Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Hálásan köszönjük, hogy intézményünket választották egy olyan fontos program helyszínéül, mint ez a mai. Ennél jobb és a témához illőbb helyszínt nem is találhattak volna, hiszen a Terror Háza Múzeum – amely egyben történelmi emlékhely is – a múltfeldolgozással kapcsolatban három feladatot lát el egyszerre: méltó módon idézi közös emlékezetünkbe az áldozatokat, bátran néven nevezi a tetteseket és reményt keltő példákként mutatja fel a hősöket.
A népi demokratikus Lengyelország elleni kémkedés vádjával halálra ítélt Witold Pilecki a bírósági tárgyalóteremben
A mai esemény témája múzeumunk missziójához nagyon közel áll, hiszen ma délután Witold Pilecki személyéről és tetteiről emlékezünk meg. A „szabadság lovagja” nem volt még húsz éves, amikor végigharcolta a lengyel–szovjet háborút és részt vett Varsó felmentésében. Miután a német agressziót követően megalapította az első földalatti ellenállási szervezetet, önkéntes fogságot vállalt Auschwitzban, hogy onnan tájékoztassa a világot arról, mit művelnek a németek. Közel ezer nap után megszökött, részt vett a varsói felkelésben, majd a szovjet megszállókkal szemben folytatta az ellenállást, amelyért hetven évvel ezelőtt kivégezték. Mindannyiunk hőse ő – Lengyelországé, régiónké, egész Európáé!
Itt, a Terror Háza Múzeumban úgy fogjuk fel a 20. századot, mint amelyben egy totalitárius gondolkozásmód érvényesült, de kétféle, egymástól nem túlságosan távol álló ideológia mezében. A nemzetiszocializmusról és a kommunizmusról beszélek, amelyek olyanok, mint a római istenség, Janus arcai: egy fejen helyezkednek el, s miközben az egyik jobbra, addig a másik balra néz. De az agyuk közös.
Ne feledjék: a meglehetősen eufemisztikusan „Molotov–Ribbentrop-paktumnak” nevezett megállapodás során valójában Hitler és Sztálin kötött szövetség egymással, amelynek keretében a két nagyhatalom összesen tizenhat alkalommal indított háborút más államok – de nem egymás – ellen. Első közös művük Lengyelország lerohanása s ezzel a II. világháború kirobbantása volt. Ők ketten huszonkét hónap alatt összesen tizenöt országot támadtak meg vagy foglaltak el. Amikor Hitler Nyugat-Európa ellen fordult, Sztálin tartotta neki a hátát, amikor pedig a Generalisszimusz Európa középső részére vetette rá magát, a Führer nézett félre.
És még valami: Németország és a Szovjetunió majdnem fele annyi ideig volt egymás szívélyes szövetségese 1939 és 1941 között, mint halálos ellensége 1941-től a háború végéig. Mint egy gonosz ikerpárra – jó, ha így tekintünk rájuk!
Kerekasztal-beszélgetés Witold Pilecki halálának 70. évfordulóján a Terror Háza Múzeumban (Fotó: THM/Kékesi Donát)
A közép- és kelet-európai térség azért is egyedülálló, mert történelmi és földrajzi okoknál fogva mindkét totalitárius diktatúrát megtapasztalta. Az itt élő népek többsége 1939-től 1991-ig megszállás alatt állt, szuverenitásukat elvették, függetlenségüket megszüntették, elnyomták és kizsákmányolták őket. A közép- és kelet-európai népek, legyenek észtek vagy bolgárok, lengyelek és magyarok, csehek vagy románok, együtt tapasztalták meg a náci Németország hódítását, a világháborút, a népirtást, a Vörös Hadsereg megszállását és a kommunista terrort. Az Északi-tengertől a Balkánig és az Oderától a Dnyeszterig mindannyian a 20. század közös történelmi örökségét hurcoljuk magunkkal, amely növeli köztünk a megértés esélyét, a másik felé való odafordulás igényét és az összetartozás tudatát. Külön öröm, hogy talán ennek révén is, de a visegrádi négyek gazdasági, politikai és kulturális együttműködése felértékelődött és erősebb, mint valaha.
Tisztelt Lengyel Barátaink!
Éppen emiatt, a túlságosan hosszú ideig tartó közös trauma miatt megértőbbek vagyunk a másik nép szenvedései iránt, mert abban a magunk fájdalmát látjuk. Ahogyan a szomszédos nemzet diktatúrák elleni hőseinek arcán is felismerjük a sajátjaink vonásait. Önöknek Popiełuszkó atyájuk van, nekünk a nemrégiben boldoggá avatott Brenner Jánosunk – mindketten papok és a kommunista terror áldozatai voltak. Önök II. János Pált adták a világnak, mi Mindszenty bíborost a katolicizmusnak. De földrajzilag nyugodtan tágíthatjuk a kört és bátran mondhatjuk, hogy távolabbról nézve a baltikumi Erdei Testvérek a balkáni népek szabadságáért is harcoltak, amint a Fogarasi-havasok román gerillái végső soron az északi nemzetek szabadságáért is küzdöttek.
1956 Budapestje az Önöké is, ahogyan a Szolidaritás a miénk is. A „pesti srácok és lányok” közeli rokonai a gdańsk-i hajógyár munkásainak. Össze vagyunk kötve – ez nem lehet másként! A kommunizmus markából is csak együtt szabadulhattunk, külön-külön nem ment. A 20. század egyik legbátrabb embere mindkét diktatúra ellen harcolt a közös szabadságunkért. Ezért engedjék meg, hogy azt mondjam: köszönjük Witold Pilecki és köszönjük Lengyelország!
(Kép forrása: itt)