Látószög blog

Schmidt Mária blogja
Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

A Soros-birodalom születése

Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója és a Kommentár folyóirat főszerkesztője a XXI. Század Intézetnek készített elemzésében a Soros-birodalom megszervezésének 1984 és 1994 közé eső első tíz évének, főként magyarországi eseményeit mutatja be.

1993 végén Bukarestben Soros György a következőt mondta a „kelet-európai birtokán” tett többhetes körutazására őt elkísérő amerikai riporternek: „Nyugodtan írja csak azt, hogy ami egykor szovjet birodalom volt, az Soros-birodalom lett.” A terepszemlét novemberben kezdte Prágában, utána Szarajevó következett, ahonnét Horvátországba utazott, hogy pár nappal később Budapesten landoljon. Az újságíró összesen hat napot töltött együtt Sorossal, amikor ezt követően végigjárták délkelet-európai „hátsókertjét”, melynek állomáshelyei a következők voltak: Temesvár, Bukarest, Kisinyov (Chișinău), Szófia, Tirana. Soros mindenütt felkereste helyi alapítványa irodáját, tárgyalt támogatóival és azokkal, akiket ő támogatott, fogadta az újságírókat vagy éppen őt fogadták állami vezetők (Horvátországban és a Moldovai Köztársaságban egyenesen az államfő, bár előbbi emlékei szerint addigi élete legrosszabb találkozója volt). Albániából az eredeti tervek szerint Bécsbe ment volna, de hirtelen irányváltással londoni fuvart kért a pilótától. 1993 legvégén, amikor szemléje befejeződött, egy másik projekt is lezárult: a Soros-birodalom létrehozásának első, tízéves szakasza ugyanis befejeződött. 1994-ben Soros György győztesnek nyilvánította a közép- és kelet-európai rendszerváltoztatással párhuzamosan véghezvitt, térségbeli tevékenységét, de kevesellte annak eredményét. Az első tíz évben a Soros-projekt kitüntetett, modellértékűnek szánt, úttörő vállalkozása Magyarországon volt.

kép

A teljes elemzés a XXI. Század Intézet oldalán olvasható.