, hogy most lenne itt az ideje a bocsánatkérésnek, de ahhoz persze szükség lenne némi alázatra és jóakaratra is, így, gyanítom, nem fog érkezni egy sem.

A cikk eredetileg a Euronews oldalán jelent meg.