Látószög blog

Schmidt Mária blogja
Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

A szcientológia börtönében

Szociálpszichológiai tanulmánynak is beillik Alex Gibney rendező dokumentumfilmje a szcientológiáról, amelyben egykori vezetői vallanak történetükről, és a szektával való szakításukról.

kép

A Going Clear (kb. Megtisztulni) máris az HBO egyik legsikeresebb dokumentumfilmjévé vált. A Pulitzer-díjas újságíró könyvéből készült adaptáció a kritikusok körében is elképesztő sikert aratott, hét Emmy-díjra jelölték, ami a televíziózás Oscar-díjának felel meg. A film apropóján megszólalt az egyik legismertebb szcientológus, John Travolta is, aki bár elzárkózott attól, hogy interjút adjon a készítőknek, azonnal egyháza védelmére sietett. Tom Cruise, a szcientológia másik plakátarca, akit a stáb szintén nem tudott megszólaltatni, hallgatásával tiltakozik. Cruise éppen legújabb filmjét reklámozza a legnézettebb showműsorokban, promóciós turnéját azonban nem zavarták meg kellemetlenkedő riporteri kérdések, hiába hangzanak el súlyos állítások a filmben. De erről kicsit később.

A szcientológia Magyarországon leginkább pszichiátriaellenes kampányaival, drogmentességre felhívó programjaival, ingyenes stressztesztekkel, illetve néhány kiugrott tag vallomásaival hívta fel magára a figyelmet. A közéletben a szcientológusokat gyanakvás övezi, 1993-ban az Országgyűlés destruktív szektának minősítette, az új egyházügyi törvény nem ismeri el egyházként őket. Gibney dokumentumfilmje azonban az Egyesült Államokban játszódik, ahol a Szcientológia Egyház hatalmas palotákban székel, óriási apparátust mozgat, stadiokban, tömegrendezvényeken ünnepli magát, és gigantikus vagyonok ura. Vagyis jól látható. A Going Clear azonban az árnyoldalakat mutatja be.

A film két figurára összpontosít: egyikük L. Ron Hubbard, a szcientológia alapítója, a másik David Miscavige, Hubbard örökségének folytatója. Egy nemlétező hőstetteivel kérkedő veterán, egykori ponyva- és scifi-szerző és egy Hubbard halála után a hatalmat magához ragadó, cinikus megalomán. Hubbard 1950-ben jelentette meg Dianetika című könyvét, az önsegítő irodalom, a pszeudotudományos halandzsa és a tudományos fantasztikum furcsa egyvelegét. LRH, ahogy a szekta tagja nevezik, kitalálta, hogy a kifulladó előadóturnék helyett sokkal inkább megérné saját vallást alapítani, hiszen ebben az esetben felmentést kapna az adófizetés alól, és nagyobb hasznot vághatna zsebre. „Ha egy kis pénzt akarsz csinálni, írj könyvet! Ha egy csomó pénzt akarsz csinálni, alapíts vallást!” – szól a neki tulajdonított mondás. Egyszerre volt könyveket ontó hibbant sarlatán, és gyerekes fantaszta, aki hirdette, hogy az emberek alapvetően jók, miközben lányuk elrablásával zsarolta első feleségét.

Hubbard egyfajta terápiás módszert talált ki, egybegyúrva a gyónás és a pszichoterápia elemeit, amit összekapcsolt egy, a megtisztulást célzó beavatási kurzusrenddel, így a végeredmény valami bizarr gnosztikus MLM-rendszerre emlékeztet. Az alapító atyát a hívek szentként tisztelik, gyűléseiken gigantikus fotóját a pódiumon helyezik el, ami a nagyzoló díszletekkel együtt inkább Az akarat diadala valamelyik jelenetét, vagy a Kim Ir Szen- és Mao-rituálékat juttathatja a néző eszébe. Hubbard egész életében megmaradt kalandornak: meggyőződése volt, hogy egyik előző életében olasz hercegként élt, ezért hajójával kincset keresett a Földközi-tengeren, amit korábbi életében ásott el. Hallgatóságát lenyűgözte történeteivel, viszont évtizedeken át titokban élt, nehogy megtalálja, vagy beidézze az adóhatóság.

David Miscavige-dzsel már a szcientológia jelenénél tartunk. Miscavige az egyházban nőtt fel, az ügy igazi aszkéta katonája, aki hadat üzent az adóhatóságnak, amikor az benyújtotta volna a számlát – körülbelül egymilliárd dollárról. A szektavezér válaszul könyörtelen háborút indított, több ezer pert akasztott az adóhatóság nyakába mindenféle piszlicsáré ügyben, és csak akkor volt hajlandó visszavonni őket, ha elismerik a szcientológiát egyházként. Ami természetesen adómentességet biztosít számukra a jövőben. Az adóhatóság visszavonulót fújt.

Miscavige intézte a film szerint Tom Cruise és Nicole Kidman házasságának megromlását is. Kidman apja neves pszichiáter volt, a pszichiáterek pedig Hubbard paranoid tanítása szerint a szcientológia ősellenségei, így a kapcsolat érthetően szúrta a vezetők szemét. Cruise ráadásul el is távolodott a szcientológiától, ezt pedig már végképp nem tűrhették. Miscavige telebeszélte Cruise fejét, Kidman telefonját pedig az egyház lehallgattatta. A dolog el volt intézve.

A Going Clear legérdekesebb szereplői mégsem Miscavige vagy Hubbard, hanem a két Cipolla áldozatai. A megszólalók közül sokan évtizedekig, pénzüket, erőfeszítésüket nem kímélve szolgálták az életük felett totális hatalmat gyakorló egyházat. Paul Haggis, a Millió dolláros bébi forgatókönyvírója, az Ütközések rendezője például 35 év után hagyta ott a szcientológiát. A legtöbben önszántukból csatlakoztak. Csupán pszichológiai kényszerek kötötték őket, mégis, ezek bizonyultak a legerősebbeknek. Fogva tartották, megalázták, megkínozták, sakkban tartották őket, fenyegetőztek, hogy kiadják legbelsőbb titkaikat rokonaiknak, barátaiknak. Az egyház ugyanis folyamatosan „auditálja” tagjait, a tőlük kinyert bizalmas információkat kartotékokon vezeti, és ha úgy adódik zsarolásra használja fel. A film felvillantja a lehetőséget: talán Travoltát is épp titkaival tartják a markukban.

Megdöbbentő, és a két órás játékidő végén még hihetetlenebb, milyen bonyolult védekező mechanizmusokat építettek ki a szektatagok, hogy ne kelljen szembesülniük a valósággal. Megpróbáltatásaik azonban a szakítással sem értek véget: a szcientológusok kilépésük után is tovább zaklatták őket, szcientológus hozzátartozóikat, családtagjaikat pedig felszólították, szakítsák meg velük a kapcsolatot.

A Going Clear bemutatja a legmagasabb beavatási szinten elérhető tudást, a legféltettebb titkot, a szcientológia Hubbard által kiagyalt tulajdonképpeni teremtésmítoszát, amit a South Parkban is kipécéztek már. A gyermeteg űrmese alaptörténete szerint egy Xenu nevű galaktikus zsarnok 75 millió éve hobbiból lelkeket dobált vulkánokba. Jól ismert Tom Cruise hátborzongató, ripacskodó interjúja is, amit az egyház készített propagandacélból. Keveset tudtunk viszont arról, hogyan ejti csapdába, hálózza be a szcientológia egy szabad társadalom szabadságjogaikra érzékeny polgárait, hogy aztán ezeket a jogokat módszeresen a sárba tiporja. A Going Clear éppen erről szól.


Baranyi Márton